Fény A Sötétségben #Befejezett#

♱ 20 ♰

Végül kivett a zacskóból két darab gyűrűt. Gyönyörűek voltak. Egy erdőt ábrázoltak.

-Ez gyönyörű...de honnan volt rá pénzed?-Néztem rá gyanúsan.

-Gyűjtögettem.- Vigyorgott.-De ezekkel a gyűrűkkel egy fogadalmat kell kötnünk mondta és a kezembe nyomta az egyiket.- Örökre testvérek leszünk és én mit a bátyád meg foglak védeni.

-T-Testvérek?-Néztem rá érdekesen és hirtelen bevillantak azok az emlékképek amiket hat évesen szereztem. Az emlékképek a "bátyámról" szóltak. Biztos eltorzulhatott az arcom mert Zane aggódva kezdte fürkészni az arcom. Megráztam a fejem ezzel kirázva az emlékképeket. Ő nem olyan, Kíra!-De várjunk miből gondolod hogy te vagy az idősebb?-Néztem rá kérdően.

-Mivel nem tudjuk te mikor születtél de velem egy idős vagy...úgy az igazságos ha én leszek az idősebb.-EZ a logika...

-Legyen mentem bele.-Zane felhúzta a középső ujjára a gyűrűt és mosolyogva felém mutatta az öklét. Én is így tettem és ökölpacsiztunk.

A gyűrű egy erdőt ábrázolt. Imádtam. Végül vissza mentünk az árvaházba.

-De aztán még egyszer el ne menj!-Mondtam és összeborzoltam a haját. Vicces Zane ugyan velem egy korú de alacsonyabb nálam.

-Hé én vagyok az idősebb!-És borzolta össze a hajam. Dühösen néztünk egymásra aztán hirtelen elnevettük magunkat. Régen éreztem magam már így...teljesen elfeledkeztem arról a maszkról amit eddig hordtam. nevetésünket Emily szakította meg.

-Kíra menj reggelizni lassan jön Olívia!-Olívia biztos a nő aki örökbe akar fogadni...Sóhajtottam és a plafont bámulva elindultam az étkezőbe. Mikor az ételem vettem el már normálisan tartottam a fejem. Leültem és elkezdtem enni. Miután végeztem már csöngettek is. Emily ment ajtót nyitni én a lépcsőre leültem és néztem ahogy kinyitja. Egy magas és csinos szőke nő lépett be a mi kis porfészkünkbe. Az alakja szinte tökéletes volt. Talán modell? Napszemüveg volt rajta és hosszú szőke haja össze volt fogva. Végül napszemüvegét feltolta a fejére és lehetett látni a tökéletes sminkét és kék szemeit. Mosolygott Emilyre és váltottak pár szót majd rám nézett. Megdöbbent majd rám mosolygott. Meglepődtem. Majd elkezdett felém sétálni. Előttem egy méterre megállt és a kezét nyújtotta. 

-Szia! Biztos te vagy Kíra én Olívia vagyok!-Mosolygott megint. Én pedig még mindig ámulva a magabiztosságán lassan kezet ráztam vele. Más volt mint az előzőek.

-Menjünk az irodába ott jobban tudtok beszélgetni.-Javasolta Emily mire Olívia bólintott. Én meg követtem őket.

Miért nem zavarja őt a jég kék szemeim? És miért nem zavarja az érzéstelen arcom? 

Végül bementünk az irodába. Egy asztal volt a szoba közepén én leültem az egyik oldalra Olívia pedig velem szembe. Emily odament az egyik szekrényhez ahol az aktáink voltak és kivette az enyémet majd Olívia elé rakta. Elolvasta.

-Nincs több adat?-Érdeklődött.

-Nincs.-Sütötte le a szemét Emily.

-Miért?-Kérdezte. Mire Emily rám nézett majd vissza Olíviára.

-Olívia tudnia kell egy két dolgot Kíráról...-Olívia értetlenül nézett Emilire.-Ő nem egy átlagos gyerek...a múltja nem éppen gyereknek való és sok szenvedésen ment keresztül.

Hirtelen Olívia rám nézett.

-Az látszik. Csak bele kell nézni a szemébe. Figyelj Kíra nincs kedved sétálni egyet?-Emilyre néztem aki bólintott egy aprót. Így én is bólintottam.-Remek akkor menjünk.-Állt fel. És én is felálltam majd elindultunk a bejárati ajtóhoz. Majd kiléptünk és sétálni kezdtünk.

-Tudod azért akartam hogy sétáljunk egyet mert azt szeretném ha te mondanád el nekem a történeted. Mert tudod mikor nézegettem az árvaház weboldalát minden gyerek mosolygott a képen de te csak a kamerába néztél érzelem mentes arccal és azokkal a gyönyörű szemekkel. Akkor azt gondoltam " Ez a lány nem átlagos...de miért nem mosolyog?" Gondoltam biztos sok mindenen mehettél keresztül. És az aktádban olvastam hogy nem mutatsz érzelmet emberek előtt. Szóval elmesélnéd nekem a történeted?-Nézet rám. Én csak előre néztem.

-Nem értem mi közük van az idegeneknek az én múltamhoz.-Mondtam úgy hogy rá se néztem.- Idejönnek és azt várják hogy beszéljek. De minek? Úgy is elmennek. És valószínűleg te is el fogsz menni.

-Tudod az egyik rossz tulajdonságom az a makacsság. Szóval nem hinném hogy feladnám. De igazad van idejövök és egyből követelőzök.-Erre a mondatára felkaptam a fejem.-Akkor kezdem én...Olívia Redrose vagyok 28 éves. És van egy modell ügynökségem. Tudod azért akarlak örökbe fogadni mert nekem már nem lehet saját gyerekem. 1 volt de mikor megszületett meghalt. De a férjem tartotta bennem a lelket...csak hogy nem sokkal utána meghalt egy autóbalesetben.-Miért? Miért mond el nekem egy ilyen mély dolgot?

De most hogy ránézek hasonlítunk. Ő is olyanokat vesztett el akik közel álltak hozzá és még is erős maradt. Úgy érzem bízhatok benne.

Csend lett. Végül én törtem meg.

-Engem azóta utálnak hogy megszülettem.-Néztem fel az égre. Olívia pedig meglepetten kapta rám a tekintetét. Nem számított rá hogy megnyílok neki.-A "családom" azért utált mert nem fiúnak születtem és mert ijesztőek voltak a szemeim. Mindig vertek. Iskolába sem mehettem  "Egy ilyen hülye gyereket sehova sem vennének fel!" mondta az állítólagos apám. A szobámnak a fürdőszoba számított az ágyam pedig egy szőnyeg volt és egy takaró. Napközben mindig kiküldtek az utcára reménykedve hogy elszökök de nem tettem. Végül egyik nap elborult az agyam és elkezdtem a bátyámat verni ekkor az apám fogott és átadott egy maffiavezérnek. Ott kiképeztek. Verekedtem és öltem. Tökéletes gyilkos lettem és azért hogy senki se tudjon visszahúzni megölték a legjobb barátom így az érzelmeket is kiölték belőlem. Aztán megszöktem az egyik tanárommal de őt lelőttek és nekem ott kellett hagynom meghalni. Végül ebbe a városba jöttem és elaludtam az árvaháznál ahol végül befogadtak.-Meséltem el az életem érzelem mentes arccal és csak előre néztem. Ekkor azt éreztem hogy Olívia karjai fognak körbe. Szemeim elkerekedtek.

Megölelt? Életemben most először megölelt valaki. És olyan meleg. Legszívesebben sírtam volna de nem lehet erősnek kell lennem. Ekkor egyik kezével megsimogatta a fejem.

-Borzasztó lehetett...de tudod sírni nem szégyen. Nem tarthatod bent az érzéseidet. Ha sírsz majd én letörlöm a könnyeidet hogy senki se lássa.-És szorosabban ölelt. Homályosan láttam a könnyeimtől. És ekkor megtörtént. Engedtem a könnyeimnek. csak úgy sírtam mint egy csecsemő.

-Úgy hiányoznak!-Kiabáltam és még jobban sírtam sőt már bömböltem.

-Tudom.-Simogatta meg a fejem.