Abandoned /Jikook ff./

10. rész

Jeongguk szemszög

Szerintem tíz év alatt most aludtam a legjobban és legnyugodtabban ebben a porfészekben. Nem rettegtem álmomban attól, hogy vajon reggel lerángatnak-e az emeletről, vagy éppen nyakon borítanak-e egy üveg vízzel, hanem csak feküdtem Jimin mellett, és békésen aludtam. Nem volt rémálmom és nem arra ébredtem, hogy megrángatják az emeletes ágyat, hanem arra, hogy Jimin az arcomat simogatja. Számomra új volt ez az ébresztési forma, ugyanis eddig mindig barbár módra lettem kirángatva az ágyból, de határozottan meg tudnám szokni úgy, ahogy azt is, hogy Jimin mellett alszom. Megnyugtató volt, hogy valaki mellettem volt, és tudtam, hogy nem fog bántani. Szerintem még senkiben sem bíztam meg annyira, mint Jiminben. Ez azért kicsit durva, mert alig egy hete ismerjük egymást, de nem tehetek róla.

- Jól aludtál? – kérdezte Jimin mosolyogva.

- Tíz év alatt most aludtam a legjobban – vallottam be, miközben felültem az ágyban, és nyújtóztam egyet. Miközben kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat, észrevettem, hogy rajtunk kívül senki sem volt a szobában. Már a sötétítő függöny is el volt húzva, így szerintem nem hét-nyolc óra lehetett, hanem annál később.

- Ennek örülök – mondta Jimin, és közben leutánozta a mozdulataimat.

- Hány óra van? – kérdeztem, miközben bele túrtam a kócos hajamba. Közben éreztem, hogy az orrom kicsit lüktet, és ahogy nyelvemmel benedvesítettem ajkaimat, azt is éreztem, hogy be van dagadva a szám, de talán annyira nem vészes.

- Tizenegy körül – válaszolta Jimin, én pedig nem kicsit lepődtem meg. Általában hétvégente is felébredek legkésőbb nyolckor magamtól, de ez most nem jött össze. Biztos ez is Jimin miatt van. – A legtöbb gyerek hazament már tegnap, a többek meg ma reggel, szóval eléggé kihalt az épület – mesélte Jimin.

- Miért, voltál már kint? – lepődtem meg.

- Igen, lementem reggelizni, de aztán visszajöttem hozzád, hogy ne egyedül ébredj. Meg a cuccaidat is össze kellene majd pakolnod, amit hozol hozzánk – magyarázta.

- Kedves vagy – mosolyodtam el. – Egyébként nincs sok cuccom, szóval az nem fog sokáig tartani – mondtam.

- Akkor jól van. Ötkor indulunk vissza, addig szabad foglalkozás van, és nekem mindenképp le kellene fürödnöm, mielőtt hazamegyünk, mert tegnap elmaradt, és anyám nem fog beengedni a házba – nevette el magát Jimin.

- Oh, tényleg, sajnálom, hogy nem tudtál miattam fürödni – mondtam zavartan, ugyanis tényleg miattam nem fürdött.

- Semmi baj! Inkább segítettem neked, minthogy lefürödjek, amúgy is utálok – mosolyodott el ismét Jimin. – Na, de tényleg megyek, mert már azért szükségét érzem – mondta a fiú.

- Oké, én pedig összepakolom akkor a cuccaimat – mosolyodtam el én is.

- Rendben. De várj – fordult vissza Jimin a létráról, majd olyan hirtelen nyomott egy puszit az ajkaimra, hogy fel sem fogtam. Igazából mindössze két másodperc lehetett, és Jimin már vigyorogva mászott is tovább a létrán. Hihetetlen ez a fiú...

Szabályosan szétuntam magamat a nap további részében. Nem tudtam mit kezdeni magammal, mivel jövő héten nem megyek iskolába, így tanulnom se kellett, a takarítás nem az enyém a héten, és főzni sem kellett, mert alig voltak gyerekek az otthonban. Csak feküdtem az elnyűtt, dohos és kényelmetlen ágyamban, és valahogy ismét Jiminnél kötöttem ki. Kicsit zavart a tudat, hogy barátja van, és közben engem puszilgat, de addig, amíg nem bánt, nem zavar. Nekem a tegnapi volt életem első csókja, bár azt határozottan nem lehetett csóknak nevezni, de mindegy. Cseppet sem bántam meg, hogy Jimin lopta el az első „csókomat", mert valahogy mindig is így képzeltem el, hogy egy nálamnál idősebb, és aranyos srác fogja ezt megtenni. Nos, Jiminre mindkét dolog igaz, ráadásul még figyelmes is és kedves, szóval abszolút elégedett vagyok.