Elemi erők (Marvel ff)

77. Ígéret

Olivia szemszöge

Remegett a kezem, amikor a kilincsért nyúltam. Óriási lesz a gond, ha nem ismer meg. Végül lenyomtam és beléptem rajta.

Egy egyszerű szürke szoba volt. Csak ágy és egy asztal volt székkel. Semmi több. Bucky nem csak felült, de azonnal felállt és kihúzta magát, én pedig az ajtót csuktam be magam után.

- Bucky? - kérdeztem reménykedve.

Rám nézett, de...de nem Bucky tekintete volt. Sóhajtottam egy nagyot, majd inkább csak lassan fújtam ki az oldalam miatt.

- Bucky, emlékszel rám? - tettem egy újabb kísérletet.

- Ott voltál a kiképzőteremben.

Az ajkamba haraptam és elé sétáltam. Felvettük a szemkontaktust és megint az a ránc volt a szemei között.

- Emlékszel...rám? - mutattam magamra és annyira akartam, hogy azt mondja igen.

- Ott voltál ma.

Ez így nem jó. Közelebb sétáltam hozzá, amire megfeszült a teste. Hát persze, régen mindig harcra edzették.

- Pihenj, katona - adtam ki halkan az utasítást, amire kicsit lazított a tartásán.

Már csak egy dologban bízhattam. Nagyon figyeltem arra, hogy lassan mozogjak. Egymás után tettem a lábaim és ő végig figyelt, végül megálltam előtte és felnéztem rá.

Ahogy lefelé fordította az arcát még most sem láttam rajta a felismerést. Először a vállára tettem fel a kezem, a jobb karján azonnal kidagadtak az erek, ahogy ökölbe szorította. Csak ujjaimat érintettem a nyakához, ahogy lassan felhúztam rajta. Mielőtt az arcához értem volna megragadta a csuklómat és dühösen nézett rám.

- Mégis mit... - de nem fejezte be, mert lábujjhegyre álltam és egy gyengéd csókot adtam neki.

- Emlékezz rám, kérlek - nyitottam ki szemem és húzódtam hátrébb.

Továbbra is szorította a csuklóm, de arca zavarodott volt. Van ott valami, ezért újra felhajoltam és igazán megcsókoltam. Bal keze hirtelen szorult rá a torkomra, de szabad kezemmel átöleltem a nyakát, pedig ez a mozdulat az oldalamnak nem tett jót.

Lazítása engedett először, majd éreztem, hogy szája is megmozdul. Fém karja a nyakamról az arcomra siklott és csókja lett erősebb, követelőző. Kérte a következőt, amikor még az előzőt sem hagytuk abba.

Hevesen dobogott a szívem, amikor karjai átöleltek engem. Felnyögtem, de ebben volt fájdalom is a részemről. Muszáj volt tudom, így megszakítottam a csókot.

- Bucky?

- Itt vagyok, Szerelmem.

Elengedtem azokat a könnyeket, amiket visszatartok mióta megláttam őt ebben az épületben. Az arcom puszilta végig, majd számra tévedt. Éreztem a sós könnyeket, de semmi sem érdekelt, csak hogy ő újra itt van velem.

Testünk összefonódott és nem állítottam le, amikor lefektetett a kemény ágyra. Megfogtam a pulóver cipzárját és végig húztam, majd megszabadítottam tőle. Gyorsan váltunk meg a ruháktól, de amint meztelen voltam alatta a buzgó sebesség alábbhagyott és csókunk lágy lett.

- Szeretlek. Annyira szeretlek - suttogtam a fülébe, amikor a nyakam csókolta. - Ne hagyjuk el többé egymást.

- Én is szeretlek és örökre melletted maradok - hajolt fel és simogatta a fejem. - Csak maradj te is mellettem.

- Maradok.

Lehajolt még egy szenvedélyes csókra. És ez csak a szenvedélyről szólt. Hogy újra megtaláltuk egymást és még mindig ugyanúgy szeretjük a másikat, ha nem jobban. Kezünk és szánk el nem engedte a másikat. Csak a sóhajtásokat lehetett hallani az egész szobában, ahogy újra összeforrtunk és elengedni már soha nem akarom.