Kira vagyok. Ha azt mondanák jellemezzem az életem egy szóval...az mondanám szar.
Hogy miért? Mert ez az igazság. Szar az élet ahogy a világ is.
Tudod kiben bízhatsz? Megsúgom. Senkiben. Az életem így sem túl jó egy ilyen világban de egyszer c...
-Hé! Kislány! Hahó.-Lassan kinyitottam a szemeimet és egy nő állt az ajtóban.-Jól vagy? Hol vannak a szüleid?
-Nincsenek.-Nem értem...minek kérdez ilyeneket egy vadidegen?
-Gyere.-Állt arrébb az ajtóból. Nem tudom miért de bementem.
Amint bementem jobb oldalt egy lépcső volt ami a 2. emeletre vezetett.Baloldalt pedig egy hosszú folyosó. Ahonnan a konyha nyílt és egy nagy terem szerűség. Aztán megláttam a második emeleten a fa korlátok mögé bújt gyerekeket. Rengetegen voltak és mind engem néztek. Egy ideig farkas szemeztem velük. Kíváncsiság, félelem, ijedtség de volt aki barátságosan nézett rám. Aztán észrevettem egy fiút aki elég morgósan nézett rám. Kb 16 éves lehet.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Még egy ideig néztem majd követtem a nőt. Elmentünk a folyosó végére. és bementünk egy szobába.
-Ülj le.-Mutatott a székre.-Amúgy én Emily vagyok.
-De nekem mennem kell...
-Hova?
-Nem tudom...majd kitalálok valamit.-A nő nemlegesen rázta a fejét.
-Nem mész sehova. Most már ide tartozol. Majd mi leszünk a családod.-Mosolygott.
Család,mi? Nekem sosem volt és nem is hiányzott...
-De most fel kell tennem pár kérdést.-Bólintottam.
-Mi a neved?
-Kíra.
-De mi a teljes neved?
-Kíra...most mondtam.
-Oh értem...mikor születtél?-Nézett rám kedvesen.
-Nem tudom.-A nő szemei elkerekedtek.
-Szüleid neve?
-Nincsenek szüleim.
-De mindenkinek van.
-MONDOM HOGY NEKEM NINCS!-Kiáltottam. A nő nem mondott semmit csak folytatta a jelölgetést a lapon.
-Testvéred?
-Nincs. Kérdezhet bármit...csak a nevemet tudom...azt is kaptam.
-Kaptad?
-Mindegy...tényleg mennem kell.
-Ne várj!-Azzal felálltam és kimentem a szobából az ajtót pedig becsaptam és sietősen a bejárati ajtóhoz mentem. De ekkor a folyóson megláttam azt a fiút. Most értetlenül nézet rám talán még egy kicsit lenézően is de nem érdekelt csak el akarok innen menni... Kikerültem a srácot és kinyitottam az ajtót és elfutottam.
Család? Kinek kell az eddig is megvoltam egyedül...Na most mit csináljak? Pénzem nincs...szóval munkát kéne találom...
Így elindultam felfedezni a várost, hátha találok munkát. Valami főtérszerűségre értem. Rengeteg ember van itt. Idős..fiatal, anyuka a gyerekével vagy épp szerelmes párok...biztos jó lehet ilyen békés életet élni. Bezzeg nálam...aki közel kerül hozzám az meghal.
Hirtelen egy kéz ragadta meg a karom.
-Megtaláltam! Ez az a lány!-Kiáltotta egy egyenruhás pasi és intett egy fekete öltönyös férfinak.
Rob emberei lennének?
-Engedj el!-Rántottam ki a kezem és gáncsoltam ki a pasit. És futottam volna el ha nem áll az utamba még egy egyenruhás bohóc. Ő is el akart fogni de kivédtem és gyomorszájba vágtam. Amitől összeesett.
-Apám...még alig ütöttem meg.-Forgattam meg a szemeim. Nem lehetnek Rob emberei nem elég képzettek. Zsebre raktam a kezeim és elindultam.
-Hé!-Sóhajtva megfordultam.
-Mi van?-Néztem a férfira. 40 éves lehet és elég edzett is.
-Könnyítsd meg a dolgom és gyere velem.-Elővett egy cigit és rágyújtott.
-Ugyan miért tenném?-Ez teljesen hülye?
-Mert egy kedves nő küldött érted...és amúgy sincs hova menned nem?-Nézett végig rajtam.
-Miért foglalkozik velem egy idegen?
-Ahh...mert túl kedves nő és mert egy árvaházat üzemeltet.
-Árvaház?-Néztem rá értetlenül.
-Elárvult gyerekeknek nyújt otthont...és ha jól tudom neked nincsenek szüleid, igaz?-Idegesít hogy ennyit tud rólam...
-És kimondta hogy kell segítség? Egyedül is megoldom!-Fordultam el és kezeimet összefontam.
Aztán megéreztem hogy valaki a derekamnál felemel és a vállára rak.
-Hé engedj el te vénség!-ütögettem a hátát.
-Még gyerek vagy! Ne akarj mindent egyedül megoldani, buta kölyök.-Lábammal körbekerítettem a nyakát és én pedig a háta mentén kezeimet leeresztettem és nagy nehezen kézen álltam és a lábammal pedig fogtam és átdobtam fölöttem.
-Nem vagyok kölyök. -Mondtam és elindultam de a pasi kigáncsolt.
-Igenis kölyök vagy! És csak segíteni akarok.
-Mondom egyedül is megoldom! Nem kell nekem másra támaszkodni!-Kiáltottam.
-Az ilyen kölykök húznak fel a legjobban!-Felém rohant és behúzott egyet. Fel is szakadt a szám de gyorsan letöröltem. Majd felvettem az alap állást. Egy kicsit elcsodálkozott.-Honnan tudod ezt az állást?-nem válaszoltam a kérdésére egyből ütni kezdtem de ő kikerülte. Ő is ütött de azt viszont én kerültem ki.-Még is honnan jöttél?
-A pokolból.-Ekkor érdekesen mosolygott...amitől Thomas jutott eszembe. És ezt a pillanatott kihasználta és bevitt egy ütést. A földre kerültem.
De hirtelen megláttam Thomast. Aki mellettem állt.
-T-Thoma?
-Ő nem rossz ember, Kíra. Hagyd had segítsenek rajtad az emberek.
-De...
-Tudom hogy erős vagy de mindenkinek kell néha segítség.-Mosolygott mint ahogy mindig szokott. Majd felszívódott. Tudom hogy meghalt de akkor hogy? Egy emlék kép?
Én mindig itt leszek, Kíra!
Hallottam meg a hangját...olyan mintha a lelke még velem lenne...
-Hé jól vagy?-Megráztam a fejem hogy felébredjek az ámulatból majd újra a férfira néztem. Végül a kezét nyújtotta felém amit elfogadtam és felsegített.-Nem olyan rossz az a hely. Legalább is jobb mintha az utcán kéne aludnod, nem?
