Abandoned /Jikook ff./

5. rész

Jimin szemszög

- Nem tudom, hogy mennyire vagy jártas a művészeti ágakban, de jobb lesz, ha felkötöd a gatyádat – mondta Jeongguk, miközben besétáltunk az iskolájába. Már akkor egy csomóan minket bámultak, mikor még éppen, hogy csak betettük a lábunkat az épületbe, de mikor már a fél aulán átsétáltunk, szinte a fél iskola minket nézett.

- Miért néz mindenki minket? – hajoltam kicsit közelebb Jeonggukhoz, hogy csak ő hallhassa a kérdésemet.

- Azért, mert egyrészt nagyon kitűnsz a többiek közül a vagány öltözködéseddel, plusz én mindig egyedül szoktam lenni – válaszolta a fiú.

- Miért vagy mindig egyedül? – néztem rá zavartan, mert tök jó fej amúgy, szóval nem értem, hogy miért nem barátkoznak vele.

- Szerinted ki akar egy árvaházban élő lúzerrel barátkozni? – mosolyodott el egy kicsit Jeongguk, de láttam rajta, hogy nem esik neki jól, hogy ezt csinálják vele.

- Egyáltalán nem vagy lúzer, és nem te tehetsz róla, hogy az otthonban élsz, plusz szerintem ebben semmi gáz nincs – magyaráztam.

- Nem baj, megszoktam már. Meg amúgy van pozitívuma is a dolognak. Egyedül vagyok egy négyszemélyes szekrényben – villantotta ki a fogait Jeongguk, én pedig nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tud ennek örülni. Vagyis, de, értem, de nem tudom, hogy hogy tud ennyi szarság mellett boldog lenni.

Miután lepakoltuk a szükségtelen holmikat Jeongguk hatalmas szekrényébe, az osztályterme felé vettük az irányt. Nagyon kényelmetlenül éreztem magamat, amiért minden második gyerek engem bámult a suliban, és az sem enyhített az érzésen, hogy össze-vissza sugdolóztak is. Aztán mikor beértünk Jeongguk osztályához a terembe, ha lehet, akkor még jobban kinéztek engem, és tökre úgy éreztem magamat, mint azokban a tipikus tini filmekben az új srác vagy lány, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem azt mondom, hogy otthon nem bámulnak sokan az iskolában, mert valamilyen okból kifolyólag nagyon népszerű vagyok, és szinte mindenki ismer, csak fogalmam sincs, hogy miért.

- Hé Jeongguk! Kit hoztál magaddal? – jelent meg az asztalunknál egy csapat lány, nem sokkal az után, hogy helyet foglaltunk Jeongguk padjában.

- Ő itt Jimin. Az osztálya büntetés kiránduláson van a héten az otthonban, szóval velünk kell iskolába járniuk – mesélte Jeongguk.

- Ó, szóval akkor te ilyen rossz fiú vagy? – kérdezte az egyik lány, miközben a haját piszkálta... Én csak elmosolyodtam a viselkedésén, majd megráztam a fejemet. Nem is a kérdésére akartam ezzel válaszolni, hanem egyszerűen csak nem tudtam elhinni, hogy ilyen hamar beadnák a derekukat egy helyes srácnak, akiről semmit sem tudnak. – Kár. Pedig csípem a rossz fiúkat – sóhajtott drámaian a lány.

- Ami azt illeti, én is a rossz fiúkat szeretem – villantottam ki a fogaimat, mire az összes lány értetlenül nézett rám. – Meleg vagyok és barátom is van, szóval bocsi, de nem én vagyok az emberetek – folytattam, hogy felfogják ők is a dolgot. Szerintem mind a hét lánynak körülbelül a földet súrolta az álla, de én hihetetlenül élveztem ezeket a szituációkat.

- Az... király – szólalt meg fél perc sokk után zavartan a lány, majd fogták magukat, és visszamentek a helyükre.

- Ez nagyon vicces volt – nevette el magát Jeongguk, mikor már csak ketten voltunk ismét.

- Az az arc, amit vágtak... - röhögtem el magamat én is, ugyanis tényleg nagyon vicces fejet vágtak a lányok. – Amúgy mi lesz az első óra? – kérdeztem Jeongguktól.

- Az első két órán agyagozni fogunk – mondta a fiú.

- Agyagozni? És azt hol szeretnéd te csinálni? – néztem körbe a teremben, ugyanis itt csak rendes padok voltak.

- Egy másik teremben, ami erre való. Itt most csak addig leszünk, amíg el nem kezdődik az óra, mert az kulcsos terem, és csak akkor nyitják ki, mikor kezdődik az óra – magyarázta Jeongguk, én pedig csak bólintottam egyet.

- Ugye tudod, hogy én még sosem csináltam ilyet? Rajzban is megállt a tudomány a pálcika embernél – mondtam neki, mire ő csak elmosolyodott.

- Tisztában vagyok vele, hogy nincs semmi művészi érzéked. Te ilyen reálos zseni vagy, a kettő nem fér össze – mondta Jeongguk. Igen, ezt jól látja, a matekon, földrajzon és fizikán kívül semmi nem megy kiemelkedően.

Miután Jeongguk megnyugtatott, hogy majd segít mindenben, és írtam Sehunnak meg Seonghwanak, hogy kapják be, amiért ők egy osztályban vannak, már indultunk is az órára. A tanárt szerencsére tájékoztatták arról, hogy egész héten itt leszek, ezért nem érte őt meglepetésként a jelenlétem, és nem kellett magyarázkodni fél órán keresztül. Helyette inkább segített neki állni a dolgoknak, hogy tudjak valamit kezdeni azzal a nagy agyag darabbal, amit elém dobtak. Persze nem sokáig segített, így hamar magamra maradtam, aminek meg is lett az eredménye. Mikor már ötödjére esett össze a dolog, amit csinálni akartam, inkább feladtam, és azt néztem, hogy Jeongguk hogyan csinálja.

- Te hogy tudod ilyen profin csinálni? – kérdeztem nyavalyogva, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy neki miért megy, és nekem miért nem.

- Jimin, hetedik óta ide járok, azaz ez már a negyedik évem. Nekem sem ment elsőre – sóhajtott nagyot Jeongguk, és közben szüneteltette a munkáját.

- De mit csinálok rosszul? – nézegettem az agyag kupacot, ami egyáltalán nem hasonlított arra, mint amit csinálni kellett, csak egy kupac agyagra.

- Túl hirtelen akarod formálni, és túl erősek a mozdulataid. Lassan és finoman kell csinálni – magyarázta Jeongguk, miközben megmutatta a mozdulatokat a saját munkáján. Próbáltam én is utánozni, és meglepő módon így nem lett fél másodperc alatt két méter magas a dolog.

- Miért nem tudtad ezt háromnegyed órával előbb mondani? – néztem rá mérgesen, mire ő csak elnevette magát.

- Vicces volt nézni, ahogy szenvedsz – rántott vállat mosolyogva.

- Jól van, majd én is nevetni fogok rajtad, amikor nem tudod megcsinálni a matek házi feladatodat – fordítottam el róla a tekintetemet.

- Jó, oké, segítek, ha kell, de nem hagyhatsz szarban a matekkal! – háborodott fel egyből Jeongguk.

- Akkor egyezzünk meg! Te egész héten segítesz ebben a sok szarságban, én pedig a matekban – nyújtottam felé a kezemet, ő pedig egy pillanatig sem habozott, egyből a kezembe csapta agyagos mancsát, és kezet ráztunk.

Őszintén szólva, kicsit tartottam ettől az egész kirándulástól, mert nem is tudom, nem vagyok olyan könnyen barátkozós típus, de Jeonggukkal szerencsére hamar megtaláltuk a közös hangot, és tényleg jó volt vele lenni. Élveztem ezt az egész helyzetet, jó volt végre kiszakadni a monoton mindennapokból, és új dolgokat kipróbálni. Egyáltalán nem hiányzott az otthoni közeg, nagyon jól éreztem magamat itt, és szép, vagy nem szép dolog ezt mondani, de örülök neki, hogy jó messze vagyok Wooyoungtól. Nem hiszem, hogy sokáig működni fog közöttünk ez a dolog, mert ő még túl gyerek, és az is megfordult a fejemben, hogy csak azért jött össze velem, mert menő akart lenni. Folyton mások előtt csókolgat, ölelget engem, és mint már mondtam, otthon valami rejtélyes okból kifolyólag népszerű vagyok, így könnyen benne lehet a dologban, hogy Wooyoung csak ezért van velem. Ami egyébként nagyon rosszul esne, mert én tényleg szerelmes voltam belé, szerettem őt, de ezek szerint neki én csak egy kellék voltam ahhoz, hogy népszerű legyen, és elmondhassa mindenkinek, hogy a „híres" Park Jimin volt a pasija, és vele vesztette el a szüzességét, mert igen, én voltam neki minden szempontból az első, és már haragszom is magamra, hogy belementem ebbe az egészbe. Aztán ki tudja, lehet csak túlgondoltam az egészet, de mindenesetre, muszáj lesz vele beszélnem, mert nem szeretek kétségek között lenni.

2021.11.21.