Abandoned /Jikook ff./

29. rész

Jeongguk szemszög

Egész héten nagyon feszült voltam, ugyanis a festményem nagyon lassan haladt, és féltem, hogy ki fogok futni az időből. Minden délután ott maradtam tanítás után az iskolában, és a festményen dolgoztam, sőt, csütörtökön délután el is cipeltem magammal az otthonba, hogy be tudjam fejezni. Gahyeonnal minden nap együtt ebédeltünk, és tanítás után együtt dolgoztunk a feladatunkon, ugyanis mivel Gahyeon is tizedikes, neki is ez a feladata. Ő is festett, csak ő egy tájképet, ami egyébként nagyon gyönyörű lett, szóval biztos vagyok benne, hogy ötöst fog kapni. Szerencsére én is végeztem a festményemmel, és viszonylag elégedett is vagyok vele, habár lehetett volna jobb is. Remélem tetszeni fog Jiminéknek azért.

Nagyon izgatott voltam péntek délután, és már alig vártam, hogy Jiminék értem jöjjenek és újra velük lehessek. Az egész család hiányzott, de különösképpen Jimin, és az ő édes csókjai. Hiába rossz emlék az, mikor először csókolóztunk abban a buliban, de tisztán emlékszem arra, hogy már akkor is nagyon élveztem Jimin csókját. Lehet, azért tartom ennyire jónak, mert mással még sosem csókolóztam, és nincsenek viszonyítási alapjaim, de attól még én nagyon szeretek Jiminnel csókolózni. Lehet, hogy egy kicsit függő lettem, de őszintén szólva, annyira nem bánom. Jimin is mindig vevő a csókokra, és szívesen teszi, szóval nem hinném, hogy ezzel olyan nagy probléma lenne.

Most kicsit később jöttek Jiminék, mint múlt héten, mert csak fél hét körül értek ide, de ez egyáltalán nem volt baj, a lényeg az, hogy eljöttek. Nem pakoltam sok cuccot, mert két napra nem kell egy egész bőröndnyi cucc, így egy hátizsákba simán belefértem. Az már más téma, hogy a festményem meg hatalmas, de hazafelé úgysem kell majd hozni, mert reményeim szerint tetszeni fog Jiminéknek és náluk marad.

Mikor pont a szobámból léptem ki, a hátizsákommal a hátamon, megláttam, ahogy Jimin a folyosón sétál felém zsebre dugott kezekkel, és arcán egy hatalmas mosoly van.

- Hogy-hogy feljöttél? – kérdeztem tőle mosolyogva, mikor elém ért.

- Ha lejössz hozzánk, akkor nem adhattam volna üdvözlő csókot – mondta boldogan, a következő pillanatan pedig már meg is éreztem a puha ajkait az enyémen. Jiminnek olyan jó telt és puha ajkai vannak, hogy tényleg nagyon élvezetes vele csókolózni, sőt, egy szimpla puszi is nagyon jó.

- Tényleg jó, hogy feljöttél – kuncogtam el magamat, miután elváltunk egymástól.

- Csak ennyi cuccod van? – kérdezte Jimin, miközben elvette tőlem a hátizsákomat.

- Nem, még ezt is vinni kell – mutattam a falnak támasztott, becsomagolt festményre. Intézkednem kellett, mert ha csak így simán vittem volna, akkor meg is látták volna a festményt idő előtt, és meg is sérülhetett volna, szóval kénytelen voltam becsomagolni. Direkt nem ilyen csicsás csomagolópapírt vettem, hanem sima barnát, ezért nem olyan egyértelmű a dolog.

- Az mi? – ráncolta a homlokát Jimin.

- Majd meglátod! – mosolyogtam rá, majd fel is vettem a nagy festményt, és elindultam lefelé. Jimin szerencsére nem kérdezősködött, csak jött utánam, és ennek nagyon örültem, mert nem akartam neki semmit sem mondani, teljesen meglepetésnek akartam.

Lent megölelgettem Siyeont és Hyojunt is, majd már indultunk is kifelé. Persze ők is megkérdezték, hogy mi ez a nagy valami, de nekik sem mondtam mást, mint Jiminnek. Majd vacsora után szeretném odaadni nekik, ezért addig be kell majd raknom a szobámba, de ott már úgysem lesz szem előtt, így nem fogja őket érdekelni.

Egészen Jiminékig beszélgettünk, főleg arról, hogy milyen volt a hetem a suliban, de Jimin is mesélt néhány dolgot. Szóba jött az is, hogy milyen lesz a bizonyítványom, de arról nem beszéltem olyan szívesen, mert nem vagyok rá büszke. Matekból és fizikából is kettes leszek, a kémia sem az erősségem, de azért abból egy hármast összekapartam, és a többi tantárgyból négyes meg ötös leszek. Ha ezek a hülye reáltantárgyak nem lennének, akkor esküszöm, tök jó tanuló lennék. Csak persze sajnos az oktatás nem olyan, hogy választani lehet, hogy mit akarsz tanulni és mit nem, szóval kénytelen vagyok eltűrni őket.