Elemi erők (Marvel ff)

51. Idő

Olivia szemszöge

Ijedten álltam újra egy helyben. Mi a fene? Azonnal lehúztam a pulóverem az se érdekelt, hogy a melltartó pántom is. A helyet fogtam, nincs ott semmi. Nincs, de hát...

- Jó újra látni.

Felnéztem, Strange állt előttem.

- Az előbb. Az előbb szíven szúrtak! - sokk ért, ez tuti.

- Így van, de... - mutat körbe.

Minden kezdett visszaállni. A következő pillanatban hatalmas löket jött, aminek hatására mind elestünk. Kaelicius jött felénk. Már megint. Az idő megállt. Semmi nem mozdult, csak mi.

És ekkor Stephen elindult a szentély felé. Mind őt néztük, ahogy átlép a Sötét Dimenzióba.

- Vége van. Még Strange is elhagyott, hogy behódoljon előtte.

De leütném ezt a pasit. Viszont mind felfelé néztünk. Vártunk, hogy most mi lesz. Biztos vagyok benne, hogy nem ezért ment.

A következő pillanatban hátul jelent meg. Valami történt.

- Mi a fenét műveltél?

De csúnya ezzel a szemmel, istenem.

- Alkut kötöttem.

Mi van? Ezek után viszont Kaelicius és a többi...valami történik velük.

- Ez meg mi? - nézi a kezét Kaelicius.

- Minden, amire valaha vágyott. Örök élet az Egy részeként. De nem fog tetszeni.

Strange mellé álltunk és figyeltünk mi történik.

Ezek hárman és minden más, ami a Sötét Dimenzióhoz tartozik eltűnt.

- Nagy hiba volt ott hagynia a könyvet, mert a figyelmeztetések mindig a varázsigék után jönnek.

Wong elnevette magát és mi furán néztünk rá. Sosem hallottam nevetni. Folytatta Strange a helyre állítást és minden úgy folytatódott, mintha semmi sem történt volna.

Ezután viszont elszomorodtam. Mordo úgy döntött ő ebbe nem akar továbbiakban benne lenni. A szabályok megszegése nem az ő asztala. Megértem, amiért így döntött.

A Kamar-Tajba mentünk vissza és Agamoto szeme visszakerült a helyére.

- Az Ősmágus halálának hamar híre megy a Multiverzumban.

- A hol? - néztem rá Wongra.

- Neked is sokat kell még tanulnod, ahogy neki is - néz Strange-re. - A Földnek nincs Legfőbb Varázslója, aki megvédje. Készen kell állni.

- Ne aggódjon.

Wong kiment és Strange-re néztem.

- Most te leszel? - suttogom.

- Megvédem a Földet.

- Azta! Az új Ősmágus is kedvel! - ez igen, szerencsés vagyok.

- Legfőbb Varázsló!

- Minek új név? - ráncoltam a szemöldököm.

- Ez volt eddig is.

- Legfőbb Varázsló - ízlelgetem a szót. - Tetszik.

Mellé állok és meglököm a vállát. Mosolyogva néz rám.

- Köszönöm, hogy segítettél.

Megint a bal oldalam nézem, ahol...ahol szíven szúrtak. Éreztem. A fájdalmat, majd a halált, ami után nem volt semmi. Szinte azonnal vissza is jöttem