Abandoned /Jikook ff./

56. rész

Jimin szemszög

Mikor megérkeztem Amerikába, azt hittem, hogy nagyon könnyű lesz megszokni az itteni életet, de jó nagyot tévedtem. Pont a világ másik felén vagyok, a kultúra is teljesen más, és hihetetlenül nehéz volt megszoknom azt, hogy kezet fogok az újonnan megismert emberekkel, és nem meghajolok nekik. Egyenlőre az angollal is problémáim voltak, mert bár tanultam iskolában a nyelvet, nem szenteltem túl sok figyelmet az óráknak sosem, mert nem kötött le, és a fene sem gondolta, hogy egyszer szükségem lesz rá. Most még nem nagy baj, hogy nem tudok angolul, mert csak Minjaevel kommunikálok, plusz a szobatársammal, aki szintén koreai, de ha véletlen angolul kellene beszélnem, szerintem akkor is megértetném magamat, maximum kézzel-lábbal mutogatnék még mellé. Szerintem pár hét alatt bele fogok jönni, és pár hónap múlva már folyékonyan fogok beszélni angolul, és igazság szerint apának igaza volt egyszer, mikor azt mondta, hogy a matekot érteni kell, nem beszélni.

Végül Minjae meggyőzött, hogy inkább a matematikai karra menjek, és ne geofizikára, mert szerinte ebben több jövőm van, így jövő héten ott kezdek majd. Minaje azt mondta, hogy az első két nap ott lesz majd velem, és segít mindenben, meg elmagyaráz dolgokat, hogy túléljem az első napokat. Mondjuk, elég nagy ez az egyetem, rohadt könnyen el lehet tévedni, így örülök neki, hogy velem lesz. Nagyon szép ez a hely, kellemes a hangulata, és egyenlőre nagyon meleg is van, így egy darabig nem lesz szükségem kabátra meg bakancsram, ami nem is baj, mert nem hoztam ilyeneket.

Pont egy hete vagyok itt Amerikában, és ami a családomat illeti... Mikor landolt a gépem itt San Joséban, írtam Jeongguknak és anyának, hogy megérkeztem, és ennyi. Mindketten kérdezősködtek egyéb dolgok felől, főleg Jeongguk, de úgy döntöttem, hogy az a legjobb, ha nem válaszolok nekik. Pontosan ezért jöttem el, hogy ne foglalkozzanak velem, így kommunikálnunk sem szabad, főleg nem Jeonggukkal. Vele teljes mértékben tartanom kell a távolságot, ha azt akarom, hogy tovább lépjen, és az nem fog úgy menni, ha minden nap nekem írogat, vagy esetleg telefonálunk. Tudom, hogy ő most haragszik rám, és valószínűleg minden nap sír miattam, de ennek így kell lennie. Nekem sem egyszerű, mert eddig minden éjszaka úgy sírtam álomba magamat, mióta itt vagyok, ugyanis azért nem egyszerű tizenhét évesen egyedül itt lenni, akármennyire is hittem azt, hogy az lesz. Valamint az igazat megvallva, rettentően hiányzott Jeongguk. Hozzá voltam szokva, hogy mellettem alszik, őt ölelgetem álmomban, és hogy ő az, akit meglátok először reggel, mikor felkelek. Most viszont egyedül fekszem az ágyamban, aminek még csak Jeongguk illata sincs, és minden reggel arra kelek, hogy a szobatársam, Hyunjin felrángatja a redőnyt, és mosolyogva közli velem, hogy már dél is elmúlt. Egyébként semmi problémám nincs a fiúval, jól kijövünk, és mindössze csak két évvel idősebb, mint én, de ezek a reggeli keltések kellemetlenek azért.

- Mikorra készülsz el? – kérdezte Hyunjin vasárnap este, miközben ő már öltözködött, én pedig még csak a telefonomat nyomkodtam az ágyban. Seonghwaval beszélgettem, ugyanis náluk már délután egy volt, míg nálunk még csak este kilenc, és ma volt az első napjuk a suliban, mert holnap, azaz náluk már ma van szeptember elseje. Nekem csak egy hét múlva kezdődik az egyetem, ezért Hyunjin kitalálta, hogy menjünk el valahová bulizni egy kicsit, nekem pedig tetszett az ötlet, mert miért ne?

- Tíz perc alatt kész vagyok, szóval szólj, ha tíz perc múlva indulunk, és akkor nekiállok készülődni – válaszoltam, és közben lezártam a telefonomat, mert Seonghwa elköszönt tőlem. Azt mondta, hogy nagyon fura az osztály így, hogy nem vagyok ott, és egész nap az volt a téma a többiek között, hogy milyen kár, hogy elmentem, de közben meg mennyire menő, hogy Amerikában vagyok. Ami azt illeti, nekem is hiányzik az iskolám és a barátaim, de így a legjobb, igaz?

- Akkor szerintem neki állhatsz készülődni – fordult felém Hyunjin, én pedig csak bólintottam egyet, és kimásztam az ágyamból.

Tíz perc alatt tényleg összeszedtem magamat, így Hyunjin hívott egy taxit, és bevitetett vele minket a város azon részére, ahol klubok vannak. Ez a város itt Kaliforniában egyébként pont egy olyan város, ahol nincs sok nevezetesség, meg látnivaló, ami nem is baj, mert az egyetem mellett nem sok időm lesz szerintem csavarogni. Sík, és kicsit kopár az egész város, nem olyan izgalmas, mint mondjuk New York vagy Los Angeles, és bátran ki merem jelenteni, hogy szerintem az egyetem a legszebb része a városnak. Konkrétan olyan nagy, hogy biciklivel járnak az emberek az egyetem területén, de nekem mondjuk erre nem biztos, hogy szükségem lesz, mert én a matek karon vagyok, és nem nagyon kell átmászkálnom a többi épületbe, ami egyébként elég messze van a matekosok részétől.