Abandoned /Jikook ff./

63. rész

Jimin szemszög

- Legközelebb lehetek én felül? – kérdezte Jeongguk lelkesen, miközben az ajtófélfának támaszkodva nézte, ahogy én fogat mosok.

- Hát, ha neked nem megfelelő, hogy fekve vagy hátulról teszlek magamévá, akkor felőlem rám is ülhetsz – rántottam vállat, pedig tudtam, hogy Jeongguk nem így értette.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam – forgatta meg a szemeit Jeongguk.

- Ó, ez esetben nem, esélytelen – ráztam meg a fejemet, és kimostam közben a fogkefémet.

- De miért nem? – nyafogott tovább Jeongguk, és követett engem egészen a táskámig, amiből elővettem mára tiszta ruhát.

- Mert nem, és kész – vágtam rá, mire Jeongguk durcásan levágódott az ágyra.

- De fogalmad sincs róla, hogy milyen jó érzés passzívnak lenni – érvelt továbbra is, én pedig csak jót mosolyogtam rajta.

- Akkor miért akarsz cserélni? – néztem rá kérdőn, miközben átöltöztem.

- Mert ki akarom próbálni azt is, hogy milyen aktív félnek lenni – próbált aranyosan nézni rám, de nem hatott meg.

- Mi lenne, ha erre visszatérnénk akkor, mikor éppen nem a családunkat kellene összehozni újra? – kérdeztem, és közben leültem Jeongguk mellé.

- Szóval nem zárkózol el a dologtól, igaz? – csillantak fel Jeongguk szemei, és felült az ágyon.

- Nem ezt mondtam, de most koncentrálj kérlek arra, amire kell! Még mindig nem tudjuk, hogy mit fogunk csinálni annak érdekében, hogy egymás közelében tudjunk maradni, szóval kérlek, ezzel foglalkozz most – javasoltam, mire Jeongguk csak bólintott egyet, majd nyomott egy puszit az arcomra, aminek hatására én elmosolyodtam. Istenem, de hiányzott Jeongguk az életemből...

Miután nagy nehezen rávettem Jeonggukot is, hogy öltözzön végre át, lementünk a szálloda éttermébe, mert anya küldött egy üzenetet, hogy ott vannak, és megvárnak minket. Jeongguknak be nem állt a szája egész úton, végig csacsogott, legfőképpen arról, hogy mik történtek vele ebben a két hónapban. Nem volt túl sok boldog dolog benne, mert kiderült, hogy Gahyeon teljesen eltávolodott tőle, és a többi osztálytársa sem barátkozik vele, miután volt az az incidens azzal a sráccal, szóval ezek hallatán csak még jobban szerettem volna, ha valahogy vele tudnék maradni.

- Jó reggelt! – köszönt nekünk anya mosolyogva, mikor leültünk az asztalhoz, aminél ők is ültek.

- Nektek is! – köszöntünk vissza mi is Jeonggukkal. Anyáék nem mondtak semmit, csak minket bámultak, és gondoltam, hogy arra várnak, hogy kibökjük, mit beszéltünk, ezért csak elmosolyodtam, és belekezdtem. – Nos, ami azt illeti, kibékültünk, vagy újra összejöttünk, nem tudom, hogy mondjam – mondtam.

- Sejtettük – mosolyodott el apa mindent tudóan, Jeongguk pedig mellettem egy pillanat alatt lett falfehér, míg engem a nevetés kerülgetett.

- És látjuk is – tette hozzá anya szintén mosolyogva, és Jeongguk nyakára nézett, amin két szívásfolt is díszelgett, én pedig eddig bírtam, kitört belőlem a nevetés, Jeongguk pedig szégyenében szerintem el akart süllyedni.

- Ne haragudj! – néztem rá nevetve, és közben a nyakára simítottam, hogy neki is leessen, mit lát anya.

- Te hogy tudsz ezen nevetni? – kérdezte Jeongguk halkan, miközben a kezét a foltokra tette, és lejjebb csúszott a széken.

- Nyugi, azért nem papírvékonyak a falak, hogy mindent hallottunk, de tisztában voltunk vele már este is, hogy szent a béke – magyarázta anya mosolyogva, én pedig alig bírtam abbahagyni a nevetést. Tény, hogy most nem fogtuk vissza magunkat annyira, mint anno a Jeju-szigeten, mert nagyon egymásnak estünk, de tényleg gondolhattunk volna arra, hogy nem hangszigeteltek a falak.