Abandoned /Jikook ff./

24. rész

Jimin szemszög

Jeongguk vasárnap hajnali hívása cseppet sem nyugtatott meg minket. Az első nyugtalanító tény az volt, hogy tudtuk, hogy elvileg otthon van, aztán azt mondta, bántották is, és nagyon sírt, amikor beszélt velünk. Miután anya felkeltett, kihangosítva beszéltem Jeonggukkal, hogy apa és anya is halhassa, amit beszélünk, és még akkor sem nyugodtunk meg, mikor Jeongguk azt mondta, hogy el fog aludni, ezért leteszi, és, hogy ne aggódjunk, mert nem lesz baja. Nem tudtam hinni neki, mert egyértelmű volt, hogy nagy fájdalmai voltak, és fogalmunk sem volt róla, hogy mit tettek vele az állat szülei.

Anya a héten többször is felhívta Mijoot, és mindig megkérdezte, hogy tudunk-e Jeonggukkal beszélni, de a válasz mindig nemleges volt. Vagy iskolában volt még, vagy házi feladatot csinált, vagy aludt, ezért kész megváltás volt, mikor pénteken délután végre elindulhattunk érte az otthonba. A lehető legkorábban indultunk, négykor már úton voltunk, ugyanis tudtam, hogy Jeongguk addigra ér vissza az iskolából az otthonba, így majdnem van egy órája összepakolni is.

- Este elmenjünk étterembe? – fordult hátra anya mosolyogva hozzám, ugyanis mivel hárman megyünk, ezért én hátra kényszerültem ülni.

- Ne! Jeongguk múltkor is nagyon feszengett, amikor ott voltunk. Ő nincs ehhez szokva, és nem is igényli, hogy étteremben vacsorázzunk – mondtam.

- Rendben, akkor majd összedobok valamit otthon – bólintott anya, majd visszafordult előre.

Az egész út viszonylag csendben telt, csak a rádió szólt, semmi más. Anya meg apa néha váltott pár szót, viszont nem nagyon figyeltem, hogy miről, mert én lélekben próbáltam felkészíteni magamat arra, hogy Jeongguk hogyan fog kinézni. Nem tudom, hogy mennyire számítsak rosszra, nem tudom, hogy mennyire bántották a szülei, ezért felkészültem a legrosszabbra, és inkább érjen kellemes meglepetés.

Öt körül értünk oda az otthonba, és anya már teljesen be volt zsongva. Ahogy megállt az autó, már pattant is ki, és minket meg sem várva szaladt befelé. Ez elég érdekes mutatvány volt magassarkú cipőben, de megoldotta úgy, hogy nem esett hasra.

- Sziasztok! – köszönt nekünk Mijoo, Jeongguk nevelőnője, mikor beértünk az otthon előterébe. – Jeongguk mindjárt kész lesz, két perc és itt van – mondta mosolyogva.

- Hogy van? – kérdezte anya, és Mijoo arcáról eltűnt a mosoly a kérdés hallatán.

- Szerintem a körülményekhez képest egész jól. A héten nem volt iskolában, mert nem érezte jól magát, de most már jobban van – magyarázta. Nos, ezzel most kicsit összezavart minket, mert ugyebár sokszor az volt a kifogás, hogy még nem ért haza Jeongguk az iskolából, mikor kerestük őt, de mindegy.

- Van bármi, amiről tudnunk kell? – kérdezett most apa.

- Vasárnap jó lenne, ha ilyen kettő körül haza tudnátok hozni, mert vissza kell mennünk az orvoshoz, hogy kiszedjék a varratokat a szemöldökéből – mondta Mijoo, és láttam rajta, hogy nem szívesen beszélt erről. Jeongguknak össze kellett varrni a szemöldökét?

- Rendben – válaszolt anya egy kis csend után, és Jeongguk mintha megérezte volna, mikor kell jönni, ugyanis pont ekkor baktatott le a lépcsőn. Nem sok minden látszódott belőle, ugyanis egy jó nagy pulcsi volt rajta, aminek a kapucniját teljesen a fejébe húzta, de így is felismertem őt.

- Sziasztok! – köszönt halkan Jeongguk, mikor mellénk ért.

- Szia! – köszönt vissza neki anya boldogan, és egy jó nagy ölelésbe vonta a fiút. Jeongguk is egyből visszaölelt, és úgy szorította anyát, mintha az élete múlott volna rajta. Ezután apát is megölelte jó szorosan, és én is kaptam egy kisebb ölelést, majd miután elköszönt Mijootól, elindultunk kifelé. – Jeongguk, mi a kedvenc ételed? – fordult hátra anya mosolyogva az autóban, mikor már elindultunk.