La Push Vámpirja

26.fejezet

(Anthony szemszöge)

Nagyon örültem, hogy Nathalie végre kicsit felengedett. Nagyon sokat változott, azóta, amióta utoljára találkozhattunk, és sajnos nem csak jó értelemben. Az én mindig életvidám, kedves és szeretetreméltó Nath barátomat is elérte a farkassá válással járó esetleges depresszió. Bár ebben amennyire tudom eddig csak Leah szenvedett előtte. Valószínűleg ez a lány farkasok sajátja lehet. Hiszen valljuk be, hogy a legtöbb nőnek nem éppen az a vágya, hogy farkassá változva vámpírokat irthasson, még akkor sem, hogyha emberfeletti erőre és akár örök életre is tehet szert ezáltal. Megértettem a fájdalmát, de biztos voltam benne, hogy idővel hozzászokik majd a helyzethez. Be kell vallanom, hogy önző dolog, de én örültem, amikor megtudtam, hogy farkas lesz belőle. Főleg azért, mert így sokkal hosszabb ideig marad életben. Az elmúlás mindig is vegyes érzéseket keltett bennem. Hiszen ha úgy vesszük, akkor ez egy természetes dolog, az élet végtelen körforgása, legalábbis Dawn így tartotta normálisnak, és helyesnek. Viszont akkor miért léteznek olyan lények, mint a vámpírok és a vérfarkasok, akik a legkevésbé sem természetes lények. Bár a vérfarkasoknak van értelme, mert ők védik meg az embereket a vámpíroktól, de ettől még a vámpírok nem éppen természetes lények. Na mindegy, ezen elfilozofálhatok még egy ideig, és akkor sem leszek okosabb. Jobb, hogy elfogadom a tényt, hogy vagyunk és kész. A családom szerint is néha túlkombinálom a dolgokat. Lehet, hogy igazuk van. 

Hogy eltereljem a figyelmemet a soha véget nem érő gondolatmenetemről lepillantottam Nathalie-ra. Annyira gyönyörű, és aranyos volt, ahogy szuszogott a karomban. Észre sem vettem, hogy mikor aludt el. Bár meglepett, hogy egy ideje már nem hallottam a gondolatait. 

Már csak egy kilométernyire lehettünk a házuktól, amikor hirtelen meghallottam két idegen gondolatait, akik felénk tartottak és korántsem voltak barátságos szándékúak. Érdekes, hogy nem éreztem az illatukat, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg tapasztalt harcosok lehetnek, és olyan szögből támadtak, hogy a szél nem felém fújta az illatukat, hanem pont a másik irányba. Apa még anno tanította, hogy mindig figyeljük ezt a területet, mivel az orrunkra ez esetben nem hagyatkozhatunk, de La Push-ban még soha nem volt rá szükségem, hiszen a farkasok közé nem igazán merészkednek a vámpírok. 

Hirtelen fordultam meg, hogy meglepjem őket, de rosszul mértem fel a távolságot, mert egy női vámpír azonnal kitépte a kezemből Nathalie-t, a férfi pedig rám vetette magát, és valami furcsa szagú rongyot nyomott az orrom elé. Az utolsó, amit láttam, hogy Nathalie ijedten pillant felém, majd elsötétült minden. 

(Nathalie szemszöge)

Amint felébredtem, és felnéztem rögtön ijedten kaptam a pillantásom Anthony felé, aki még kábán rám nézett, majd összeesett, és nem mozdult többet. 

- Anthony – akartam kiáltani, de inkább csak érthetetlen motyogásnak hathatott, mert a nő befogta a számat. 

Hogy juthattak be? Hiszen a falka járőrözik. A ruhájuk vizes volt, tehát csakis a tenger felől közelíthettek, amit kevésbé őriztünk. Át akartam változni, de még mielőtt létrejöhetett volna az átalakulás valami rongyot nyomtak az orrom alá, és elsötétül előttem minden.

(Billy szemszöge)

Kicsit ideges voltam amiatt, hogy Nathalie éppen Anthonyt választotta párjául, hiszen egyikük sem volt éppen könnyű eset. Bár talán pontosan ezért illenek ennyire egymáshoz. Már egészen azóta szoros volt közöttük a barátság, hogy Nath megtanult járni, és beszélni, de nem gondoltam volna, hogy ez egymás iránti törhetetlen bizalom egyszer át fog csapni valami sokkal komolyabba, bár így talán Nathalie végre talán elkezdi élvezni az életet, és az állandóan önmarcangoló fivérem is. Már éppen ráfér mindkettőre, hogy egy kicsit csillapodjon a nagyfokú „minden az én hibám" hozzáállásuk.