Abandoned /Jikook ff./

17. rész

Csütörtök este Jeongguk ismét velem aludt. Hiányoltam előző éjjel, jobb volt vele aludni, ezért nagyon örültem, mikor csütörtök este megjelent az ajtómban a takarójával meg a párnájával. Pontosan úgy nézett ki, mint amikor a kisgyerekek bekéredzkednek a szüleik ágyába, mert félnek egyedül aludni. Eszem ágában sem volt nemet mondani neki, hiszen én is ugyanúgy vágytam az együtt alvásra, mint ő. Ami pedig még jobb volt, hozzám bújva aludt egész éjjel. Két nappal ezelőtt azért tartott egy kis távolságot, de most olyan közel feküdt hozzám, hogy éreztem a kilélegzett levegőjét az arcomon. Miután ő elaludt, én még gondolkodtam egy kicsit, igazából azon, amit mondott. Azt mondta, hogy mást érez irántam, mint a szüleim iránt. Ha csak azt akarná, hogy valaki szeresse őt, akkor ugyanúgy kellene irántam is éreznie, nem? De akkor ezek szerint anyáékat mint szülőket szereti, és örül neki, hogy vannak végre úgymond szülei, engem pedig megint máshogy. Ez mindenképp megnyugtat egy kicsit, sőt, talán ez kellett nekem ahhoz, hogy bízzak az érzéseiben, és adjak egy esélyt magunknak. Nem szeretnék pofára esni, hogy ő mégsem úgy érez irántam, mint én ő iránta, de azt hiszem ezek után, hogy nem ez a helyzet.

Ma reggel sokkal kedvesebb ébresztést kapott Jeongguk, olyat, mint első nap. Szájon pusziltam, ő pedig egy hatalmas mosollyal az arcán nyitotta ki szemeit. Jeongguk egy nagyon különleges fiú, hiszen hatalmas szíve van, és teljesen tiszta lelke, így a lehető legtöbb mindent szeretnék neki megadni. Megérdemelne végre egy normális életet, és mindent el fogok követni, hogy segíteni tudjak neki.

Reggeli közben most már kicsit jobb volt a hangulat, ismét beszélgettünk minden féléről, de legfőképpen Jeongguk. Anya és apa imádták hallgatni, ahogy Jeongguk csicsergett boldogan, és bármiről volt szó, ők minden figyelmüket neki szentelték. Sokat változott Jeongguk szombat óta. Sokkal jobban kinyílt, nem olyan megszeppent, csendes és visszafogott, mint érkezésekor volt, hanem tele van élettel, boldog, és önfeledten beszélget anyáékkal. Durva, hogy mindössze hat nap alatt mennyire megváltozott, de természetesen jó irányba, szóval ezzel semmi baj.

Miután megreggeliztünk, összeszedtük magunkat Jeonggukkal, és elindultunk az iskolába. Igazából sosem volt problémám az iskolával, szerettem a barátaimmal lenni, de Jeonggukkal sokkal jobb. Kicsit elhanyagoltam ezen a héten Seonghwat és Sehunt, de ők is fogadtak be srácokat az otthonból, szóval azt hiszem, hogy nekik is van elég dolguk. Őszintén szólva, cseppet sem bánnám, ha Jeongguknak nem kellene haza mennie, hiszen sokkal jobb helye van nálunk, és a kapcsolatunk is most indult el egy nagyon jó irányba, így kicsit csalódott vagyok. De még van két egész napunk együtt, szóval ezt ki kell használni.

Szerencsére nagyon hamar teltek az órák, az itt lévő tíz gyerek miatt minden tanár nagyon kedves volt, és jó hangulatúak voltak az órák, szóval tényleg élveztem iskolában lenni. Arról nem is beszélve, hogy a negyedik óránk matek, amit nagyon szeretek. Ezen a héten tizedikes anyaggal foglalkozunk, hogy az itt lévő gyerekek is hozzá tudjanak szólni az órához, valamint a mi osztályunknak sem árt annyira az ismétlés.

Matek óra előtt elkísértem Jeonggukot a mosdóba, mert pisilnie kellett, és, ha már ott voltam, akkor én is könnyítettem magamon. Eléggé meglepődtem, mikor visszamentünk a terembe, ugyanis a matek tanárunk, Seo tanár úr éppen két ismeretlen férfivel beszélgetett, és be is kísérte őket a termünkbe. A két férfi a terem végében helye foglalt egy üres padban, és így vette kezdetét az óra. Nem sokkal később aztán leesett, hogy biztos a tanár urat értékelik, szóval nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet.

- Jimin, kijönnél egy kicsit a táblához? – kérdezte Seo tanár úr nagyjából az óra felénél. Kicsit meglepett a dolog, de természetesen kimentem a táblához. – Itt van néhány feladat, ezeket kellene itt megoldanod – adott a kezembe egy lapot a férfi, én pedig nem igazán értettem, hogy most akkor mi van.