Abandoned /Jikook ff./

26. rész

Jeongguk szemszög

Meg mondom őszintén, eléggé zavart, hogy Jimin szülei ennyi mindent vettek nekem. Tudom, hogy Jimin családja nem szenved hiányt pénzben, és nem mondanám őket egy átlagos családnak a vagyonuk alapján, de akkor is zavart, hogy ilyan sokat költöttek rám. Eszem ágában sincs őket kihasználni, egyáltalán nem érdekel, hogy mennyi pénzük van, mert nem emiatt szeretek velük lenni, de ma nagyon kellemetlenül éreztem magamat, mert úgy éreztem, hogy kihasználom őket, pedig tényleg nem. Tudtam, hogy ők szívesen teszik ezt, és azért mert akarják, nem azért, mert kényszernek érzik ezt, de én mégis rosszul éreztem magamat. Egy csomó új ruhát vettek nekem, két új ágynemű huzatot is vettek, és még új cipőt is kaptam. Egész életemben nem kaptam szerintem ennyi mindent, mint ebben az egy napban, és igen, jól esett, hogy így foglalkoznak velem, de még így is rosszul éreztem magamat.

- A ruhákról vagdosd le a címkéket, és akkor kimosom őket még ma, hogy holnap magaddal tudd vinni őket! – mondta Siyeon, én pedig csak bólintottam egyet, és bementem a szobámba. Ott volt az ágyamon egy csomó szatyor és papírtáska, amiben a ma vásárolt dolgok voltak, és ahogy rájuk néztem, megint összeszorult a torkom, ahogy eszembe jutott, hogy mennyit költöttek rám. Én nem igénylem ezt, főleg nem azt, hogy márkás ruháim legyenek, mert teljesen felesleges, de Jimin szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy jó minőségű dolgokat vegyünk.

Csak ültem a nagy ágy közepén, és egy ollóval vagdostam le a címkéket a ruhákról, miközben fejben adogattam össze az árakat, amik rajtuk voltak. Vagyis egy darabig számoltam, de inkább abba hagytam, mert már így is túl sok volt, hogy csak a felét számoltam össze.

- Kész vagy? – nyitott be egy kis idő után Siyeon mosolyogva és bejött a szobába, de mögötte jött Jimin is és Hyojun is.

- Még van pár, amiről nem vágtam le, de mindjárt kész vagyok – mondtam, és közben folytattam.

- Lenne még egy dolog, amit szeretnénk neked adni – szólalt meg Hoyjun, és leültek mindannyian az ágyamra. Én csak kíváncsian pislogtam rájuk, és reménykedtem, hogy nem valami drága dolog, mert akkor falnak megyek, de tényleg. – Szeretnénk, ha tudnál velünk beszélni akkor, amikor csak akarsz, és nem csak Mijoon keresztül tudnánk kommunikálni – folytatta Hyojun, majd elővett a háta mögül egy telefont, és tényleg azt hittem, hogy leszédülök az ágyról.

- Nem teljesen új, ez az én előző telefonom, de csak munkában használtam, és nem sokat, szóval semmi baja nincs. Kértünk hozzá számot neked, és semmi egyéb dolgod nem lesz vele, csak felhívni minket, ha akarsz, és mi is tudunk majd hívni téged. Mi fizetjük a számlát, szóval ne aggódj, és korlátlan internetet kértünk hozzá. Jimin azt mondta, hogy szeretsz festeni meg rajzolni, szóval most már mindenféléket tudsz rajta nézni, meg ilyenek – magyarázta Siyeon, én pedig közel álltam hozzá, hogy elbőgjem magamat.

- Tetszik? Örülsz neki? – kérdezte Hyojun mosolyogva.

- Igen, köszönöm szépen, csak... - motyogtam, miközben a kezembe adott telefont nézegettem. – Nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy én csak azért szeretek veletek lenni, mert vesztek nekem dolgokat, mert tényleg nem így van – mondtam lehajtott fejjel, és mivel elkezdtek potyogni a könnyeim, ezért a pólóm nyakába töröltem a szemeimet.

- Ó, édesem... Egy percig sem gondoltuk ezt! – sóhajtott nagyot Siyeon, és közelebb csusszant hozzám, hogy meg tudjon ölelni. – Azért vettünk neked ennyi mindent, mert úgy éreztük, hogy szükséged van ezekre a dolgokra, és szerettük volna, ha kicsit jobb életed lehetne még úgy is, hogy az otthonban élsz – mondta Siyeon, miközben a hátamat simogatta.

- Tudjuk, hogy nem ezért szeretsz itt lenni, szóval ne aggódj emiatt! – mosolygott továbbra is Hyojun, nekem pedig nagy kő esett le a szívemről, hogy nem hiszik azt, amitől féltem. Úgy néz ki, hogy már megint sikerült túlgondolnom a dolgokat...