La Push Vámpirja

9.fejezet

(Carlisle szemszöge)

Alig vártam, hogy lejárjon a műszakom és hazamehessek. Ezt meg kell beszélnünk. Egyrészt megértem Bellát, és hogy azt akarja, hogy hagyjuk békén, hogyha eddig sem kerestük őt. Másrészt viszont a farkasok soha nem a kíméletükről voltak híresek. Billy Black pedig elképesztően „kedves" hozzánk, ahhoz képest, hogy elvileg az ellenségei vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy még mindig nem vagyunk közömbösek Bella számára, és ő sem volt az soha számunkra. A kérdés már csak az, hogy mi legyen a következő lépés. Vagy tiszteletben tartom a fogadott lányom akaratát és békén hagyjuk, vagy megpróbálom újra összekapcsolni a családot, hogy vele végre teljes lehessen. A családunkban a szabad akarat a döntő, de talán csak egy kis unszolásra van szüksége Bellának, és újra együtt lehetnénk. Semmi sem tenne boldogabbá, mint az, hogyha végre újra teljes lenne a családom. Gyűlölöm nézni, ahogy szenvednek. Szavazásra bocsátom a kérdést. Amint hazaértem megkérdezem a többieket, és hogyha úgy alakul a döntés, akkor szó nélkül elköltözünk, hogy Bella nyugodtan élhesse az életét, de ha nem, akkor bármi áron visszaszerzem a lányom bizalmát.

Már azt hittem, hogy soha nem végzek. Általában imádom a kórházat, és nincs szebb dolog annál, semmint hogy segíthetek a rászorulókon, de ma valahogy ez nem megy. Nem tudok úgy koncentrálni, ahogy szeretnék, amióta Billy idehozta ezt a levelet. Honnan tudhatnám, hogy mi lenne a jobb Edwardnak és Bellának? Vajon tudnak még olyan szerelmesen nézni egymásra, mint régen? Nem hiszem, hogy egy olyan szerelem, mint amilyen az övék el tudna múlni valaha is. Bár a kérdés inkább az, hogy meg tudnak-e bocsátani egymásnak. Ez a része nem lesz egyszerű a dolognak. Soha nem találkoztam még két ilyen makacs lénnyel. Bár tény, hogy nagyon is jól áll nekik ez a tulajdonság. 

Végre letelt az időm, úgyhogy sietve indultam hazafelé. Legszívesebben futva mentem volna, és úgy csupán néhány perc az út, de nem tehettem meg, hiszen még a végén gyanússá válnánk, és azt nem tehetem meg a többiekkel. Amikor végre leparkoltam a házunk előtt, gyorsan kipattantam a kocsiból, és egy fél pillanattal később már a nappaliban is voltam. 

- Szia – mosolygott rám szerelmem, és odajött hozzám, hogy magához szorítson. 

- Szia, Drágám – suttogtam a hajába. - A gyerekek? – kérdeztem kíváncsian. Mire Emmett, Rose, és Alice már ott is termett. – Edward, és Jasper hol van? – érdeklődtem felvolt szemöldökkel.

- Edward elment vadászni – válaszolt Alice azonnal. 

- Jasper pedig? – kérdeztem, hiszen arról volt szó, hogy nem mennek ki a házból Alice-szel.

- Jasper... nem bírta az érzelmeket, amik a házban tomboltak, és elment sétálni, de persze nem ment messzire – mondta lányom. Majd egy pillanatra Emmett és Rose felé sandított, ami egyértelműen magyarázta Jasper menekülésének okait.

- Értem – bólintottam. – Jó lenne, hogyha minél előbb visszaérnének, mert fontos dolgot kell megbeszélnünk. 

- Milyen fontos dolgot? – lépett be a nappaliba Edward is. 

- Bella, ma küldött egy levelet nekünk a kórházba. Billy Black hozta el – kezdtem bele a történetbe. – A levél az egész családnak szól, és arról kell döntenünk, hogy hogyan tovább. A jelek szerint nem zavarjuk őt azzal, hogy itt vagyunk, de arra kér bennünket, hogy ne zaklassuk tovább, és éljünk egymás mellett, úgy hogy nem kell egymással találkoznunk. 

- És mi ezzel a gond? – kérdezte Rosalie felhúzott szemöldökkel, mire Edward felmorgott. Ilyet sem csinált az elmúlt ötven évben. Egyértelműen egy védelmező megnyilvánulás volt Bella felé. – Nem volt a mondandómban hátsó szándék – fordult most Edward felé. – Egyszerűen csak én sem értem, hogy miért nem hagyjuk őt békén, amikor nem akar velünk lenni. Haragszik ránk, ami valamilyen szinten jogos. Edward pedig Bellára haragszik, ami szintén jogos. Szerintem az lenne a legjobb, amit ő javasolt. Hagyjuk egymást békén – magyarázta a lányom.