Elemi erők (Marvel ff)

29. Megint

Bucky szemszöge

Pár perc után megint oldalra néztem, de már aludt. Hogy aludt el ilyen gyorsan? Néztem az arcát. Nem dobták még...

Nem csodálkozom. Én sem tettem volna meg. Lehet eleinte csak idegesített, de hamar lenyűgözött a szépségével. Most pedig már ismerem is. Azt a részét is, amit titkol. Ezzel pedig óriási előnyben vagyok.

Mi az, amire még megtanították? Kíváncsi voltam arra is. Talán legközelebb majd ezt is elmondja. Nem igazán beszélt a házánál sem róluk, de azóta biztos többet tud.

Hajnali ötkor fordult egyet felém. Keze éppen a karomhoz ért. Éreztem, ahogy tenyere elterül a felkaromon. Most kellene nekem is felé fordulnom és átölelnem. Foghatnám arra, hogy én is elaludtam, de mielőtt ilyen hülyeséget téve kihasználom ezt, felültem.

Fel voltak húzva a térdei. Fázott. Mivel félig a takarón aludt így ahol én feküdtem fogtam meg és terítettem rá. Csendben mentem ki és indultam meg a saját szobámba.

Ledőltem az ágyamra. Talán a ma este is egy fordulópont volt nálunk és ezt nem rontottam el úgy, mint a házánál. Én is elaludtam és kilenckor kilépve a nappaliba mindenki álmos fejjel kávézott, vagy evett.

Olivia Steve vállának volt dőlve és éppen ásított egyet. Nem egyszer láttam már így őket.

- Na már csak Natasa van - pislog fel Tony, amikor beléptem.

Én is kávét fogtam a kezembe és Olivia másik oldalára ültem. Figyeltem mindenkit. Ki voltak a tegnapi italozás után. Csak Steve és én voltunk elemünkben.

- Alszol ma nálam?

Annyira egyszerűen kérdezi meg tőle. Ez is náluk teljesen normális.

- Nem. Dolgom van.

- Majd szólok, ha bármi van.

- Rendben - ásított megint.

- Kellene az a buli!

- Tony. Majd, most pihenünk - ül még lejjebb Clint.

Én felváltva néztem rájuk. Végül Steve vette észre, hogy le vagyok maradva.

- Várunk még, amíg nem lesz más célpont. Addig mindenki csinál, amit akar.

Tíz körül ült fel Olivia és nyújtózott egyet.

- Nekem dolgom van. Eldobjalak titeket, vagy nem?

- De. Buck, haladj.

Mindhárman elmentünk elkészülni. Én értem hamarabb a lifthez, aztán Steve, majd Olivia. Rányomtam a gombra.

- Ne vezess most úgy, mint egy őrült.

- Sosem vezetek úgy, Steve.

- Nem ezt láttam tegnap.

Fintort vágott és beszállt a liftbe, ahogy mi is. Majd Steve a homlokára csapott.

- A kulcsom! Várjatok meg lent!

Mindketten utána néztünk, majd becsukódott a lift és elindultunk.

- Remélem a jövőben most már legalább nekem szólni fogsz.

- Ezt nem tudom megígérni - fordul felém.

- Pedig megkellene! Ne menj egyedül!

- Ne kezd James.

- Nem James - rántottam magamhoz a karjánál fogva. - Bucky vagyok, Szépségem.

Nagy szemekkel nézett rám fel. Szép zöld szemekkel. Most is meglep mennyivel kisebb nálam, de lejjebb hajoltam, ám a lift megállt. Ő azonnal arrébb csúszott. Két férfi szállt be és velük mentünk tovább, ez annyira jó. Hiába beszéltek ők, mi nem.