Elemi erők (Marvel ff)

57. Letörtek

Bucky szemszöge

Néztem őket. Mind letörtek voltak. Steve csak bámult maga elé, ahogy Natasa is. Thor a térdein könyökölt és lefelé nézett. Bruce a hátát a quinjet falának döntötte és betakarózott. Totális rombolást csinált. Olivia is a földön ült és behunyt szemmel dőlt hátra.

Oda akartam menni hozzá, de tudtam, hogy egyedüllét kell nekik. Clintel össze néztünk. Ő sem tudta mit tegyen. A határhoz közeledve oda sétált Oliviához.

- Szólsz Strange-nek?

A lány előre dőlt és írt egy üzenetet.

- Olivia.

Tony szólalt meg, de mind felé fordultunk.

- Mindig azt mondod a zene sok mindenre jó. Mit tudsz most ajánlani?

- Másra akarsz gondolni, vagy szeretnéd ezt az egészet pár perc alatt elfelejteni?

- A második.

- Akkor az "Experience" lassú változata kell.

Én ebből semmit nem értettem, de végül benyomott valamit. Hátra dőlt újra és mindenki gondolkodva nézett előre. Ahogy hallgattam aztán én is gondolkodni kezdtem.

Már a hangárban tette le a gépet Clint, de senki nem állt fel.

Mi lett volna, ha engem is megtalál a boszorka? Újra a Tál katonája lennék és mindenkit megöltem volna, aki szembe jön velem? Biztosan. Ez nem is kérdés.

Csak a zongora szólt. Halkan, de mégis... elgondolkodtatóan szomorú volt. Aztán jött a hegedű. Gyönyörű volt mégis. Jesszus, honnan ismer ilyeneket? Ez teljesen letargikus állapotba teszi az ember és mindenki abban volt. Még Clint is csendben ült felénk fordulva.

Olivia ütemre mozgatta a lábát és néha dúdolt. A többiek csak maguk elé bámultak. Az én fejemben pedig cikáztak a gondolatok. Amiket tettem, ami voltam és ami most vagyok és ami akarok lenni.

Mikor vége lett kinyomta, de mivel más nem mozdult meg, ezért ő tette.

- Mehetünk.

Hangja nem volt szomorú, nem volt benne semmi. Mintha semmi nem történt volna. Mintha amit nem rég láttam rajta nem is lenne.

- Te mégis hogy? - néz rá csodálkozva Tony.

- Én ezt megszoktam. Húsz éve ezzel élek. Nem kell egy boszorkány ahhoz, hogy előhozza, ami bennem van. Csak most meg is éltem. Jobb lesz majd. Mindig jobb.

Ezzel sétált le a lenyíló ajtón, mindenki lassan állt fel és ment utána.

- Nem néztek ki jól - szólalt meg Strange.

- Így van - helyeselt Olivia.

- Kamar-Taj?

- Rendben. Beszélgessünk.

Megnyílt egy másik portál. Mielőtt bármit mondhattam volna átléptek rajta. A többiek is pislogtak párat, majd mindenki csendesen elment a saját szobája felé. Nem akartak beszélgetni, nem akartak más előtt lenni. Én pedig Olivia ágyán feküdtem le és vártam őt. Nem tudom, hogy hogyan vannak ennyire jóban. Amit beszéltek is mikor idejöttünk. Strange mindent tud róla. Mi az, hogy nem alszik és éjszaka hívja?

Emlékszem Wongnak is mondott valamit, de nem értem rendesen ezt az egészet. Majdnem két órát vártam, amikor nyílt az ajtó. Azt hittem nem is fog ide visszajönni.

Felültem, ő pedig meglepve nézett rám.

- Mit keresel itt James? - sétált az ágy elé.

Felálltam és szorosan megöleltem. Kis késésel ölelt át ő is engem.