Elemi erők (Marvel ff)

16. Legnagyobb hiba

Olivia szemszöge

Csak csendben ültem. Mit akar tőlem a rendőrség? Semmi többet nem tudok mondani, későn értem oda. Ennyi. Semmi mást nem láttam, csak amit mindenki más is. Legalább Samantha még él...még.

Fájt a hátam, ahogy a gép falának dőltem, de kellett most a fájdalom. Még mindig rettenetesen érzem magam azok után, ami történt. És még itt van ez is. Miért csókolt meg? Most meg rám sem néz. Idióta.

Egyszerűen nem tudok mást mondani rá. Nincs ki a négy kereke. Mióta itt vagyok csak marjuk egymást. Jobban mondva ő engem, én csak visszaadom neki. Hiszen meglőtt! Szarom le miért tette. Most meg megcsókol, baszki az a baj, hogy én visszacsókoltam.

Nem lehet panasza a kinézetére. Izmos test, mindenhol. A rövid haj is jól áll neki, de a hosszú az szexi volt. Most is szexi, a szemeivel több nőt is tuti mehódított már. Nekem is tetszik, mint férfi. De hogy bármit is csinálni akartam vele? Na azért azt nem. Megannyi férfi van. Miért pont a munkatársammal kezdenék ki? Tudok bárki mást találni. De ezután nekem is kínos lesz. Viszont, ha ő úgy tesz mintha semmi sem történt volna akkor én is így fogok. Nem én vagyok az, aki magyarázattal tartozik. Hanem ő!

Áhh, ez egyre bonyolultabb. Csendben ültem a gondolataimmal, amíg nem érkeztünk meg. Ők néha beszéltek, de nem izgatott. Csak mehessek haza. Inkább leszek otthon a megégett házzal szemben, mint itt ezekkel. Bucky-val.

Nem is néztem rájuk, hanem azonnal bementem az épületbe, annak is az orvosi részlegére. Két óra alatt tettek rendbe. Annyira fejlett itt minden, hogy teljesen begyógyítják a sebeket. Heg sem marad.

- Az elmúlt napok alatt ez a harmadik, Olivia. Pihenned kell.

- De hát meggyógyultam - nézek az egyik dokira.

- A tested viszont érezte ezeket. Kívülről rendben vagy, de megviselt még ha nem is érzed. Nem vagy fáradt?

- De. Reggel is alig bírtam felkelni - uhh az, nagyon kellemetlen volt nekem.

- Ezért. Pár napot. Csak párat pihenj.

- Megpróbálom.

Leugrottam az ágyról és a szobámba mentem. A hajam ragadt a vértől. Be van borulva és lehűlt a levegő is, de június van. Nem fogok hosszú nadrágot felvenni. Egy fél vállas, laza póló és farmer mellett döntöttem. De régen hordtam ezeket a ruhákat.

Pihenni. Huh, nem tudom mennyire fog menni, ha ezek még menni akarnak valahova. És nem biztos, hogy pont most tenne jót a pihenés. Beléptem a tágas térbe, ahol mindenki lazulni szokott a kanapékon, vagy a fotelben. Kisöpörtem a hajam az arcomból és leültem az egyetlen szabad kanapéra.

- Hogy vagy? - kérdezi azonnal Steve.

- Nincsen semmi bajom.

- Beszélem az orvosokkal. Azt mondták túl terhelt a tested a sok sérülés miatt.

- Árulkodtak neked? - néztem Tonyra.

- Aha. Szokásuk.

- Szép - dőltem hátra.

- Fáradt vagy? - ül át mellém Steve.

- Az. Azért nem bírtam reggel felkelni. Tényleg aludni akartam még, nem csak megjátszottam.

Oldalra néztem, mert Bucky fészkelődni kezdett a fotelben. Legyél is zavarban! A könyököm is lila volt, de már az sem látszik. Hogy mert csak úgy felkapni? Chh, nagyképű.

- Pár napig semmi, tényleg semmi - öleli át a vállam.

- Nekem aztán mindegy. Haza megyek szerintem.