La Push Vámpirja

3.fejezet

(Edward szemszöge)

Megkövülten álltam és próbáltam feldolgozni azt a pár sort, amit már elolvastam, mielőtt elejtettem volna a papírokat. 

„Halotti bizonyítvány és boncolási jegyzőkönyv, Charlie Swan”

„Halotti bizonyítvány és boncolási jegyzőkönyv Renee…”

A többi részét már el sem olvastam, mert Renee csakis Bella édesanyja lehetett. A dátum négy nappal azutáni, mint ahogy elhagytuk Bellát. Vajon mi történt a szerelmemmel? Nem mertem felvenni a papírokat, mert féltem, hogy megtalálom az ő nevét is a papírok között. Mi történt? Hol volt Jacob? Miért nem védte meg a gyermeke anyját és a családját? Nem lett volna szabad itt hagynom, még akkor sem, hogyha tényleg nem az én gyerekemet várta. De mi van, ha mégis? Az Istenit, hogy lehettem ekkora idióta? Nem volt okom rá, hogy kételkedjek benne. Már ötven éve gyötör a kérdés, hogy mi lett volna, ha nem hirtelen felindulásból cselekszem, hanem megvárom, hogy elmondjon mindent. 

- Edward – tért magához végre Carlisle is. – El kéne… olvasnunk a papírokat, különben… nem tudjuk meg, hogy… pontosan mi történt – mondta Carlisle, bár még eléggé akadozott a hangja. Megtörten bólintottam, majd felvettem az iratokat. 

- Rendben – motyogtam magam elé. – Igazad van. 

- Majd inkább én – nyújtotta apám a kezét és elvette a papírhalmot, én pedig ismét csak bólintottam. 

Carlisle olvasni kezdte a jelentéseket én pedig figyeltem közben a gondolatait. Az orvos elmondása alapján tökéletesen kivehető volt, hogy vámpír és vérfarkas tette. De ez nem olyan párosítás, ami együtt szokott lenni. Ráadásul a vérfarkasok nem gyilkolnak ártatlan embereket, pedig minden jel erre a két fajra utalt. Az összes vérük eltűnt a testüket pedig szétmarcangolták. Tehát vámpír volt, aki ügyesen elterelte a nyomokat, valami vadállatra. Volt néhány képi illusztráció is, amitől, ha ember lettem volna, akkor most valószínűleg, vagy rohannék a mosdó irányába, vagy egyszerűen összeesnék. Itt kellett volna lennem, nem lett volna szabad magára hagynom. Miattam figyeltek fel rá a vámpírok. Apám minden papírt pontosan átnézett, de Belláról nem esett szó. Talán ő túlélte valahogy. Esetleg nem volt otthon, amikor rájuk támadtak. Vagy érte jöttek és magukkal hurcolták. De kik? 

- Jobb lesz, ha most hazamegyünk, fiam – tette vissza Carlisle az aktákat a helyükre. – Ezt meg kell beszélnünk. 

- Igen, szerintem is – értettem egyet apámmal, majd kiosontunk a kórházból. 

Eszeveszett tempóban rohantunk a Cullen ház felé, amikor megérkeztünk mindenki a nappaliban ült és kérdő tekintettel nézett ránk. Nyilván Esme már mindent elmondott nekik. 

- Na, mit tudtatok meg? – kérdezte Esme idegesen. 

- A farkasoknak minden oka megvan rá, hogy nehezteljenek, sőt – kezdtem bele keserűen. 

- Kicsit bővebben, ha lehetne – fűzte hozzá Emmett. – Mégis mit tettünk ellenük? – kérdezte kíváncsian. 

- Ellenük semmit, de a Swanok ellen igen, és mivel Charlie Billy Black legjobb barátja volt, ezért jogosak a mostani Alfa indulatai – magyarázta apám. Én már nem voltam képes megszólalni. 

- Most komolyan azért nem jöhetünk ide vissza, mert Edward összetörte Bella kicsi szívét? – csattant fel Rosalie. – A fenébe is, ki csalt meg kit? 

- Itt sokkal többről van szó, Rosalie – fordult most Carlisle a testvérem felé. – Nem azért neheztelnek, mert Edward elhagyta Bellát, hanem azért, mert négy nappal a távozásunk után valakik lemészárolták Charlie-t, és Renee-t is – magyarázta apám, mire mindenki felszisszent, és a döbbent gondolatok majd szétvetették az elmémet.