La Push Vámpirja

41.fejezet

(Bella szemszöge)

Miután mindenki odaért a nappaliba és szembesült Carlisle legkevésbé sem nyugodt tekintetével, azonnal szörnyű érzések cikáztak végig az egész testemen. Nem tetszett ez az aggódó arckifejezés. Néhány pillanat múlva pedig Edward hangosan morogni kezdett és magához húzott. Ezek a szerint a helyzet még annál is rosszabb.

- Mi történt? – veszítettem el a türelmemet. 

- Nem éppen tömegbaleset történt – kezdett bele Carlisle. – Illetve tömegbaleset volt ez tény, de sokkal inkább nevezném jól álcázott vámpírtámadásnak. Nagyon ügyesen csinálták. Aki nem tudja, hogy létezünk, az elsiklik az apró jelek mellett, tehát egyik emberi orvosnak sem tűnt fel, hogy valójában mi történt. Nekem sem esett le elsőre, hogy három éhes vámpír játszadozott el. Abban már az első pillanattól kezdve biztos voltam, hogy vámpírok voltak, de a számukra csak később derült fény. 

- Három? – kérdeztem vissza. – Akkor Anthony és Nath elrablóira gyanakodsz? Ők is hárman vannak. Egyébként pedig, honnan vagy biztos benne, hogy három? 

- A sérülések nagysága és száma különböző volt. Háromféle, ebből következtettem arra, hogy ennyi támadóval állunk szemben, de van jó hír is, a túlélők száma nagy. Csupán négy áldozat nem élte túl. A többiek könnyebben sérültek, amikor felborult a busz, de nem lesz komoly bajuk. Miután megzavarták őket eltűntek. Csak egy komolyabb sérültet vittünk kórházba – nézett rám Carlisle jelentőségteljesen. Edward pedig megint felmorgott. Mi a fene van már? 

- Hány sérült van? – kérdezte Rosalie. 

- Húsz könnyebb sérült, de nem jelentenek veszélyt, mert nem láttak semmit. A tanáraik veszítették életüket, a buszsofőr és a teherautó vezetője, de az biztos, hogy egyikük sem az ütközésbe halt bele – fűzte még hozzá. 

- Hogy-hogy nem jelentenek veszélyt? – kérdezte Esme. – Hiszen látták az egészet. 

- Hála az égnek, semmit sem láttak. A Seattle melletti vakok iskolája kirándulóbusza volt. Úgyhogy egészen biztos, hogy nem láttak semmit – mondta Carlisle halkan. 

- Istenem, szegények, biztos nagyon megrémültek – sóhajtott fel Esme. 

- Várj – döbbentem rá a ki nem mondott tényekre. – Hogyan élték túl a gyerekek, és ki hívta a mentőket? A falka? – kérdeztem idegesen. 

- Igen, a falka lépett közbe – bólintott rá Carlisle. 

- Hol vannak a fiaim? – kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon. 

- Csak Billy volt ott, néhány farkassal – mondta csendben Carlisle. 

- Hol van, Billy? – kérdeztem már ingerültebben. Mire azonnal éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatni. – Most ne, Jasper – mordultam rá. – Hol van, Billy? – néztem Carlisle-ra egyre idegesebben. 

- Az intenzív osztályon – lépett hozzám Carlisle közelebb, hogy a vállamra tegye a kezét. Én pedig lerogytam a kanapéra. A többiek pedig egy emberként szisszentek fel. 

- Mennyire súlyos? – néztem fel fogadott apámra. Edward pedig az ölébe húzott.

- Nem túl jó a helyzet – válaszolta aggódva. – Nem lett volna szabad visszaváltoznia, de nem akarta lebuktatni a többieket, ezért megtette. Így viszont túl sok energiát veszített az erőlködéssel, hogy újra emberré váljon. 

- Miért változott vissza? Hova lett a többi farkas? – kérdeztem idegesen. A farkasok sérülten inkább úgy maradnak, ahogy vannak, hogy gyorsabban gyógyuljanak. Billy nem buta, tudja jól, hogy ember formában sokkal tovább fog lábadozni.