Fény A Sötétségben #Befejezett#

♱ 17 ♰

Tudom elér rég volt rész...de most meghoztam. Remélem még nem unjátok a sztorit :D

Miután visszatértünk az árvaházhoz. Charles elbeszélgetett Emilyvel. Aminek az eredménye az lett hogy kaptam egy saját szobát én én később eszek. Megnyugodtam. A beszélgetés után Charles elment. Emili pedig rátette a kezét a vállamra.

- Remélem azért majd össze tudsz velük barátkozni...tudom biztos nehéz lehet neked...de ők jó gyerekek. Mint ahogy te is. -Az utolsó mondatot nyomatékosította. legalább ő hisz ebben. Végül átcuccoltam a másik szobába. Cucc alatt a füzetem és a ceruzáim értem...ennyi amim van. Éppen mentem volna a szobám felé amikor megállt előttem az a fiú.

-Tudod nagyon nem bírlak.-Jah mert eddig nem vettem észre...De nem mondtam ki csak néztem rá.-Amúgy Zane vagyok.-Mikor nem válaszoltam neki kérdően felhúzta az egyik szemöldökét.-A te neved?-Nézett rám mint egy hülyére.-Én csak sóhajtottam kikerültem és tovább mentem.

-Ha nem bírsz nem kell tudnod a nevem.-Mondtam semlegesen.

-Amúgy is kiráz a hideg a képedtől.-Motyogta.

-Nem te vagy az első.-Azzal kinyitottam az ajtóm és bementem a szobába. Odamentem az ágyhoz ami az ablakhoz volt tolva és háttal annak eldőltem. Kétszer pattantam az ágyon majd az egyik kezem felemeltem  és elkezdtem nézni a kézfejem. Forgattam össze vissza. Aztán hirtelen beugrott egy emlékkép Masonról amikor próbáltam utána nyúlni mikor meglőttek.

  "Remélem azért majd össze tudsz velük barátkozni...tudom biztos nehéz lehet neked...de ők jó gyerekek. Mint ahogy te is." , mi? 

Sosem fog össze jönni.-Gondoltam

Egy kicsit pihentem az ágyon majd hallottam a mozgolódást. Biztos most fognak vacsorázni a többiek.

"Amúgy is kiráz a hideg a képedtől."... Miért is gondolok bele hogy egyszer majd nem gondolnak rám így? Miért kapaszkodok meg az utolsó reménysugárba? Miért nem hagyom a franca azt a sugarat és hagyom hogy a sötétség elnyeljen? -Gondolkodtam

Kérdés kérdés hátán de válasz nem jön...

Miért nem adom fel? Miért?? MIÉRT??-Gondolatmenetemből egy kopogás zökkentett ki.

-Kíra kész a vacsorád!-Halottam meg Emily kedves hangját az ajtó túloldaláról. Kinyitottam az ajtót és elindultam az étkezőbe.Ahogy beléptem az étkezőbe szinte sikított a csend. Majd a hatalmas ablakokon kinéztem és láttam hogy sötét van már kint. Végül a holdat is megpillantottam. Odamentem a villanykapcsolókhoz és lekapcsoltam. Így a hold fénye bejutott és az egész középső asztalt bevilágította...gyönyörű volt. Egyszerűen imádom a holdat. A gőzölgő ételt átraktam megvilágított asztalhoz és miközben ettem egyfolytában az ablakon bámultam ki és néztem a holdat. Miután végeztem visszaindultam a szobámba.

Minden napom így telt ettem és a szobámban ültem...nem álltam még készen az emberekre. Aztán egyik nap Charles felajánlotta hogy most az egyszer edzhetek vele.

-Na hogy halad a barát szerzés?-Kérdezte miközben bokszoltunk.

-Jól. Az egyik fiú nem bír és azt mondta hogy kirázza őt a hideg a képemtől. De ennek ellenére megmondta hogy a neve Zane majd megsértődött mikor én nem mondtam meg az enyémet.-Mondtam és ütöttem egy sorozatot. Charles pedig elmosolyodott. Ezután nem igazán beszélgettünk inkább edzettünk. Majd visszamentünk az árvaházba. Zane a lépcsőnél a falnak dőlt karba tett kézzel és le voltak csukva a szemei. Én csak elsétáltam mellette mintha észre sem venném és visszamentem a szobámba.

#Zane#

Amikor előszór megjött hozzánk ez a lány tökre örültem mert velem egy idős és akkor tud ő is figyelni a kicsikre...te teljesen más lett. Bezárkózott...még külön is eszik mintha ő olyan előkelő lenne...utálom az ilyen embereket. Biztos ő is egy sznob " apuci kicsi hercegnője" de aztán ráuntak és kidobták. Szánalmas...

Egyre több időt tölt Charlesszel...most is épp Charlesre vártam. Halottam hogy nyílik az ajtót. És a hercegnő be is lépet és a szobájához ment.

-Miért vagy ennyit ezzel a hercegnővel?-Kérdeztem nem néztem rá. Szemeim csukva voltak és a falnak dőltem. Kezeim összefontam. Halottam ahogy nevet így kinyitottam a szemeim.

-H-Hercegnő?-Nevetett a hasát fogva.-Haha ez jó vicc volt.-Jött oda és borzolta össze a hajam.

-Komolyan kérdeztem...és különbem is mi ilyen vicces?

-Hogy ez az utolsó jelző amit Kírára mondani lehet!-Sőt lehet meg is ölne érte.-Nézet oldalra és két ujjával az állát dörzsölve elgondolkozott ezen. Értetlenül néztem rá.

Ennek meg mi baja van?

Miután látta az értetlen arcom megszólalt.

-Ah...menjünk ki.-Biccentett az ajtó felé. Kimentünk és leültünk az árvaház lépcsőire.

-Na igen?-Kérdeztem türelmetlenül.

-Figyelj...-Rágyújtott.-Kíra nem azért nem beszélget veletek mert sznob vagy ilyesmi. Csak nem az a barátkozós típus.

-Attól még oda jöhetett volna.-Durcáskodtam.

-Nicsak ki beszél?-Nevettet és megint összekócolta a hajam.-Hidd el sokkal több a közös bennetek mint hinnéd. Teljesen más életet élt mint te azt gondolod...inkább olyan az élete mint a tied talán még rosszabb.

-Hogy érted? Hisz engem bűnözök neveltek. Mindig loptam...és ha kellett embert is öltem...kiképzések...

-Igen..ő is átélte ezt. Csak őt egy maffia nevelte. A túlélésért ölt és végül ez lett az élete. Épp ezért nem barátkozik mert kiölték belőle az érzéseket és elveszítette a barátait.

-EZ kitalált...nincs olyan hogy kiölik belőle az érzelmet.

-Pedig van. Zane. Őszintén ha ránéztél mit tudtál leolvasni az arcáról vagy a szeméről?-Nézett rám kérdően.

-Semmit...

-Ez az. Az érzelmeit elrejti nagyon mélyen. Szinte már nincsenek is. Nem bízik meg egy emberben sem mert ő utálatban nőtt fel.

-Ahogy te elvesztetted a nővéred és végül a bűnözök karmai közé kerültél és te csak lopkodtál, ő azért harcolt hogy életben maradhasson és utána kezdődtek a kiképzések . Ahol tökéletesen teljesített. Egy tökéletes gyilkos akinek már csak az egyetlen gyengesége az érzelmei. Végre talált egy barátot de azt is elvették tőle csak hogy egy érzelemmentes gyilkos csináljanak belőle...mikor először idekerültél te is ilyen voltál nem bíztál senkiben és nem beszéltél senkivel. Most ő is így van vele. Hisz mikor sikerült megszöknie akkor a maffiavezér meglátta őket és lelőtte azt a személyt akivel megszökött.- Csak hallgattam Kíra történetét. Fájt. Már nekem fájt a szívem ettől a történettől. Ő mégis olyan szikla szilárdnak tűnik. Hogy bírja? Hogy lehet ennyire erős? És én még lehercegnőztem.

Igaza volt Charlesnek sokban hasonlítunk. Mindketten megtapasztaltuk hogy az élet szar még is harcolunk. Mindketten elveszítettük a hozzánk közelállókat...

Még mindig emlékszek arra napra mikor a nővérem meghalt.