Abandoned /Jikook ff./

45. rész

Jeongguk szemszög

Minden elvárásomat felülmúlta a sziget látványa. Szerintem mióta leszálltunk, azóta nem voltam képes becsukni a számat, mert annyira szép volt minden. Én még sosem voltam ilyen puccos és szép helyen, ezért természetesen minden nagyon új volt számomra. Persze a Park család jót mosolygott rajtam, de nem zavart annyira, mert tudtam, hogy örülnek neki, hogy ennyire tetszik nekem a hely. Én a lepukkant dolgokhoz vagyok szokva, vagyis inkább voltam, mert június óta Jiminék luxus rezidenciáján lakom. Már el sem tudom képzelni azt, hogy az otthonban semmilyen illatú tusfürdővel mosakodjak, vagy, hogy dohos szagú, lepedő nélküli ágyban aludjak. Észrevettem, hogy kezdtem elkényelmesedni, és természetesnek venni a jó dolgokat, szóval jobban meg kell becsülnöm a dolgokat, mert attól még, hogy most minden rendben van, bármikor történhet valami, és újra az otthonban találhatom magamat.

- Tiétek a 302-es szoba, mi meg mellettetek leszünk közvetlen a 303-as szobában, szóval, ha bármi baj van, itt leszünk a közelben – mondta Siyeon, miközben Jiminnek adta a szobakulcsot a hotel aulájában.

- Rendben. Akkor gondolom most letesszük a cuccainkat, aztán utána ebéd? – kérdezte Jimin.

- Igen, úgy jó lesz, most van dél, szóval fél egy körül találkozzunk majd a folyosón – mondta Hyojun, miközben beszálltunk a liftbe. Jiminnel csak bólintottunk egyet, és mikor felértünk a harmadikra, már mentünk is a szobánkba, Siyeon és Hyojun pedig a sajátjukba.

- Egy kicsit kellemetlen az, hogy a mellettünk lévő szobában vannak anyáék, mert így nagyon halknak kell lennünk – sóhajtott nagyot Jimin, mikor beléptünk a szobába, de nem nagyon tudtam a megjegyzésével foglalkozni, mert jobban lekötött a szoba, és a kilátás látványa. A szobánk egyik, kisebb fala üveg volt, és a tengerre nézett, így nagyon szép volt. A szoba modern, és tiszta volt, az ágyak pedig elég nagyok, így ha összetoljuk, akkor extra méretű ágyunk lesz majd. – Hallottad, amit mondtam? – karolta át hirtelen Jimin a derekamat hátulról, és állát a vállamra hajtotta.

- Igen, de nem lesz probléma, amúgy is halk vagyok. Én nem tudok hangos lenni, mert zavarba jövök – magyaráztam neki, mire Jimin elkuncogta magát.

- Pedig én nagyon szeretem hallani a hangodat. Majd bekapcsoljuk a tévét, és akkor nem lesz baj – mondta Jimin.

- Jó, de most ne erről beszéljünk, mert még csak dél van, és messze van még az este. Addig tudunk csinálni egy csomó dolgot még. Mondjuk fürödni, mert azt nagyon szeretnék már. Sosem voltam még a tengerben – mondtam izgatottan, és tényleg jobban érdekelt most a fürdés, mint az, hogy este lefeküdjek Jiminnel.

- Nem biztos, hogy annyira élvezni fogod a tengerben való fürdést, mert a sós víz marni fogja a szemedet, és ha kijössz a vízből, mindened tiszta só lesz – magyarázta Jimin.

- Nem baj. Nekem megéri – mosolyodtam el, ugyanis tényleg nagyon szeretnék már bemenni a vízbe, és az sem fog érdekelni, ha kimarja a só a szememet a helyéről.

- Pakoljuk el valahová a bőröndöket, toljuk össze az ágyakat, aztán menjünk ebédelni, mert nagyon éhes vagyok már – mondta Jimin, majd nyomott egy puszit a nyakamra.

Jiminnel valóban összetoltuk az ágyakat, és a bőröndjeinket is elpakoltuk egy olyan helyre, ahol nem zavart minket, és fél egykor el is indultunk ebédelni. A hotel étterme mellett döntöttünk ma, mert egyenlőre nem akartunk messze menni, csak itt a hotel környékén lenni, szóval csak le kellett mennünk a földszintre. Svéd asztalos ebéd volt, szóval mindenki azt szedett magának, amit akart. Én szedtem magamnak egy kis levest, meg másodikat is, és nagyjából az egész család hülyének nézett engem, amiért ilyen melegben forró levest eszek. De nem tehetek róla, nekem egy kis meleg leves mindig lecsúszik, még így harmincöt fokban is, szóval én egyáltalán nem éreztem furának a dolgot.