Elemi erők (Marvel ff)

27. Optimista és pesszimista

Bucky szemszöge

Nem értem, hogy tud most is aludni. Figyeltem, ahogy leült és felhúzta a térdeit. Láttam, hogy rágódik valamin és megint az ajkát harapdálja. Majd oldalra döntve a térdein a fejét, a quinjet falát nézve aludt el.

Nagyon mérges voltam rá, hogy csak úgy ott hagyott. Mégis annyi kérdésem volt. Honnan a fenéből tudta, hogy vannak előttünk? Még én sem hallottam őket. Valami megváltozott nála, ez már nem kérdés. Úgy érzem elfogadta, hogy tanítsák és pontosan ezért nem volt velünk öt hónapon át.

Hiába voltam mérges, ha akkor nem jönnek újra megcsókolom. Erre vágytam. Érezni akartam. Viszont ő ebből újfent nem vett észre semmit.

Láttam mennyire fázott, amikor visszafelé jöttünk, de nagyon nevetségesen fest a dzsekimben. Nekem nincs gondom ezzel a hidegel.

Thor fészkelődött megint mellettem. Végül felállt és járkált. Majd húsz perc múlva leült. Utána felállt. Istenem, de idegesítő volt. Két óra mozgolodás után odament Starkhoz.

- Nyisd ki az ajtót. Kimegyek.

- Minek?

- Gondolkodom. Na nyisd ki.

Thor hátra sétált, majd Tony elkezdte lenyitni. Azonnal hatalmas huzat lett bent. Olivia is álmosan felkapta a fejét. Közelebb volt az ajtóhoz, mint mi. Egyből felálltam és leülve mellé megfogtam két oldalról, hogy ne essen le. Átölelve a sípcsontján pihent a kezem. Thor megpörgette a pörölyt és kiszállt. Ezután becsukódott az ajtó.

Olivia visszarakta a fejét, én pedig elengedtem. Baszki, mennyire nem akartam. Legalább mellette maradtam. Hátra döntöttem a fejem.

Amit az autóban csinált...most is elmosolyodtam. Azon gondolkodtam, amit a szerelemmel kapcsolatban mondott. Attól, hogy ilyen fiatal még lehetett az. Én itt vagyok 100 éves, de még sosem volt benne részem. Fiatalon éltem a gondtalan éveket, aztán jött a háború. Majd pedig ez az egész, ami most van. A HYDRA.

Miért gondol engem furának, mert bókolok neki? Még csak el sem fogadja, hanem gyanúsan néz rám. Ennyire hihetetlen számára, hogy én akarok valamit tőle?

Igen, baszki ennyire hihetetlen. Ahogy indítottunk és amiket mondtam neki a csók után. Ahogy elváltunk, majd öt hónapig nem is találkoztunk...

Lehetett még tíz perc az útból, muszáj lenne még beszélnem vele. Így megráztam a vállát.

- Gyönyörűség, ébredj.

Lassan emelte fel a fejét, majd kihúzta kezét és megint a nyakát masszírozta. Lerakta a lábait és rendesen ült már mellettem.

- Ott vagyunk? - ásított egyet.

- Mindjárt.

Megnyújtóztatta a végtagjait, majd szorosan magára húzta a kabátom.

- Te nem fázol? Visszaadhatom.

- Maradjon nálad. Nekem nem árt a hideg. Viszont neked miért?

Direkt halkan beszéltem, hogy ne hallja Tony.

- Miért érdekel? - hajol közelebb.

- Elfogadtad a segítséget és tanulni voltál eddig, igaz?

- Igen - fordult előre.

- És? Mit tudsz? - érezni lehetett a kíváncsiságot a hangomban.

- James, ne itt. Már mondtam neked.

- Akkor gyere el velem valahova.

- Ma én alszok egyet és remélem holnap nem találtok ki semmi hülyeséget. Mondd, hogy nem mentek most már minden nap valahova! - nézett rám könyörögve.