La Push Vámpirja

70.fejezet

(Emmett szemszöge)

Már alig vártam a bál estéjét. Ötven évig mindenki depresszióba burkolózott körülöttem, és ez az én jókedvemet is meggyilkolta. Na jó, nem tagadom, hogy nekem is hiányzott a csetlő-botló kishúgom, és én is éreztem a hiányát, hiszen mint mindenkinek a családból, már az én életemnek is a részét képezte. Megjegyzem, hogy arról már nem én tehetek, hogy Edward egy ilyen töketlen barom tud lenni néha, de amikor meg akartam győzni, hogy térjen már magához le lettem állítva azzal a felkiáltással, hogy ez az ő élete, és úgy éli, ahogy akarja. Persze, mert Edwardnak mindig mindent szabad. Pedig egy alapos náspángolással elintéztem volna minden problémánkat. Ideje lenne, hogyha a család végre rájönne, hogy hogyan kell nevelni Edwardot, mert őt csak egyféleképpen lehet a helyes útra terelni. Az az út pedig az, amikor kitörünk vele egy fél erdőt. Ez egy nagyon fontos nevelési kérdés. Még hogy én nagy gyerek, amikor mindig én tudom, hogy mi a helyes döntés. Felháborító!

- Emmett, kérlek, még én is a házban vagyok Bellával együtt – morgolódott Edward. Na persze, fáj az igazság.

- Belluskának nem fáj, amit gondolok, ha pedig neked igen, akkor vagy hallgass a jó szóra, vagy ne hallgatózz, öcsipók – kuncogtam fel.

- Em, légy szíves ne kötekedj már megint Edwarddal – sóhajtott fel Bella.

- Már megint a kis drágádnak kell megvédenie? – hecceltem tovább Edwardot. Hogyha minden jól megy, akkor felhúzom annyira, hogy egy jó kis bál előtti bunyó még összejöjjön.

- Ha birkózásra hajtasz, akkor rossz helyen keresgélsz. Már megígértük Alice-nek, hogy nem romboljuk le az erdőt ma éjjelre, mert most minden tökéletes – mondta Edward határozottan.

- Jaj, ne már… – nyávogtam kisfiúsan. Alice az a bosszantó kis perszóna. Miért kell elrontania a bulit? Most lett volna sanszom egy jó kis balhéra. Edwarddal mókás verekedni, még akkor is, hogyha tud olvasni a gondolataimban. Öcsi, hogyha te nem játszol velem, akkor kénytelen leszek a kis szívszerelmedet felbosszantani, és akkor majd ő hajlandó lesz engem szórakoztatni egy kicsit. Üzentem gondolatban a tesókámnak.

- Emmett, holnap lejátsszuk ezt, csak a ma estét ne szúrd el, légy szíves – szusszantott Edward dühösen.

- Oké, de ez most ígéret volt, úgyhogy már nem lesz visszaút – vigyorodtam el. Tudtam, hogyha Bellán át idegesítem fel, akkor sikerülni fog a tervem.

- Jól van, csak higgadj már, macikám – nevetett fel Bella.

- Hé, kinek vagy te még a macikája rajtam kívül? – lépett be Rosalie dühösen.

- Nekem – szólt le Bella ismét.

- Hát így állunk? Emmett McCarty Cullen, te utolsó… nem is tudom, hogy mi a jó szó rád. Hogy voltál képes ezt tenni velem és Edwarddal? Na és te Bella? Mikor végre befogadlak a családunkba elveszed a férjem?

- Mi a fenéről beszélsz, baby? – néztem rá döbbenten. Itt mindenki megőrült? – Én és Bella csak testvérek vagyunk.

- Persze, nagyon közeli testvérek. Hogyha én is ilyen testvéri viszonyba kezdek Edwarddal, vagy Jasperrel, akkor te is hagyod? – kérdezte feldúltan.

- Mi van? Teljesen meghibbantál, drágám? – húztam fel a szemöldököm.

- Téged csak én nevezhetlek macikámnak, emlékszel? – kérdezte idegesen.

- Bella csak éppen ezt a kifejezést tartotta jónak ide, nem kell így mellre szívni – legyintettem.

- Hát hogyne, én meg hívő lélek vagyok – válaszolta flegmán.