Abandoned /Jikook ff./

31. rész

Jeongguk szemszög

- Remélem, hogy most egy életre megtanultad a leckét – szólalt meg Siyeon mérgesen, mikor beléptünk reggel a házba. Jimin szülei éjjel hamar odaértek értünk, és mivel Jimin nagyon vinnyogott a keze miatt, nem haza jöttünk, hanem a kórházba. Ott nem különösebben siették el a dolgokat, pláne, hogy Jimin még részeg volt, és a folyosót is összehányta. Ő volt a legutolsó, akivel foglalkoztak, ez volt reggel hatkor. Csináltak egy röntgent a kezéről, majd további egy órát vártunk az eredményre, amikor is közölték velünk, hogy szerencsére nem törte el a kezét, csak csúnyán megzúzódott, de azért tesznek rá egy gipszet egy hétre, hogy ne szenvedjen vele. Az is egy jó fél óra volt, de szerencsére Jimin menet közben bealud, ezért könnyen be tudták gipszelni a kezét, és fél nyolckor már indulhattunk is haza. Velem még nem különösebben foglalkoztak Siyeonék, mert Jiminre koncentráltak, és tényleg reméltem, hogy engem el is felejtettek.

- Ha most azt várjátok, hogy azt mondjam, soha többet nem iszok, akkor várhattok egy darabig – morogta Jimin, miközben a cipőit rugdosta le magáról.

- Nem az várjuk, hogy ne igyál többet, csak ne egyedül és ne ilyen sokat – sóhajtott nagyot Hyojun.

- Jól van, majd folytassuk ezt akkor, ha nem leszek atom másnapos – zsörtölődött tovább Jimin, miközben még mindig levetkőzni próbált, de nem igazán akart ez sikerülni neki, mert nem tudta használni az egyik kezét.

- Jeongguk szívem, te pedig... Ne csinálj ilyet legközelebb, mert ha bármi bajod esik, akkor az a mi felelősségünk, és én sem bocsátanék meg magamnak, ha történne veled valami, amíg itt vagy nálunk – fordult felém Siyeon, és legnagyobb meglepetésemre nem szidott le.

- Én csak aggódtam Jiminért, és nem akartam, hogy baja essen – mondtam lehajtott fejjel.

- Tudom, de legközelebb szólj, és akkor együtt megoldjuk, oké? – simított a fejemre Siyeon, én pedig csak bólintottam egyet.

- Lehet, hogy lelapítottam pár virágot, mikor kimásztam az ablakon – vallottam be a dolgot, ami miatt bűntudatom volt.

- Akkor, majd ha aludtál egyet, kimegyünk és rendbe hozzuk, jó? – mosolyodott el Siyeon, én pedig ismét csak bólintottam egyet. – Nekünk el kell ugornunk a boltba Hyojunnal, de ti menjetek, és aludjatok, majd valamikor jövünk! – mondta Siyeon, majd Hyojunnal el is indultak kifelé. Mikor becsukták a bejárati ajtót, sóhajtottam egy jó nagyot, és lepillantottam Jiminre, aki még mindig a kezét próbálta kirángatni a pulcsijából. Leguggoltam hozzá, hogy segítsek neki, de ő egyből elrántotta a kezét, és nem engedte, hogy segítsek kiszabadulni a pulcsija rabságából.

- Nem kell a segítséged – morogta Jimin, miközben tovább szenvedett.

- Persze, hogy nem kell... Ha nem segítettem volna, akkor még mindig azon a koszos járdán feküdnél, és a világodat sem tudnád – forgattam meg a szemeimet, és felálltam Jimin mellől. – Ennyi idősen már lehetnél kicsit felelősségteljesebb – tettem hozzá, miközben zsebre tett kezekkel bámultam Jimint, akinek végre sikerült lerángatnia magáról a pulcsiját, és ő is felállt.

- Miért akarod megmondani, hogy mit csináljak, és mit ne? – kérdezte Jimin mérgesen velem szemben állva.

- Mert itt vagy majdnem tizennyolc éves, és még mindig nem tudsz jó döntéseket hozni – vágtam rá.

- Most úgy beszélsz, mintha tizenhat évesen mindent tudnál, de nem. Ha én le akarom inni magamat, akkor le is fogom – magyarázta Jimin.

- Nem szeretem, mikor részeg és másnapos vagy. Örülnék neki, ha többet nem innád le magadat ennyire, mert kiállhatatlan vagy – sóhajtottam nagyot.