Abandoned /Jikook ff./

12. rész

Jimin szemszög

- Jeongguk egy nagyon aranyos fiú – ismételte el anya megint azt, amit tegnap este. Mióta hazajöttünk, csak rá tud gondolni, és folyton Jeonggukról van szó, meg ő van a középpontban, de engem ez egyáltalán nem zavar. Megérdemli, hogy végre vele is törődjenek, és, hogy neki is legyen egy rendes anyukája, még akkor is, ha csak egy hétig lesz itt.

- Tudom, szerintem is – mosolyodtam el, miközben megterítettem a reggelihez.

- Nem fogadhatjuk örökbe most azonnal? – kérdezte anya, én pedig annyira meglepődtem, hogy elejtettem egy evőpálcikát.

- Tudtommal Jeonggukról nem mondtak le a szülei, szóval nem lehet őt örökbe fogadni. De miért kérdezed? – néztem rá kérdőn, miközben felvettem a pálcikát a földről, és lemostam.

- Nem tudom, csak olyan jó, hogy babusgathatom őt, és ennyire örül minden apró dolognak. Meg nagyon jó érzés segíteni neki, és, hogy miattunk végre tényleg úgy élhet, mint ahogy minden gyereknek kellene – magyarázta anya.

- Engem is tudsz babusgatni – morogtam halkan, és folytattam a megterítést.

- Mikor engedted te utoljára, hogy megbabusgassalak? – kérdezte anya felém fordulva.

- Mikor próbáltad utoljára? – kérdeztem vissza, mire anya csak elnevette magát.

- Gyere ide te nagyra nőtt óvodás! – tárta ki a karjait anya, hogy öleljem meg, én pedig nem is haboztam, egyből a karjai közé vetettem magamat. Igen, tény és való, hogy nem sokszor igénylem az ölelgetéseket meg a puszikat, de sosem utasítottam vissza őket. Tizenhét éves vagyok, de attól még szeretem, ha az anyukám ölelget meg puszilgat. – Most pedig menj, és keltsd fel Jeonggukot, addig én befejezem a reggelit! – mondta anya mosolyogva, majd adott még egy puszit a homlokomra, és elengedett engem, én pedig, mint aki jól végezte dolgát, elindultam Jeongguk szobája felé.

Halkan nyitottam be a szobába, és nem lepődtem meg, mikor egy még mindig teljesen sötét szobával találtam szembe magamat. Jeongguk még az igazak álmát aludta, szóval próbáltam minél halkabban felhúzni a redőnyt, hogy szegény ne arra ijedjen fel. Miután csináltam egy kis világosságot a szobában, körbenéztem, és egyből elmosolyodtam, ahogy megláttam Jeongguk összegömbölyödött lényét az ágyban. Az egész ágynemű teljesen fehér volt, és Jeongguk úgy magára húzta a takarót, hogy csak a lehunyt szemei és a fekete hajkoronája látszódott ki alóla.

Leültem az ágy szélére, és azon gondolkodtam, hogy hogyan ébresszem fel. Nem akarom megrázogatni, szóval marad az az opció, hogy megsimogatom őt, vagy megpuszilom. Nem tudom, hogy ez mennyire lenne rámenős vagy nem, de hatalmas késztetést érzek rá, hogy ismét megpusziljam azokat a kissé még sebes, de annál puhább ajkakat. Tisztában vagyok vele, hogy undorító, amit Wooyounggal teszek, és ezelőtt mélységesen elítéltem ezt, de egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni magamat. Jeongguk egyszerűen vonzz engem, és nem tudok ellenállni neki. Van benne valami, ami szerintem minden épeszű embert elkápráztat, és ez alól én sem vagyok kivétel. Nem hiába imádja anya is ennyire őt. Egyszerűen nem lehet nem szeretni őt.

Végül nem érdekelt, hogy mit csinálok és mi lesz a következménye, mert tegnap este sem zavarta Jeonggukot, hogy megpusziltam, ezért most is azt tettem. Igaz, csak az arcát értem el, de az is bőven elég volt. Már az első puszira ébredezni kezdett, majd mikor beletúrtam a hajába és adtam a homlokára is egy puszit, kinyitotta a szemeit, és egyből elmosolyodott, ahogy meglátott engem.

- Jó reggelt! – köszöntem neki mosolyogva.

- Neked is – motyogta Jeongguk, és ásított egy hatalmasat.