Abandoned /Jikook ff./

13. rész

Jimin szemszög

Tegnap miután hazaértünk arról a fantasztikus piknikről, bezárkóztam a szobámba, és ma reggelig ki sem jöttem onnét. Kicsit magamba zuhantam, aztán három órán keresztül Seonghwaval telefonáltam, hogy mit is kellene most tennem, majd mindezek után még hajnali kettőig matek feladatokat oldottam meg. Kellőképpen le is nyugtattak engem, csak az volt a bökkenő, hogy reggel fél hétkor úgy éreztem magamat, mint akin átment egy traktor. Igazából nem tudom, hogy miért esik ennyire szarul, hogy Wooyoung megcsalt, mert már nem szeretem őt úgy, ahogy kellene, és én is Jeongguk felé kacsintgatok az elmúlt napokban, de nem tehetek róla. Egyszerűen csak azt érzem, hogy nem voltam elég jó Wooyoungnak, és fogalmam sincs, hogy mit rontottam el. Jeonggukkal sem tudom, hogy most akkor hányadán állunk, és nagyon tanácstalan vagyok. Igen, én lehet, hogy szeretném, hogy legyen köztünk valami, de közben azt is tudom, hogy nem lenne helyes. És azt sem tudom eldönteni, hogy Jeongguk valóban érez-e valamit irántam és tetszem-e neki, vagy csak annyira éhes a szeretetre, hogy mindegy ki az, csak szeresse őt. Túl bonyolult ez a helyzet, és egyenlőre még semmire sem tudom a választ.

Reggel gyorsan lezuhanyoztam, ugyanis este ezt sem tettem meg, majd utána villámgyorsasággal öltöztem fel, hogy ne késsek a reggeliről. Általában mindig hétkor reggelizünk, és nem akarom megváratni a többieket, mert együtt szokott enni a család. Szeretem, hogy még ezt is közösen csináljuk. 

- Jó reggelt! – köszöntem a többieknek, mikor kiértem a konyhába, és leültem Jeongguk mellé egy székre.

- Neked is! – mosolyodott el anya, majd neki is láttunk mind a négyen a reggelinek. Jeongguk még mindig nagyon óvatos volt, és nem mert sokat venni a rántottából, de miután anya rászólt, hogy egyen többet, egyből megjött a bátorsága.

- Gondolkodtál Wooyoungon? – kérdezte apa pár perc csend után.

- Igen, és beszéltem Seonghwaval is. Ma szakítani fogok vele délután, de nem szembesítem azzal, hogy tudom, hogy megcsalt – mondtam.

- Miért nem? Akkor mit mondasz, miért akarsz szakítani vele? – nézett rám anya kérdőn.

- Azt, hogy túl gyerek még hozzám, ami igaz is. Plusz mindig mindenki tudtára akarja adni, hogy együtt vagyunk, én meg nem szeretek feltűnő lenni, plusz iszonyúan féltékeny – magyaráztam.

- És lefeküdtetek? – kérdezősködött tovább apa, mire én csak hümmögtem egyet, hogy igen. Azt is kár volt.

- De ügye nem te vetted el a szüzességét? – folytatta anya, én meg kínomban elnevettem magamat.

- De igen, és haragszom is magamra miatta, mert szerintem csak azért akarta, hogy elmondhassa mindenkinek, hogy én voltam neki az első. Szerintem soha többet nem fogok összejönni nálam fiatalabbal és szűzzel – fejtettem ki a véleményemet, aztán miután ezt kimondtam, eljutott a tudatomig, hogy Jeongguk fiatalabb is nálam, és feltételezem, hogy szűz is, szóval... Lehet, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt felőlem. – De beszéljünk inkább másról, mert az egy dolog, hogy minket nem zavar, ha erről van szó, de itt van Jeongguk is – tettem még hozzá. A szüleim nagyon nyitottak és elfogadók, így mindent meg lehet velük beszélni, és meg is szoktunk mindent beszélni, de lehet, hogy Jeongguk kellemetlenül érzi magát ettől a témától.

- Engem nem zavar, nyugodtan beszélhettek róla – motyogta Jeongguk, de szigorúan csak is a tányérját nézte, így egyértelmű, hogy annyira azért nem jött be neki a téma.

Miután megreggeliztünk, és összeszedtük magunkat Jeonggukkal, elindultunk az iskolába. Igazából azt terveztem, hogy gyalog megyünk majd, de kicsit késésben voltunk, plusz most annyira kedvem sem volt, szóval inkább autóval mentünk. Miközben utaztunk, Jeongguk egy szót sem szólt, de nem különösebben zavart ez, meg nem volt szokatlan, mert Jeongguk egyáltalán nem beszél sokat. Szerintem el volt mélyedve a gondolataiban, úgy, ahogy én is, így az egész út csendben telt, csak a rádió szólt halkan.

Az iskolában minden lehető módon próbáltam elkerülni Wooyoungot, és egy darabig sikerült is. Viszont nagy szünetben, amikor Jeonggukkal éppen az ebédlőben fogyasztottuk el az anya által készített szendvicseinket, Wooyoung meglátott minket, és odajött hozzánk. Suli utánra azt terveztük Jeonggukkal, hogy bemegyünk a könyvtárba, és ott tanulunk egy kicsit. Otthon anya tuti kitalálna valami programot, így esélytelen lenne a tanulás, plusz a könyvtárban van számítógép is, szóval Jeongguk is tud így pótolni, mert az ő sulijában nem állt meg az élet attól még, hogy ő nincs ott. Persze otthon is tudna pótolni laptopról, de mint mondtam, anya nem hiszem, hogy engedné. És mivel Wooyoung odajött hozzánk és megkérdezte, hogy mit csinálunk délután, ő is becsatlakozott, szóval hármasban megyünk a könyvtárba. Legalább lesz lehetőségem szakítani vele. Lehet, hogy nem a legjobb helyszín erre a könyvtár, de nem akarom tovább húzni.

A könyvtárban Jeongguk leült egy számítógéphez, és szorgalmasan nekiállt pótolni, mi pedig Wooyounggal egy hozzá közel eső asztalhoz ültünk le. Én előszedtem a könyveimet, és egyből nekiálltam megcsinálni a házi feladataimat, de Wooyoung egész végig csak a telefonját nyomkodta. Nem lepődtem meg, hiszen egyáltalán nem egy éltanuló, szóval tudtam, hogy csak azért jön, hogy velem legyen. Csak azt nem értem, ha van valakije, akivel szívesebben tölti az idejét, mint velem, akkor miért van itt? Komolyan nem tudok kiigazodni rajta.

- Wooyoung, beszélnünk kell! – sóhajtottam nagyot, miután végeztem minden házi feladatommal.

- Mindjárt! – szólt vissza egyből, de le sem vette a tekintetét a telefonjáról. Láthatóan éppen valakivel írogatott, így vártam egy kicsit, hátha valami fontos, de mikor öt perc múlva sem tette le a telefonját, kezdtem kicsit ideges lenni.

- Szakítani akarok – törtem meg a közénk beállt csendet, de Wooyoung még csak le sem szarta, hogy mit mondok.

- Oké – vágta rá, én pedig komolyan nem hittem el, amit hallok.

- Most komolyan? Fél éve együtt vagyunk, és csak annyi a válaszod, hogy oké? – akadtam ki teljesen, ugyanakkor figyeltem a hangomra, mert mégiscsak egy könyvtárban voltunk. – Tényleg rohadtul gyerekes vagy, és egyáltalán nem illünk egymáshoz – folytattam, és közben nekiálltam összepakolni a cuccaimat.

- Jó, majd holnap találkozunk – mondta Wooyounk, mint aki meg sem hallotta, hogy eddig miket mondtam.

- Jeongguk, gyere, megyünk haza! – szóltam oda a fiúnak, ő pedig egyből pakolni kezdett. Két perccel később már az autómban ültünk, és hazafelé tartottunk. Ideges voltam, méghozzá nem is kicsit. Tényleg nem tudom elhinni, hogy Wooyoungnak ennyit jelentett az a szaros fél év. Mindig mondogatta, hogy mennyire szeret, mennyire hiányzom neki, féltékenykedett össze-vissza, de akkor minek? Konkrétan szerintem semmit sem jelentett neki a kapcsolatunk.

Ahogy hazaértünk, még csak nem is köszöntem anyáéknak, nem is érdekelt, hogy kérdezgetnek, csak bementem a szobámba, és annak ajtaját becsapva adtam a tudtukra, hogy nem vagyok kíváncsi rájuk. Szerettem volna egyedül lenni, mindent átgondolni nyugodtan, és kitalálni, hogy hol, és mit rontottam el, hogy Wooyoung ezt csinálta velem. Szerintem egyáltalán nem érdemeltem ezt azok után, amiket érte tettem. Nem is az a bajom, hogy Wooyounggal vége, hanem az, hogy nem voltam elég jó neki.

2022.01.25.