Abandoned /Jikook ff./

57. rész

Jeongguk szemszög

„Szia Jeongguk!

Először is, sajnálom, hogy nem válaszoltam az üzeneteidre, és, hogy egy hete nem beszéltem veled. Sok teendőm volt a kollégiumban és az egyetemen is a beiratkozás miatt, de, hogy őszinte legyek, biztos, hogy lett volna időm írni neked, csak azt hiszem, kellett egy kis idő, amíg összeszedtem a gondolataimat, valamint kellett valaki, aki felnyitja a szememet, hogy ez így nem jó.

Szeretnék neked mindenekelőtt nagyon boldog születésnapot kívánni! Ez az első születésnapod, amit egy igazi családban töltesz olyan emberekkel, akik szeretnek téged és bármit megtennének érted. Remélem, hogy nagyon boldog és emlékezetes lesz ez a nap számodra, még így is, hogy én nem tudok ott lenni, hiszen megérdemled. Biztos vagyok benne, hogy anyáék valami nagyon finom tortával fognak meglepni téged – ha még nem tették meg – és annak ellenére, hogy nem kértél semmit, biztos kapni fogsz valamit. Csak fogadd el, és szeresd őket nagyon, rendben? A szüleim mindennél jobban szeretnek téged, talán még nálam is jobban, remélem, ezt tudod.

Tudom, hogy iskolát is kellett váltanod, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű, de ne feledd, te egy nagyon erős fiú vagy, és egyébként biztos, hogy mindenkinek nagyon szimpatikus leszel. Úgy tudom, hogy Gahyeon is abba az iskolába ment át, mint te, és, hogy osztálytársak is lettetek, szóval remélem, hogy mindketten be tudtok illeszkedni rendesen.

Ami pedig a kapcsolatunkat illeti... tudom, hogy elrontottam, oké? Talán sosem szabadott volna ilyen közel kerülnünk egymáshoz, de megtörtént, és, hogy őszinte legyek, egyetlen percét sem bántam meg a dolognak. Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy nem törődőm veled, és, hogy önző vagyok, mert nekem ugyanolyan nehéz, mint most neked. Szerelmes vagyok beléd, érted? Te voltál az első fiú az életemben, aki ezt elérte, így nagyon nehéz befejezni ezt az egészet, ráadásul ilyen hamar. De remélem egyszer te is megérted, hogy ez volt a legjobb megoldás, még akkor is, ha most nagyon fáj. Egymás közelében fogjuk leélni az életünket, mindig ott leszünk a másiknak, és bár sosem fogjuk elfelejteni azt, ami kettőnk közt volt, hiszem, hogy így is boldogok tudunk lenni majd egymás mellett. Csak szeretném, ha tudnád, hogy bármikor számíthatsz rám, akármikor felhívhatsz, még az éjszaka közepén is, mert te vagy a legfontosabb személy az életemben, de meg kell próbálnunk más szemmel nézni egymásra. Próbálj meg egy lelkitársnak tekinteni, jó? Bármikor bármivel fordulhatsz hozzám, és remélem, hogy ez visszafelé is igaz.

Ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek, és ha késznek érzed magadat rá, akkor bármikor felhívhatsz, én várni fogom!

Még egyszer nagyon boldog születésnapot Jeongguk!

Jimin"

Ahogy Jimin üzenetét olvastam, sorról sorra egyre jobban elérzékenyültem, és a második bekezdés után már patakokban folytak a könnyeim. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy Jimin írni fog nekem, hiszen egy hete ignorált, de úgy néz ki, hogy azért a születésnapomra emlékezett.

- Mit írt? – kíváncsiskodott Gahyeon, miközben én az üzenetet olvastam.

- Boldog születésnapot kívánt, és még sok más dologról is írt – töröltem le a könnyeimet, és le is zártam a telefonomat, mert nem akartam, hogy Gahyeon elolvassa az üzenetet.

- Mondott valami cuki szerelmes dolgot, amiért sírsz? – kérdezte a lány, miközben egy újabb kanállal evett a fagyijából. Gaehyeon a szülinapom alkalmából elhozott suli után fagyizni, de Jimin pont közben írt, ezért kicsit félbeszakadt.

- Nem írt semmi cuki szerelmes dolgot. Csak tisztázta a dolgokat, és elmondta a véleményét. Amivel egyébként nem értek egyet, mert a mai napig nem tudom megérteni, hogy miért ne maradhatnánk együtt, de azt hiszem, hogy meg kell békélnem a barát pozíció helyett a lelkitárssal – mondtam, és közben a kanalammal a fagyimat turkáltam a kehelyben.

- Jimin amilyen zseni, olyan kibaszottul agyatlan is – sóhajtott nagyot Gahyeon.

- Tudom – mosolyodtam el egy kicsit.

- És most mi lesz? Ezt csak így tudomásul veszed? – kérdezte Gahyeon karba tett kezekkel.

- Tudok mást tenni? Több ezer kilométerre van innen, évekig nem fog hazajönni, mert akkorát csalódott a szüleiben, és ennyire megbántották, én pedig nem tudok ellene semmit sem tenni. Nem mehetek utána Amerikába, és nem is tudok olyat mondani neki, amiért haza jönne. És ami azt illeti, végre azt csinálhatja, amit igazán szeret, és amiben jó, én pedig nem akarom ebben megakadályozni, és elvenni tőle ezt az örömöt. Ez az ő élete, az ő döntései, és nekem nincs ebbe beleszólásom – magyaráztam.

- Oké, de az ő döntéseivel neked fájdalmat okoz – vágta rá Gahyeon.

- Mikor is érdekeltem én valakit úgy igazán szerinted? Jó, Jimin szülei törődnek velem, de sosem volt eddig olyan személy mellettem, akinek fontos lettem volna. Plusz teljesen megértem azt, hogy Jimin meg akarja valósítani az álmait, nem vagyok meglepve, hogy ez lett ennek az egésznek a vége, csak baromi csalódott vagyok, és nagyon rosszul esett – fejtettem ki a véleményemet.

- Persze, hogy rosszul esett, ez kinek ne esne rosszul – csóválta a fejét rosszallóan Gahyeon.

Egészen délután ötig Gahyeonnal voltam, és mindenféléről beszélgettünk, hogy kicsit elterelődjön a figyelmem Jiminről. Ez tök jól sikerült egészen addig, amíg haza nem értem, ugyanis a ház minden egyes szegletéről eszembe jutott valami, ami Jiminre emlékeztet. Plusz akárhányszor a szobámba megyek, mindig elmegyek Jimin nyitott ajtajú, üres szobája előtt. Folyton eszembe jut, hogy milyen sok meghitt és romantikus pillanatot töltöttünk el a szobájában, és bár nem ez a legfontosabb, de az erotikus pillanatok is beugrottak. Jimin tényleg minden elsőm volt, így nagyon nehéz volt ez az egész szituációt feldolgozni és elfogadni.

Mikor beléptem a házba, köszöntem Siyeonnak és Hyojunnak, majd Danteval elbattyogtam a szobámba. Az iskola táskámat ledobtam az asztalom mellé, levettem az egyenruhámat és átöltöztem otthoni ruhába, majd hanyatt feküdtem az ágyamban, és csak bámultam a plafont. Dante mellém feküdt, és teljesen hozzám bújt, amit nagyon imádok, de még róla is Jimin jut eszembe.

- Boldog szüliapot... - nyitottak be egyszer csak Siyeonék a szobámba énekelve, és a kezében egy torta volt, rajta egy egyes és egy hetes meggyújtott gyertyával. Jimin üzenete miatt azért már felkészültem rá, de ennek ellenére is meglepődtem. Nem tudtam hirtelen, hogy sírjak-e vagy mosolyogjak, de végül az utóbbi mellett döntöttem, mert az azért mégis jobb reakció.

- Fújd el a gyertyákat, mert elolvadnak! De kívánj is valamit! – mondta Hyojun, mikor végeztek az énekléssel, én pedig behunytam a szemeimet, és kívántam. A kívánságomnak természetesen köze volt Jiminhez, ezért hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem sikerült.

- Na, miért sírsz? – kérdezte Siyeon mosolyogva, és közben letette a tortát az asztalomra, hogy meg tudjon ölelni.

- Csak évek óta nem ünnepeltem a születésnapomat, és meghatódtam – mondtam, miközben a könnyeimet törölgettem. Egyébként ez is igaz, de nem ez volt a sírásom fő oka.

- Akkor szokj hozzá, hogy mostantól mindig ünnepelni fogjuk a születésnapodat – mosolyodott el Hyojun.

- Köszönöm szépen! – néztem hálásan a két felnőttre.

Még kaptam valami ajándékot is, de nem bontottam ki, hanem inkább tortát ettünk előtte. Hogy őszinte legyek, annyira nem is érdekelt, hogy mit kaptam, mert én csak Jimint akartam, de tudtam, hogy a csomagban nem ő lesz. Nehéz volt mosolyogni, és örülni a dolgoknak, de igyekeztem a lehető legjobban színészkedni, mert nem akartam Siyeont és Hyojunt megbántani. 

2024.02.15.