Elemi erők (Marvel ff)

52. Kamar-Taj

Bucky szemszöge

Steve hívott, hogy menjek át. Reméltem, hogy a lány itt lesz, de nem volt.

- Miért hívtál?

- Mindjárt jön Olivia.

Nagy levegőt vettem. Láttam rajta tegnap, hogy ki van az miatt, ami történt. Nem mutatta a többiek előtt, de amikor lementem utána láttam rajta.

Szerettem volna segíteni neki, de most csak azzal tudtam, ha hagyom őt. Nem tudom mennyi idő is kell neki. Pár perc után kopogott. Nem volt meglepett, amikor engem is meglátott.

- Az a helyzet - tördelte az ujját, miközben még mindig nem ült le. - Nos, az ikrek. Szokóviában vannak.

- Te ezt honnan tudod? - állt meg Steve is egy helyben.

- Ma mondta Strange. Úgy veszem észre ő kommunikatívabb, mint az Ősmágus volt.

Zavart, hogy ők ketten mennyire jóban vannak. Ahogy tegnap is viccelődtek és ahogy mondta, hogy ott azon a helyen volt teljesen önmaga.

- Segítene nekünk?

- Más feladata van - nézett oldalra Olivia.

- Mi?

- A Föld védelme, de nem ezektől.

- Beszélek Starkkal. Ülj le, mindjárt jövök.

Steve bement a szobába, Olivia pedig végül leült mellém. Nem tudtam nem arra gondolni, ami köztünk történt. Ő is zavartan ült, de...

- Fázol? - szólaltam meg most először mióta itt van.

- Senki nem ismeri a fűtés fogalmát? - húzta összébb magát.

- Miért?

- Itt is mindig hideg van, a toronyban is.

- Nálam? - nem tudom mi a nem hideg neki.

- Ott is az volt.

Közelebb ültem hozzá. Láttam, hogy megfeszül a teste. Hallottam valamennyire, hogy még Steve beszél. Megfogtam az arcát és magam felé fordítottam.

- Hogy érzed magad?

- Jól.

- Nem úgy nézel ki. Fáradt vagy - mintha karikás lenne a szeme.

Elfordult, de újra megam felé fordítottam.

- Kicsim, mi a baj?

- Nincsen semmi.

Kezét az enyémre tette és elakarta venni, amit engedtem, de utána összekulcsoltam az ujjainkat.

- Bármi van nekem elmondhatod - néztem gyönyörű szemeibe.

- De nincs semmi.

Szorosabban fogtam rá a kezére, amire lenézett. Én is ezt tettem. Ott volt a karkötő, felnéztem. A nyakában pedig a nyaklánc.

- Aggódtam érted és amikor...amikor mondtad, hogy meghaltál - akkor tudtam, hogy nem lehet ezt tovább húzni, szeretem őt.

- Élek. Nincsen semmi gond.

- Olivia. Meghaltál.

- De itt vagyok - mosolyog.

Szorosan öleltem át, hallottam a meglepett sikkantást. Túl gyorsan mozdultam. Steve még beszélt. Elhúzódtam és homlokom az övének támasztottam, az orrunk is összeért.

- Tudom, hogy jönni fogsz te is.

- Persze.

- Maradj mellettem - suttogtam.