La Push Vámpirja

2.fejezet

(Bella szemszöge)

Egész éjszaka úgy feküdtem, ahogy a fiaim otthagytak. Semmi kedvem nem volt megmozdulni, sem felkelni, pedig kellett volna reggelit készítenem Billynek, hiszen nemsokára járőrözni megy, nem lehetek rossz anya. Úgyhogy csak felkeltem, és csendben gépies mozdulatokkal elkészítettem egy nagy tányérnyit a kedvenc szendvicséből, majd írtam rá egy cetlit, hogy szeretem, bekészítettem egy adag kávét, és visszafeküdtem az ágyamba. Azt hiszem, hogy depressziós lettem, már megint. Akkor is ez történt, amikor ők itt hagytak. Csak akkor itt volt Jake, és kihúzott a csávából, de most már nincs itt. Ő is elhagyott engem. Nincs miért lennem. A fiaim nagyok, már nincs szükségük rám. Egyedül is remekül boldogulnak. Még csak öngyilkos sem lehetek, hiszen elég nehéz lenne saját magam széttépni és elégetni. Egyébként is megígértem Jacobnak a halála előtt, hogy vigyázni fogok a gyerekekre és örökké velük leszek. Be kell tartanom a szavam, hiszen ez volt a kívánsága. Miért tetted ezt Jacob? Miért? Talán megmenthettem volna, de nem tagadhattam meg a kívánságát. Annyira ostoba voltam, meg kellett volna mentenem. Az én hibám. Gondolataimból halk nesz szakított ki, majd az ajtó is csendben kinyílt. Billy volt az. Ezek szerint ideje volt járőrözni. 

- Anya, bejöhetek? – suttogta az ajtóból, én pedig csak bólintottam. – Tudom, hogy nagyon rosszul érzed most magad, de hidd el, hogy talpra állunk megint – ült le az ágyam szélére és megszorította a kezem. – Nem vagy egyedül, ezt soha ne felejtsd el. Hiszen mindig is a második anyánknak tekintettünk. Szükségünk van rád, úgyhogy ne gondolkodj semmi ostobaságon. Rendben? Már csak te maradtál nekünk – mondta gyengéden és lefeküdt mellém az ágyra. Billy sosem volt jó alvó, úgyhogy kiskorában is gyakran átlopózott hozzám, hogy beszélgessünk. Hányszor aludt el a hideg testemhez bújva miközben a haját simogattam. Mindig is komoly gyerek volt. Fontosnak tartotta, hogy minden rendben legyen a családja körében, és mindent észrevett. 

- Megígérem, hogy semmi ostobaságot nem fogok tenni, ami árthat nekem – mondtam komolyan. 

- De vadászni nem fogsz elmenni mostanában – jelentette ki Billy. A francba, túl jól ismer. Tudja, hogyha rosszul érzem magam, akkor böjtölök. Nem válaszoltam, úgyhogy csak bosszúsan megcsóválta a fejét. – Lassan mennem kell járőrözni. Ha végeztem hozok neked egy szarvast. Rendben? – kérdezte mosolyogva. Tudta, hogy ha idehozza, akkor nem tudok majd ellenállni az illatnak. 

- Ha azt mondom, hogy ne, akkor is hozol. Igaz? – nevettem fel keserűen. 

- Mondasz valamit. De ha inkább mást ennél, akkor most döntsd el – húzkodta a szemöldökét, mint egy kisfiú. 

- Nem, azt felejtsd el. Nincs szülinapom, és nem hiszem, hogy a többiek értékelnék – kuncogtam fel, mert eszembe jutott egy emlék, amikor ajándékot akartak nekem adni a fiúk, úgyhogy fogtak nekem hárman egy grizzlyt és bevonszolták La Push-ba, egészen a házunkig. Még masnit is kötöttek rá. Micsoda felfordulás volt, de Jacob csak nevetett. Persze csak azután, hogy biztonságba helyezte Dawnt. 

- Rendben, akkor szarvast hozok, de azt verd ki a fejedből, hogy éheztetni fogod magad – mondta szigorúan és mélyen a szemembe nézett. – Mennem kell. Oh, és köszönöm a reggelit. Nagyon finom volt – mondta, majd csókot lehelt az arcomra.

- Nincs mit, tudod, hogy szívesen készítek nektek ételt – mondtam őszintén. 

- Szeretlek, anya – tette még hozzá és engem megint rázni kezdett a zokogás. 

- Én is szeretlek – motyogtam, mire ő csak elmosolyodott. – Vigyázz magadra – szóltam még utána, amikor az ajtóhoz ért. 

- Mindig vigyázok. Ne aggódj – vigyorgott még rám, majd halkan becsukta az ajtót maga mögött.