Fény A Sötétségben #Befejezett#

♱ 1 ♰

Sziasztok! Itt az első része az új sztorimnak! Remélem tetszeni fog. Kérlek kommenteljetek minél többet hogy tudjam érdemes-e folytatni. *^*

Amint megszülettem utáltak. Nem tudom miért de utáltak. Amikor anyám karjába vett örültem. De amint belenéztem a szemébe  láttam dühöt és a csalódottságot. Mit tettem? Majd arra az embere néztem akit apának szoktak hívni de az ő szemében is ugyan ezt láttam. Majd bejött egy 5 éves kisfiú nagy örömökben odajött a kórházi ágy mellé de amint rám nézett neki is eltorzult az arca. Mi van? Ennyire ronda lennék?

Teltek a napok, hetek, évek. 7 éves lettem. És a családom utált. Mégpedig azért mert lány vagyok. A bátyám Owen egyfolytában ütött. Apám és anyám se tette másképp. Én meg csak sírtam.

-Ne sírjál már te kis csitri!-Ütött meg anyám. Akit már inkább ördögnek hívnék.

-De fáj...-Mondtam halkan. Ekkor egy nagy csattanás. Én pedig az arcomhoz kaptam.

-Szerinted nekem nem fáj hogy egy ilyen hülye gyereket kaptam aki mindenért sír? A bátyád sokkal jobb!-Ez minden nap megkapom.

-S-sajnálom.-Motyogtam.

-Na takarodjál aludni mert apád is lassan hazajön és még tőle is kapni fogsz!

A "szobám" a fürdőszobai szőnyeg volt egy takaróval de szerettem mert itt csak én voltam.

Lefeküdtem a szőnyegre összekuporodva és betakaróztam. Majd elnyomott az álom.

Nagy zajra ébredtem. Owen azaz a bátyám bejött a fürdőbe és elkezdett pakolni majd rálépet a lábamra.

-Áu!-Kiáltottam fel.

-Menj már arrébb! Nem férek el és miattad el fogok késni a suliból.-Nézett rám dühösen.

Felkeltem és lement a konyhába. És leültem az asztalhoz anya elém rakta a tányért majd egy vajas kenyeret rá.

-Anya?

-Mi van?

-Mikor mehetek én is iskolába?- Ekkor anyám dühösen rám nézett és pofon vágott.

-Milyen telhetetlen dög vagy! Te iskolába? Ne röhögtess.-Nevettet anyám.

-Drágám mi folyik itt?-Jött le apa.

-Iskolába akar menni.-Nevettet mire apám is nevetni kezdet.

-Egy ilyen hülye gyereket sehova sem vennének fel!-Mondta apa.

Nem mondtam semmit. Igazából nem is akartam. De ha mondanom kellene valamit azt mondanám...már megszoktam. Amióta csak élek utálnak. Amit meg is értek hisz kinek kell ilyen gyerek? De nem baj már én is utálom magam...Megettem a kenyeret és kimentem a házból. Mindig azt mondják hogy estig haza se jöjjek. És én így is teszek. Mindig az utcán mászkáltam mezit láb egy régi pulcsimban. Az emberek rám néztek és elfintorogtak.

Egy közeli erdő felé vettem az irányt ahol általában lenni szoktam. bementem az erdő közepébe mikor egy farkas falkába ütköztem. Az én kis falkám. Velük nőttem fel. Ideszoktam jönni mert ők nem küldenek el. Játékosan felém ugattak majd elkezdtek futni én pedig utánuk. Ilyenkor éreztem magam szabadnak és végre nem érdekelt hogy hányszor taposnak a földbe, rúgnak belém, vagy pofoznak. De túl fogom élni.

Egy tisztásra értünk aminek a közepén egy nagy kőhalom volt. A falkával odafutottunk. A falka vezér felállt a szikla tetejére és vonyítani kezdett. Az egész falka elkezdte és végül én is.

Észre se vettem és már besötétedett. Ezért vissza mentem. Megöleltem mindenkit és elindultam. A falka még kikísért az erdő szélére. Intettem nekik és haza indultam.

Mikor hazaértem. A többiek filmet néztek a nappaliba ezért én felmentem a "szobába". De nem sokkal később Owen utánam jött bevágta az ajtót és nekem esett. Torkomnál fogva a falhoz szorított.

-Miért jöttél vissza? NEM FOGOD FEL HOGY AZT AKARJUK HOGY ELSZÖKJ?-Kiabálta az arcomba de nem tudtam megszólalni a szorítása miatt.-Hol voltál?

-Ba-Barátaimnál.-Nyögtem ki.

-Ne hazudj!-Szorított jobban a falhoz.-Neked nincsenek barátaid. Senki se barátkozna egy ilyen csalódással. És ha lenne is valaki azok is csak valami barom banda lehet.-Nevetett.

-Ne...

-Mi?

-Ne csúfold a barátaim!- Erre felnevetett.

-Azok az agybajos hülyék is rá fognak jönni hogy egy senki vagy.-Közel hajolt a fülemhez.- Mert nem érsz semmit pont mint a barátaid.-Suttogta a fülembe.

Elborult az agyam. Elszakadt a cérna. Dühös lettem. Kezemmel két keze közé nyúltam és szétfeszítettem így már nem tudta szorítani a nyakam. Majd behúztam neki egyet amitől hátrahőkölt kirúgtam a lábát és végül hátra esett. Ráültem a derekára és ütöttem az arcát. Ütöttem és csak ütöttem. Már véres volt az arca. Aztán bejöttek a szülök. Leszedtek Owenről.

Elkezdtek velem üvöltözni miközben mosolyogtam. nem hallottam mit üvöltöznek csak mosolyogtam. Ekkor apa megfogta az egyik karom és a kocsiba tuszkolt. A kocsiban az ablaknak dőlve figyeltem az esőcseppeket. Fura de boldog vagyok végre visszaadhattam azt a "szeretetet" amit kapok tőlük.

-Elviszlek egy barátomhoz.-Mondta a visszapillantóba nézve. Én csak vállat vontam.

Negyed óra múlva meg is érkeztünk egy parkolóba. Kiszálltunk a kocsiból. Egy másik kocsiból pedig egy dagadtabb pasi 2 hatalmas gorilla testőrrel. Elindultunk feléjük. 

-Nesze.-Löött oda a férfihoz.-Most verte a fiamat péppé...

-Biztos nem kell? Hisz aranyos.

-Egy ilyen sátán fajzat nem kell...

-Pont te mondod....-Morogtam.

-Mit mondtál? -Akadt ki apa.

-Semmit.-Forgattam meg a szemeim. A férfi csak nevetett.

-Jól felvágták a nyelved...

-Innentől fogva a te gondod...de vigyáz meg ne öljön álmodban.-Azzal otthagyott engem a férfival.

Örültem hogy végre megszabadulok tőlük mert ennél rosszabb már nem lehet...