La Push Vámpirja

4.fejezet

- Igen, teljesen – mondta anya határozottan, majd Anthony felé fordult. – Fiam, nem hibáztatlak, ha meg akarod ismerni őket – mondta gyengéden. Hát persze, erre is csak a mi anyáink képesek. Ez az állandó megértés és lágyság. Hihetetlen.

- Nem vagyok rájuk kíváncsi – vágta rá Anthony dühösen. – Elég bajt okoztak már, nem kell több. 

- Rendben, fiam, ahogy akarod – egyezett bele. – De ha meggondolod magad, akkor sem fogok haragudni. Csak azt ne áruld el nekik, hogy élek. Ha a közelükbe mész, kapcsold be a pajzsod. Kérlek. 

- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy, de nem fogom meggondolni magam – mondta fivérem határozottan. 

- Akkor reggel szólok nekik, hogy maradhatnak – mondtam el a tervet, majd lezártnak tekintettük a vitát. Anya sokkal jobban fogadta, mint hittem. Azt gondoltam, hogy őrjöngeni fog, de nem tette. Mindig visszafogta a vámpír énjét, hogyha a közelében voltunk. Még akkor is, hogyha nagyon dühös volt, nem akarta, hogy azt lássuk, ahogy őrjöng. Bár holnap azt hiszem, hogy vennünk kell egy új asztalt, mert az nem bírta ki a megpróbáltatásokat. 

Aznap sokáig fent voltunk és filmeket néztünk. Anya is velünk tartott, ami nagyon jó érzés volt, tekintve, hogy ez volt az első közös programunk két igen közeli temetés után. Amikor mindenki elfáradt felmentünk a szobáinkba. Nem bírtam sokáig egy helyben maradni, úgyhogy visszamentem anya szobájába, az éjszakát szinte teljesen átbeszélgettem vele. Hiányoztak már ezek a hosszú csevejek, még akkor is, hogyha általában vidámabb témákat szoktunk ecsetelni. Reggel pedig elindultam a határhoz, hogy közöljem a Cullenekkel, hogy maradhatnak.

(Edward szemszöge)

Életem leghosszabb éjszakája volt. Már alig vártam, hogy megtudhassam az igazságot arról, hogy mi történt ötven éve, hiszen a farkasok mindent megosztottak egymással, így Billy Black tisztában kell, hogy legyen az apja emlékeivel. Még csak hajnali egy óra volt, amikor meghallottam Alice kétségbeesett gondolatait az ajtóm előtt.

- Gyere be, Alice – motyogtam magam elé, a húgom pedig már egy pillanattal később hozzám bújva feküdt a kanapén. – Hol van, Jasper? – kérdeztem kíváncsian. Azt hittem, hogy legalább őt megnyugtatja valaki, ha már én mindenkit száműztem magam mellől. Nem érdemlem meg, hogy vigasztaljanak. Rosalie-nak igaza van. Dühömben helytelenül cselekedtem és most viselnem kell a következményeket. 

- Elküldtem vadászni – motyogta Alice. – Tudod, mindenki nagyon szomorú amiatt, ami Bella családjával történt, és Bellával is. Még Rosalie is nagyon sajnálja, hogy ezeken kellett keresztül mennie szegénynek. Már hogyha még életben van. Jobb, hogyha Jasper most egy kicsit távol van. Azt hiszem, hogy akármennyire messzire is menekültünk mindketten tudjuk, Edward, hogy ez a család már ötven éve nem teljes Bella nélkül – mondta Alice elkeseredetten, és én nem tudtam vitatkozni a szavaival. Ha nem vagyok akkora hülye akkor, és megbeszélem vele a dolgokat, akkor ez soha nem történt volna meg. 

- Alice? – kezdtem bele, hogy még egyszer megerősítse, amit régen mondott nekem, és amire alapoztam a gyanúmat, miszerint Bella Jacobtól várt gyereket. 

- Igen? – nézett húgom a szemeimbe. 

- Ugye, hogy már két hete nem láttad Bella jövőjét, csak foszlányokban, vagy egyáltalán nem, amikor megtudtam, hogy terhes? – kérdeztem és reméltem, hogy Alice továbbra is annyira biztos az állításában, mint akkor volt. Bár próbálta eltitkolni előlem a dolgot, de véletlenül erre gondolt, amikor elmondtam, hogy mit hallottam a kórházban. Soha nem árulta volna el a barátnőjét, de hát a képességem őszinteségre kényszerítette. Bár úgyis elmondta volna, de ő előbb beszélt volna Bellával is a dologról, ahogy azt nekem kellett volna.