Fény A Sötétségben #Befejezett#

♱ 24 ♰

Meghoztam az új rész tudom...elég régen volt...de próbálok sietni a következővel.

Nem telt sok időbe és egy tálcán vittem fel az orvosságokat. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót és mindenkinek odaadtam a gyógyszerét. Miután bevették betakartam őket. Majd Zanehez is odamentem és neki is odaadtam a gyógyszert. Majd leültem a földre az ágya mellé.

-Ez nem ér...te miért nem lettél beteg?-Nézet rám durcásan.

-Mert nekem erős az immunrendszerem.-Nevettem.

Ezután csak csendben ültünk percekig.

-Tudod...holnap után megyek suliba.-Zane szemei elkerekedtek.-Mi az?-Kérdeztem.

-Semmi..csak én még sosem voltam suliban...

-Én sem...-Sóhajtottam és fejem a falnak döntöttem.

-És milyen az új családoddal?-Kérdezte Zane és a pohár vizet nézte amit a kezében szorongatott.

-Hülye.-Értetlenül nézett rám.- Csak bővült egy személlyel a régi családom...nincs új. Ezt ne felejtsd el...azt hiszed azok után hogy így megpuhítottatok ilyen könnyen szabadultok tőlem?-Néztem rá.

-Te vagy a béna hogy elpuhultál.-Mondta nagyon halkan de én meghallottam.

-Hallottam.

-Francba...

-Na de aludnod kell mert le fog győzni a betegség.

-Nem vagyok olyan gyenge!!-Nyelte le a gyógyszereket.

-Remélem is!-Megfogtam a tálcát és kimentem a szobából.

Lesétáltam a lépcsőn és bementem a konyhába. A tálcát a pultra tettem és elkezdtem magamnak kakaót csinálni. Mikor a mikró jelzett kivettem a forró italt és a szobám felé indultam. Mikor odaértem kinyitottam az ablakot és kimásztam.Hogy hova? A tetőre. ott még nem voltam és ki akartam próbálni. Kint már sötét volt de ahogy felmásztam a tetőre az egész város fényét láttam.

Leültem a tetőre térdeimet felhúztam és belekortyoltam a forró kakaóba. Hirtelen szelet éreztem.

-Mit akarsz vénség?-Kérdezem és ránézek a mellettem ülő Charlesre.

-Vénség? Ez fájt...40 éves vagyok. Amúgy csak rá a akartam gyújtani.-Mondta és meg is tette.-Gondoltam beszélgethetnénk.-Gyanús...-Jaj ne néz így rám..tényleg csak beszélgetni akarok.

-És ez hogy jött?

-Csak ahogy láttam hogy ott állsz tanácstalanul az árvaház ajtaja előtt...eszembe jutott amikor először találkoztunk...megváltoztál.

-Megváltoztattál.-Javítottam ki.

-Nem tettem semmit.

-De ebbe a házba hoztál ahol teljesen elpuhultam.-Mondtam és néztem tovább a fényeket.

-Szerintem nem csináltam semmi rosszat. Egy 17 éves lánynak nem ölésről kéne hogy szóljon az élete.

-Tudom...de most ott tartok hogy annyira nem bántam meg mert ha nincs ez az egész akkor nem lenék az aki vagyok...de jobb volt mikor nem éreztem.

-Miért?

-Mert akkor kevésbé voltam sebezhető mert már nem volt senki fontos nekem erre itt van az árvaház tele olyanokkal akik fontosak nekem...ráadásul valamiért rossz előérzetem van...

-De ez még nem jelent semmit csak egy megérzés.

-Lehet...de ugyan ezt éreztem mikor meghalt egy hozzám közel álló személy...de a mostani más...úgy érzem ez távolabbi.

-Úgy érted nem most fog megtörténni?

-Igen nem most de a közel jövőben...

-Te még csak egy kölyök vagy. Nem kell ilyenekkel foglalkoznod...Amúgy...mit csináltál az előtt hogy elkaptunk?

-Ennyire érdekel a múltam?-Mosolyogtam el.

-Hát nem mindennapi egy 17 éves lány aki leterít két férfit is...ráadásul engem is leszereltél.

-És te mit csináltál?

-Ki térsz a kérdésem elöl?-Nevetett Charles.-Katona voltam.

-Akkor már minden világos.-Kérdően nézett rám.-A 2 pasit simán elintéztem de amikor rád néztem tudtam hogy képzett vagy.

-Na akkor te jössz.

-Jó de akkor helyezd magad kényelembe mert hosszú lesz...

Így hát nekiálltam a mese délutánnak.

---

-...és a jelenlegi célom hogy ha majd összefutok a maffia vezérrel megölöm addig meg éljen félelemben.-Mondtam.

-De az adatlapodon az van hogy nincsenek szüleid és testvéred.

-Hazudtam.

-Megértem.

Véletlen a nyakláncomra vándorolt a tekintetem és éreztem hogy nem  sok kell ahhoz hogy elsírjam magam. Így felpattantam.

-Elfáradtam...megyek lefeküdni.-Színleltem ásítást és nyújtózkodtam. Majd elindultam az ablakom felé de észrevettem hogy Charles nem jön.- Te nem jössz?

-Nem még maradok.

Egy ideig néztem őt majd vissza másztam az ablakba és onnan a szobába és becsuktam az ablakot majd az ágyamba dőltem.

Régen volt már az az érzésem hogy legszívesebben sírnék...

Végül betakaróztam és összekuporodtam de nem sírtam. Megfogtam a nyakláncom és lehunytam a szemeim. És elaludtam.