Abandoned /Jikook ff./

59. rész

Jimin szemszög

Hasogató fejfájásra, és nagyon erős hányingerre ébredtem. Időm sem volt felfogni a dolgokat, hogy élek-e, vagy sem, vagy, hogy éppen hol vagyok; csak kipattantam az ismeretlen ágyból, és sürgősen keresni kezdtem a mosdót az idegen lakásban. Legnagyobb mázlimra a mosdó volt az első helység, ahová benyitottam, így nem piszkoltam össze semmit a gyomrom kikívánkozó tartalmával, hanem a vécébe ment, oda, ahova való. Miután végeztem, nem volt sok energiám feltápászkodni a kőről, ezért csak nagy nehezen lehúztam a vécét, és tovább üldögéltem a fal mellett. A fejem szét akart robbanni, a gyomrom így sem volt jobb állapotban, hogy hánytam egyet, és az sem segít a helyzeten, hogy fingom sincs hol vagyok. Nem ismerős a lakás, arra meg nem emlékszem, hogy mi történt tegnap azok után, hogy Taehyunggal inni kezdtünk a bárban. Minden homályos, és ami még jobban megijesztett az az volt, hogy egy alsó nadrágon kívül semmi sem volt rajtam.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi időt töltöttem a földön ücsörögve, de mikor már kezdtem fázni, feltápászkodtam a kőről, és visszamentem oda, ahonnan nem rég kirohantam. Világos volt a szobában, mert nem volt se redőny, se sötétítő függöny, így ennek köszönhetően megtaláltam a földön a pólómat meg a nadrágomat, szóval fel is vettem őket. Egy rohadt nagy kő esett le a szívemről, mikor az ágyra néztem, és nem más feküdt benne, mint Taehyung. Kicsit féltem, hogy valami full idegen házában vagyok, mert azért ez mégis csak Amerika, itt még azok is megtörténhetnek, amiket csak a filmekben szoktunk látni.

- Megtaláltad a mosdót, vagy takarítanom kell? – szólalt meg hirtelen Taehyung hihetetlenül mély hangon, én meg majdnem összefostam magamat, mert azt hittem, hogy alszik.

- Megtaláltam, nyugi – mondtam, miután összekapartam magamat a szívrohamból, és leültem Taehyung mellé az ágyba. Ám a nyugodtságom hamar elillant, mert, ahogy Taehyung is felült az ágyban és nyújtózott egyet, kiderült, hogy ő is egy szem alsónadrágban van, én pedig kezdtem pánikolni. Fogalmam sincs, hogy történt-e közöttünk valami, mert nem emlékszem semmire sem. Taehyunggal lassan egy hónapja ismerjük egymást, nagyon jó barátok lettünk, és soha semmi több nem történt köztünk, csak az az egyetlen csók, amikor is megismerkedtünk. Én nem közeledtem felé, mert annak ellenére, hogy tovább kellene lépnem Jeonggukon, én továbbra is hűséges akarok maradni hozzá, Taehyung pedig ezt tiszteletben tartotta, és csak barátok voltunk. De fogalmam sincs, hogy részegen mikre vagyunk képesek, pláne, hogy tegnap Taehyung is ivott elég rendesen, és ha én esetleg rámásztam, ő biztos nem állított le.

- Mi az? – nézett rám kérdőn Taehyung, ugyanis valószínűleg észrevette a kétségbeesett arcomat.

- Történt köztünk az éjjel bármi? – kérdeztem félve, ugyanis nem akartam se neki ártani, se Jeongguknak, annak ellenére sem, hogy ő nem is tud rólam semmit mostanában.

- Nyugi, semmi. Nagyon bebasztál, és én is ittam egy keveset, de azért megpróbáltalak visszavinni a koliba. Pechemre nem engedtek be téged teljesen elázva, szóval maradt a B terv, miszerint nálam alszol. De semmit sem csináltunk, csak, mint érzed, rohadt meleg van, ezért mindketten nekivetkőztünk – magyarázta Taehyung, én pedig ismét nagyon megkönnyebbültem ezek hallatán.

- Köszönöm, hogy hazahoztál! – mosolyodtam el hálásan.

- Igazán nincs mit. Nyilván nem hagylak öntudatlanul egyedül Kalifornia utcáin, hogy bárki azt csináljon veled, amit csak akar – mosolyodott el Taehyung is, én pedig rettentő hálás voltam neki, mert ha magamra hagyott volna, valószínűleg most nem csak a másnaposságtól szenvednék. – Kérsz reggelit? – kérdezte Taehyung, miközben kimászott az ágyból, és ő is felkapott egy rövidnadrágot meg egy pólót.