Elemi erők (Marvel ff)

20. Tanulás

Olivia szemszöge

Tudtam, hogy nem fog bejönni. Láttam, hogy elmegy akkor pedig ki fújtam a bent tartott levegőt.

Én sem tudtam, hogy mi ketten hogyan vagyunk egymással. Voltak jó pillanataink. Ez olyan volt, de a legtöbb rossz pillanat. Mint ennek is a vége. Mindig belém köt. Még az elején én teljesen normális voltam vele, de ő már akkor sem. Azt láttam, hogy ő is ugyanolyan unalmas, mint Steve volt régen, de Steve sosem tett, vagy mondott ilyeneket. Az első bevetésen meglőtt!

A harmadik bevetésen pedig megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam és ha most megcsókol...hát lehet nem bántam volna, de megint elvágta magát nálam.

Az ajkamba haraptam. Kibaszott jó pasi ő is. Az ilyen test nekem a gyengém. És az a kar. Éreztem már magamon, hideg az érintése, de mégsem zavaró. Annyira megbizsereg az ember bőre utána. Fura nekem, hogy úgy használja, mintha rendes karja lenne. Egyszerűen fel sem tűnik, hogy más, ha nem látod.

De újra összevesztünk. Hiába mondtam el neki, nem nézett rám másként. Ugyanúgy azt hiszi, hogy veszélyes vagyok és gyerekes. Pedig én annyi mindenre figyelek. Lehet a személyiségem zavaros, de nem vagyok rossz. Tettem rosszakat. Most is, de nem tudtam hogy ezzel rosszat teszek. Érzem magam rossznak, azért amilyen vagyok, mármint az erőm miatt.

De én mégis figyelmes vagyok másokkal. Magamat leszarom, ebben igaza van. De nem is magamat kell néznem, hanem másokat.

Másnap a reggelimet ettem épp. A kanál a számban maradt, amikor a konyhám közepén megjelent a gömb és egy férfi lépett be.

- Szép jó reggelt. A nevem Wong.

- Hello - vettem ki a kanalat.

- Lapátold be és haladjunk.

Gyorsan betömtem a müzlit a számban és elindultam utána. Az Ősmágus a kinti udvaron várt engem. Váó...

Rengeteg ilyen csuhás pasi és nő volt és azta! Nagyon ügyesek voltak. Anyám. Ezek ellen semmit nem érnék. Fél órán keresztül néztem őket, majd végül felém fordulva intett befelé. Még mindig nagyokat pislogva hátrafelé mentem utána.

- Melyikkel kezdjük? - állt meg.

- Én...

- Legyen a levegő. Ahhoz már eléggé értesz. Beszélj a szélel.

- Tessék? - kezdtem neveteni.

- A szél sok mindent tud neked súgni. Egy szél löket megmutathatja neked van-e valaki előtted a következő teremben. Mesélhet neked.

- Ez most komoly? - döbbenetem már a hangom előtt is látható volt az arcomon.

- Kezdjük a vízzel - mosolyodott el.

Vállat vontam. Ez tényleg könnyű volt. A víz könnyű, úgy tudom formálni ahogy akarom.

- Ez szép. Minden forma megy vele. Legyen egy kard.

Megtettem, de hozzá ért és átment a keze rajta.

- Nem jó. Egy kardon nem megy át a test.

- Ez víz! - néztem rá értetlenül.

- Nem. Ez egy kard. Tedd hát olyanná.

- Nem tudom megfagyasztani!

- Nem is kell, de a sűrűségét tudod fokozni, gyerünk!

Ohh anyám. Azt hittem könnyebb lesz. Addig gyakoroltunk, amíg nem lett valamivel keményebb...kb annyit értem el, hogy felvonta a szemöldökét, de ezt jó jelnek vettem.