Elemi erők (Marvel ff)

49. Karácsony

Olivia szemszöge

Átvettem a vörös kockás pizsamát, de jó lelóg a lábamról. Ez tuti Stark ajándéka. A kezemen is lelógott. Azt hajtottam éppen fel és a karkötőt néztem. Akkor két ajándékot kaptam, de nem fordítottam rá nagy jelentőséget. Ezt nem Steve vette, hanem Bucky.

Ahogy a nyakláncot is. Oda sétáltam az ágyhoz, majdnem orra estem, de felvettem a nyakláncot. Nagyon szép volt. Pontosan illett a karkötőhöz. Nem tudtam mit tegyek, felvegyem vagy sem.

A kopogás rángatott vissza és az ajtóhoz botorkáltam. Hülye pizsama. Bucky állt az ajtóban és azonnal elnevettem magam. Nevetségesem festett abban a fekete, hópelyhes pizsamában.

- A manók bénábbak - mutat az enyémre.

Ugyanaz volt a kettőké csak más szín és minta. Beljebb léptem, nem tudtam mit akar. Felemeltem az egyik lábam, hogy felhajtsam a nadrágot.

- Mit szeretnél? - kérdeztem közben.

Hallottam, hogy becsukja az ajtót, ez már nem tetszett nekem, de másik lábamon hajtottam éppen fel a szárát. Aztán szembe fordultam vele.

- Igen? - kérdeztem unottan.

- Csaltál.

- Én? Nem! Te nézted a lapjaim! - azért na!

- Te is az enyém.

- Csak utánad! Ebben a játékban nincs barátság, ha észrevetted volna!

- Mi azok vagyunk? - sétál közelebb.

- Nem! De ismeretség sincs.

- Ismeretség - ízlelgette a szót és sétál még mindig hozzám, miközben én hátráltam.

- Ha nincs más mehetsz - intek a mögötte lévő ajtóra.

- Olyan pici vagy, hogy még a legkisebb méret is nagy rád.

- Ez nem...jó igaz - néztem végig magamon.

- És eszméletlen édes vagy.

Újra felnéztem rá, még mindig felém sétált, de én már nem tudok hova, a lábam az ágynak ütközött.

- Kimehetsz.

- Mindjárt - ölel át.

- Engedj el - tolnám el, ha meg lehetne mozdítani.

- Komolyan egy olyan könyv?

- Rád fér.

Megint elnevette magát. Hangosan. Igaza volt Tony-nak, ez nála ritka, mint a fehér holló.

- És az én ajándékom? - suttogta.

- Nem tudtam, hogy te vetted.

Keze a nyakamra siklott, nem volt rajtam, ami észre is vett.

- Nem tetszik? - suttogta.

- De - mondtam neki őszintén.

- Akkor...

Elengedett és az ágyról felvette a kis dobozt, amiből kivette a nyakláncot. Mögém lépve átemelte előttem, előre söpörte a hajam és hátul becsatolta.

- Boldog karácsonyt - hajolt a fülemhez.

Az egész testem megborzongott. A nyakamon éreztem a leheletét és újfent libabőrös lettem tőle. Annyira nem szabadna ezt éreznem.

Oldalra fordítottam az arcom, hogy ránézek. Ő is engem nézett.

- Mondtam, hogy hagyd ezt James.