Kira vagyok. Ha azt mondanák jellemezzem az életem egy szóval...az mondanám szar.
Hogy miért? Mert ez az igazság. Szar az élet ahogy a világ is.
Tudod kiben bízhatsz? Megsúgom. Senkiben. Az életem így sem túl jó egy ilyen világban de egyszer c...
Meghoztam az új részt! 1 hét betegség után...de itt van :D
Már egy ideje utaztunk Olíviával amikor ismerős terepre érkeztünk.
-Itt balra!-Mutattam az útra és Olívia befordult.-Oké megállhatsz.-Mondtam és Olívia megállt egy parkoló szerűségnél.
-Biztos?-Nézett rám.-Nem valami jó környék...-Aggódott.
-Ne aggódj ismerem ezt a helyet.
-Hát oké..-Sóhajtott és megvárta hogy kiszálljak.-Vigyázz magadra!-És elhajtott.
Körbenéztem mert úgy éreztem hogy figyelnek...de nem láttam senkit. Fura.
Végül egy jól ismert koszos, rozsdás vas ajtóhoz sétáltam. Nem kopogtam csak benyitottam. A bent lévő emberek egyből rákapták a tekintetüket. Mikor eszükbe jutott az utolsó találkozásunk sok arckifejezést láttam...ijedség, düh ez a kettő volt a leggyakoribb.
-Kiraa!-Köszönt Mark aki éppen a pult mögött mosogatott.
-Mark.-Biccentettem felé.
-Fiúk most nincs nála fegyver! Öljük meg!-Mondta az egyik és kardját előrántotta és felém kezdett futni.-Mark és én egyszerre sóhajtottunk. Előrántottam a katanámat és a tokkal fejbe vágtam... Déjà vu érzésem van. Miután láttam hogy a többi nem mer támadni leültem a pulthoz és már a kávém előttem is volt. Elmosolyodtam.
-Hallom megszöktél.-Mosolygott rám Mark.
-Ennyire híres lennék?
-Hát Rob téged keres mindenhol...
-Jobb ha nem teszi mert ha találkozunk tuti kinyírom.-Kortyoltam bele a kávéba.
-És mit csináltál ennyi ideig nézett rám Mark.
-Bedugtak egy árvaházba és ott éltem sok gyerekkel megismerkedtem de aztán jött egy nő és örökbe fogadott...de a legrosszabb már teljesen érzek.-Erre a mondatomra Mark elejtette az üveg poharat ami darabokra tört és megfagyott a levegő a teremben.- És tudod rohadtul fáj a sok emlék.-Mosolyogtam rá becsukot szemmel de inkább egy szenvedő mosolynak nevezném.
-De nem eshetsz szét hisz te vagy titánia...ne hozz szégyent a nevedre.-Mikor meghallottam ezt a mondatot...nem is tudom mit éreztem...talán boldogságot mert tudom hogy Mark ezt vigasztalásnak szánta. És igaza van. Ha érzek is nem eshetek szét.
-És CJ hol van?-Néztem körbe.
-Egy munkán.-Mondta Mark.
-Értem.-Ekkor hallottam ahogy az ajtó nyílik. Mindenki odakapta a fejét de én nem én csak nyugodtan ittam a kávém. De végül csak megszólaltam.
-Tudtam hogy téged éreztelek.-Mondtam de még mindig a kávémat néztem.
-Tudod hogy megérzem hogy ha a közelemben vagy.
-Igen tudom, Davis.-Megittam az utolsó csepp kávémat.-De nekem mennem kell még meglátogatni az árvaházat.-Álltam fel.-Lehet majd még jövök valamikor. Ja és Davis.
-Hmm?
-Nesze.-Nyomtam a kezébe egy hajgumit. Felcsillant a szeme.
-Nagy becsben fogom tartani!-Mondta és össze is fogta a haját.
-Jó, jó.-Azzal kiléptem az épületből.
És folytattam a vándorlásom.
Miközben sétáltam lenéztem a pólómra és észrevettem azt a nyakláncot amit Thomas adott.
Remélem figyel fentről haver...mert ha nem én felugrok hozzád és kiheréllek.-Ezt a pár szót intéztem Thomashoz és visszaraktam a nyakláncot a póló alá. Körbe néztem. Sehol senki.
Fogtam magam és kiabáltam egy hatalmasat még a madarak is felreppentek. De nem érdekelt csak kiabáltam. Az összes érzésemet kiadtam. Majd sóhajtottam egyet és mintha semmi sem történt volna tovább sétáltam.
---
Az árvaház előtt állok. Kezem a kilincs felett remeg.
Bemenjek? Vagy ne?
Látni akarnak egyáltalán?
Lehet megutáltak mert elmentem...
Elvettem a kezem a kilincs felől és megfordultam hogy elmenjek ekkor Charlest láttam meg. Karjai keresztezik egymást a mellkasa előtt, szemei csukva, feje egy kicsit le van hajtva és csak rázza.
-Ennyi idő után is kételkedsz?-Kérdezte és rám nézett. Majd felém indult. Elment mellettem és kinyitotta az ajtót.-MEGJÖTT KÍRA!-Üvöltötte el magát. Dübörgő hangot hallottam és meg is láttam a gyermekhadat mindenki egyszer ugrott a nyakamba.
-Ez az!
-Kíra megjött!
Láttam hogy Zane az ajtóban áll miközben én a földön fekszek rajtam hatszáz gyerekkel és csak nevet. Nagy nehezen felálltam és adtunk egymásnak egy ökölpacsit. Lehetett hallani ahogy a gyűrűink összeérnek. Majd összeborzoltam a haját.
-Mondtam már hogy hagyd abba! Én vagyok a bátyád csak én csinálhatom ezt!-Morgott Zane.
-Persze, persze.-Legyintettem. És elindultam az emeletre. Zane mellém jött és összeborzolta a hajam. Majd kezeit zsebre dugta. Én csak ránéztem és mérgesen elfújtam az arcomból az egyik tincset ami az arcomba lógott. Zanenel egészen délutánik a kicsikkel játszottunk aztán kinéztünk az ablakon és láttuk hogy már rengeteg hó leesett. Így kimentünk.
Elkezdtünk hóembert építeni. Izis hóembere nagyon aranyos lett.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Aztán én fogtam magam és beledőltem a friss hóba és csak feküdtem ekkor Izis mellém feküdt és elkezdte kezét, lábát fel le mozgatni majd felállt.
-Kész! Gyönyörű hóangyal!- Nézte elégedetten a művét. Végül én is követtem a mozdulatait majd mellé álltam.
-Ahh...a te angyalod szebb.-Vágott durcás képet.
Angyal, mi?
Egész nap a hóban fetrengtünk. Estére visszamentünk a házba. Amint betettük a lábunkat rajtam kívül mindenki tüsszenteni és köhögni kezdett. És ekkor Emily is kijött.
-Gyerekek...szóltam hogy gyertek be mert megfáztok..-Nézett ránk.-Na gyorsan mindenki öltözzön át és be az ágyba! Mindjárt viszem a gyógyszereket.-Mondta és a konyha felé ment.
-Segítek!-Rám nézett és bólintott.
-Én is!-Szólalt meg Zane aztán tüsszentett is egyet.
-Nem vagy jól menj az ágyba!-Néztem rá szigorúan.
-Nem vagy az anyám...-Morogta. Ekkor megfordítottam a fejénél fogva és löktem rajta egyet.
-Majd viszem a gyógyszered!-Mondtam ő pedig morogva elindult.
