Abandoned /Jikook ff./

46. rész

Jeongguk szemszög

Ha azt mondom, hogy egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, akkor nem túlzok. Egyszerűen nem tudtam elaludni, hiába akartam, és hiába voltam rohadtul fáradt és álmos. Az agyam ezerrel pörgött, minden szarságon agyaltam, és őszintén szólva, sehogy sem volt kényelmes az este történtek miatt. Végül valóban megtettük Jiminnel, lefeküdtünk, és annyira rossz sem volt, mint ahogy bevezette az egészet. Persze fájt, az elején kegyetlen volt, nem is akartam folytatni, de Jimin meggyőzött, hogy jó lesz, és végül igaza is lett. Sokáig tartott, mire eljutottunk ahhoz a részhez, ahol már én is élveztem, de megérte. Nem tudom, hogy a filmekben miért olyan tökéletesnek állítják be a szüzesség elveszítését, mert egyáltalán nem az. El is bőgtem magamat menet közben, fogalmam sem volt, hogy mikor mit csináljak, avagy hogy kell-e egyáltalán csinálnom valamit, de Jimin mindig megnyugtatott, hogy ne izguljak ennyire, és, hogy ne érezzem magamat zavarba. Egy csomó kedves és aranyos dolgot mondott közben, én pedig száz százalékig biztonságban éreztem magamat vele, szóval hiába fáj most hihetetlenül az alfelem, abszolút megérte.

Jimin mellettem az igazak álmát aludta, és nagyjából egész éjjel őt bámultam, és azon gondolkodtam, hogy mivel érdemeltem ki őt. Az elmúlt három hónapra visszatekintve, egyáltalán nem volt egyszerű, és sok veszekedésünk volt, de egyébként nála tökéletesebb fiút nem is kívánhatnék. Vigyáz rám, figyel rám, mindig a legjobbat akarja nekem, és tényleg sosem erőltet rám semmit. Ha valaki végig kísérte volna a kapcsolatunkat, biztos azt mondaná, hogy nem illünk egymáshoz, és, hogy folyton veszekszünk, de ez nem igaz. Jimin tényleg egy tipikusan olyan barát, akit mindenki szeretne. Oké, sokat hisztizik, de ettől függetlenül egy intelligens, érett, törődő, és hihetetlenül szeretnivaló fiú. Azt hittem, hogy én soha nem leszek szerelmes, és, hogy soha nem lesz senkim, aki ennyire szeretne engem, mint Jimin, de úgy néz ki, hogy azért nekem is jut néhány jó dolog az életben.

- Jó reggelt! – mosolyodott el Jimin, mikor felébredt, és meglátott engem.

- Jó reggelt! – mosolyodtam el én is, és le sem tudtam venni a szememet Jimin álmos arcáról. Reggelente a legaranyosabb, a kis pufi arcával, meg a kócos hajával.

- Mennyi az idő? – kérdezte Jimin, miközben nyújtózott egyet.

- Kilenc óra lesz hat perc múlva – néztem fel az órára, és közben Jimin felé fordultam a testemmel, de ezt az alfelem nem igazán díjazta. Minden egyes hirtelen mozdulatnál benyilallt, és olyankor percekig fájt, szóval fogalmam sincs, hogy mit fogok tudni ma csinálni az egyhelyben fekvésen kívül.

- Fáj? – kérdezte Jimin aggódva, mikor észrevette, hogy grimaszba torzult az arcom.

- Nem is kicsit – nyögtem ki nehezen, miközben igyekeztem olyan pózt találni, ami kevésbé fájdalmas.

- Sajnálom, igyekeztem a lehető legfinomabban csinálni, de azt hiszem, hogy a fájdalmat sehogy sem lehet kiküszöbölni – mondta Jimin, miközben odabújt hozzám, és egy puszit adott az ajkaimra.

- Semmi baj, szerintem lehetne rosszabb is – motyogtam csukott szemekkel megkönnyebbülve, ugyanis kezdett enyhülni a fájdalom.

- Akkor ma pihenünk, igaz? – kérdezte Jimin, mire én csak bólintottam egyet, ugyanis képtelen lennék ma fürödni, ugrándozni meg sétálni. – Azért reggelizni le kellene mennünk valahogy – mondta Jimin, miközben kimászott az ágyból. – Beszélek anyáékkal, hogy mikor menjünk enni, aztán jövök vissza – adott egy puszit a homlokomra Jimin, majd hallottam, ahogy elhagyja a szobát. Úgy irigylem, hogy neki nem fáj semmije...

Amíg Jimin a szüleivel beszélgetett, én nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, és előszedtem a bőröndből néhány ruhát, hogy gyorsan átöltözzek, amíg Jimin vissza nem ér ide. Nem kell végig néznie, ahogy szenvedek, mert én kellemetlenül érezném magamat tőle, plusz nem akarom, hogy rosszul érezze magát, mert ő tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legkevésbé fájjon. Ettől függetlenül sírhatnékom volt, miközben a szobában mászkáltam, arról meg ne is beszéljünk, hogy mit éreztem, mikor ültem. Határozottan az volt a legrosszabb.