Abandoned /Jikook ff./

21. rész

Jeongguk szemszög

- Jeongguk, itt vagy? – rontott be péntek délután Mijoo a szobánkba.

- Igen – néztem le az ágyamból rá kicsit meglepetten.

- Most hívott a Park család, hogy ha van kedved menni hozzájuk a hétvégére, akkor eljönnek érted ma – mondta Mijoo boldogan, de én annyira nem repestem az örömtől. Persze nagyon jól esett, hogy tényleg kerestek engem, de még így, nagyjából egy hét eltelte után sem érzem azt, hogy kész lennék találkozni Jiminnel, és beszélgetni. Semmi sem lenne olyan, mint volt, és még nem tettem túl magamat a történteken, szóval azt hiszem, hogy ezt most kihagyom.

- Nem szeretnék menni – válaszoltam.

- Miért nem? – lepődött meg Mijoo.

- Mert nem. Majd esetleg legközelebb – akartam lezárni ezzel a témát, de persze nem sikerült.

- Te szerencsétlen, ha most nem mész, akkor gondolod, hogy fognak legközelebb hívni? – kérdezte San, ugyanis ő is, és a többi fiú is még itt volt.

- Ha nem mész Parkékhoz, akkor haza kell menned – mondta Mijoo, én pedig eléggé megijedtem ez a mondat hallatán.

- Már miért kellene haza mennem? – kérdeztem ijedten, és közben felültem az ágyamban.

- Mert jönnek ellenőrizni holnap reggel, és mindig itt voltál, amikor ellenőriztek. Nem akarok bonyodalmat abból, hogy miért nem mész soha haza, szóval választhatsz. Vagy a Park családhoz mész, vagy haza – magyarázta Mijoo, én pedig alig tudtam elhinni, hogy ilyen választás elé állítanak. Hirtelen nem is tudtam, hogy melyik lenne a rosszabb...

- Ha haza megyek, akkor bántani fognak – mondtam halkan, de tisztában voltam azzal, hogy így is hallották a többiek.

- Meg is érdemled – vágta rá San, és nagyon közel álltam hozzá, hogy pofán rúgjam. Őt sosem bántalmazták otthon, persze, hogy ilyen könnyelműen veszi ezt az egészet, pedig rohadtul nem egyszerű ez az egész.

- Azt mondták nekem, hogy mostanában amikor ellenőrizték őket, mindig józanok és tiszták voltak. Lehet, hogy megváltoztak, nem lesz semmi baj – mosolyodott el halványan Mijoo. Hinni akartam neki, mert tényleg szerettem volna, ha a szüleim megváltoznának egy kicsit, de annyira esélytelen volt ez az egész, hogy nem nagyon éltem bele magamat.

- Jó, akkor haza megyek – sóhajtottam nagyot, és elkezdtem lemászni az ágyról, hogy neki is álljak pakolni.

- Én pedig azt mondom Siyeonnak, hogy a hétvégén haza mész, és ezért nem tudsz menni. Mindjárt hozok pénzt buszjegyre, aztán mehetsz is – mondta mosolyogva Mijoo, de én egyáltalán nem voltam vidám. Szerintem egyenesen a vesztembe rohanok, de azért adok nekik egy esélyt. Ki tudja, fél év sok idő, lehet, hogy tényleg megváltoztak egy kicsit.

Miután összepakoltam, és Mijoo adott pénzt buszra, elindultam a megállóba, de egyáltalán nem siettem. Le akartam késni a következő buszt, mert így legalább ezzel is húzhatom egy kicsit az időt, és minél kevesebbet akarok otthon lenni. Úgyis csak annyit fogok csinálni egész hétvégén, hogy bezárkózok a szobámba, és házi feladatokat oldok meg, meg rajzolok, miközben a fülemben a lehető leghangosabban fog szólni a zene, hogy még véletlen se halljak semmit anyámék tevékenységeiből. Gondolok itt mind a részegség okozta hülyeségekre, és a szexuális tevékenységekre is, mert eléggé vékonyak a falak abban a putriban, és így minden áthallatszódik az én lyuk szobámba. És hát, érthető módon rohadtul nem vagyok kíváncsi arra, hogy mi folyik az ő szobájukban esténként...

A buszút nagyjából fél óra volt, mert ugyebár a tömegközlekedési eszközök minden bokorban megállnak. Szerintem autóval öt perc alatt meg lehet tenni ezt az utat, de nem baj, nem bántam, hogy ilyen sokáig tartott az út. Már hat óra van, és még a boltba is be kell mennem valami ehetőt venni, mert otthon sosincs semmi étel, vagy csak maradék, és megromlott dolgok, azokat meg nem célszerű megenni.