La Push Vámpirja

19.fejezet

(Emmett szemszöge)

Ahogy Edward elrohant a ház elől utána mentem, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. Aztán mikor láttam, hogy csupán az erdőt akarja megritkítani egy kicsit, úgy döntöttem, hogy leülök, és türelmesen megvárom, ameddig lehiggad, de az fenébe is, ennek már legalább négy órája. Bella nem lesz nálunk több ideig, mint két nap, és újra eltűnik. Ezt az időt inkább arra kellene használnunk, hogy a bocsánatáért esedezzünk, nem pedig arra, hogy lezúzzuk az erdő ép részeit. Nem mondom, én is szeretek rombolni, de most nem ez a jó megoldás. 

- Edward – szólítottam meg öcsémet, amikor megállt egy kicsit pihegni. 

- Mi van? – kérdezte fáradtan.

- Szerintem Esme elég fája bánta már a kitörésedet – kuncogtam fel, majd komolyan folytattam. – Bella csak negyvennyolc órán át lesz a házunkban. Ebből pedig négyet már elvesztegettél rombolásra. Úgyhogy szedd össze magad, és indíts haza, hogyha valaha is vissza akarod kapni az életed értelmét, illetve most már értelmeit, mert a fiadat, attól tartok, hogy csak az édesanyjával együtt kaphatod vissza. 

- Emmett, ez nem ilyen egyszerű – mondta ingerülten. 

- Akkor mondd el, hogy mi a megoldás? – kérdeztem kíváncsian. 

- Békén hagyom őket. Hiszen utálnak mindketten – vágta rá azonnal. 

- Szeretem a hirtelen hangulatváltozásaidat – mondtam ironikusan. – Komolyan mondom, hogy most rosszabb vagy, mint Rosalie. Egyszer még ezt akarod, aztán azt. Itt és most döntsd el, hogy akarsz-e még boldog lenni az örökkévalóságod hátralévő részében. 

- Nem érdemlem meg, hogy boldog legyek – mondta keserűen. Pazar, kezdődik a klasszikus Edwardtól megszokott önsajnálat, és önutálat. 

Nem fogom hagyni, hogy kétszer is elszúrja az esélyét egy boldog életre. Mivel Bella már vámpír, így már a biztonsága miatt sem kell aggódnia. Ráadásul ő az egyetlen közülünk, akinek megadatott, hogy gyermeke legyen. Odaugrottam elé, és egy olyan pofont kapott, ami után szó szerint a fa adta a másikat, amit ki is tőrt a lendülete. 

- Na ide figyelj, Edward Cullen – kiabáltam rá, és még egy pofont adtam neki. – Te vagy az egyetlen, aki vissza tudja szerezni a húgomat, és az unokaöcsémet, úgyhogy szedd össze a romjaidat, és békítsd ki a családot, különben nem állok jót magamért – mondtam dühösen. – Hallod? Kelj fel, és hozd rendbe, amit elszúrtál. Még nem késő. Egy örökkévalóság áll a rendelkezésedre, hogy kiengeszteld a szerelmedet, és a fiadat. Szerintem éppen itt az ideje, hogy elkezd a vezeklést úgy, hogy most értelme is legyen. Lehet, hogy én vagyok a vicces fickó a családban, de ha nem vetted volna észre, akkor elárulom, hogy Jasper ötven éve egy idegroncs, Alice egy viccen sem mosolyog, és semmiért nem veszekszik velem. Tudod, hogy mennyit csökkent a lelkesedése a vásárlás iránt is? Ez Alice-nél súlyos. Esme, és Carlisle elveszítették a lányukat, és most foggal-körömmel próbálják visszaszerezni őt, és az unokájukat is. Még Rosalie-t is megviselte, ami történt a családdal. Nekem elhiheted, mert Rose baby kedve bizony sokat lankadt egy bizonyos kérdésben, amit most nem fogok taglalni. Rólad pedig nem is beszélek inkább. Egy élőholt vagy, és ezúttal nem azért, mert vámpír vagy, hanem azért, mert te vagy a világ legszerencsétlenebb pasija, akit csak ismerek. Még Mike Newton is jobb volt nálad – mondtam dühösen. Reméltem, hogy ha már nem legalább az utolsó mondatom meghozza a hatását. 

- Ezért most megkapod a magadét – pattant fel, majd nekem ugrott. 

- Ez az. Végre magadhoz tértél egy kicsit – mondtam elmosolyodva, majd hozzávágtam egy sziklához. Ha fáj, legalább érzi, hogy él.