La Push Vámpirja

91.fejezet

(Edward szemszöge)

Életem legcsodálatosabb pillanata volt, amikor kimondta nekem az igent, gyönyörű szerelmem. Még akkor is, hogyha Emmett volt az, aki összeadott minket, ráadásul igazán Emmettes stílusban. Egy kicsit féltem, hogy Bella mit fog szólni ehhez az egészhez, de legnagyobb örömömre nem csinált belőle felfordulást. Pedig megérdemeltem volna, hogy alaposan ellássa a bajomat, és otthagyjon az oltár előtt, amiért hagytam ezt megtörténni, de hát Jasper és Emmett mindig véghezviszik a fogadásokat, amiket kötnek, akkor is, hogyha elképesztően idióta dolog az, amiben megegyeztek. Bár szerelmem szerint ez így volt tökéletes. Azért majd néhány évtized múlva, amikor újra megkérem a kezét, azt hiszem, hogy ennél romantikusabb esküvőt fogunk tartani, amit nem a pajzán bátyánk vezényel.
-         Most, hogy mindenki gratulált nekünk, táncolhatnánk egyet, nem gondolod? – simult hozzám kedvesem.
-         Dehogynem, boldogan – öleltem magamhoz, és a parkett közepére vezettem.
Amint megálltunk egymással szemben felcsendült a Claire de Lune dallama. Hálásan pillantottam kobold húgom felé, aki csak kacsintott egyet. Majd azonnal Jasper karjaiba vetette magát, hogy ők is táncoljanak. Gabriella és Jake nem messze tőlünk keringett, kihasználták az időt, amíg Timothy aludt. Billy és Johanna szerelmesen csókolózott a parkett szélén, míg Nath és Anthony próbáltak minél közelebb simulni egymáshoz, de Nathalie pocakja eléggé megnehezítette a dolgukat.
-         Már sokkal nagyobb a hasa, mint nekem volt, amikor Anthonyt vártam. Hamarosan meglesz a második és a harmadik unokánk is – mosolygott fel rám kedvesem izgatottan.
-         Az nagyszerű lesz – húztam ki magam büszkén.
Ötven évig azt hittem, hogy vége a létezésemnek, most pedig feleségem van, egy saját fiam, két fogadott fiam, és nemsokára már három unokám is. Soha nem hittem volna, hogy én a mazochista oroszlán, ahogy a buta bárányom szokta mondani, még ilyen felhőtlenül boldog leszek. Tökéletes létezésünk lenne az idők végezetéig, hogyha meg tudnám győzni róla szerelmemet, hogy tartson velem három-négy év múlva, amikor el kell költöznünk.
-         Szóval, elmeséled, hogy mi volt a fogadás tárgya? – szakított ki szerelmem a gondolataimból. – Csak mert eléggé meglepett, hogy ezt az Emmettes akciót senki nem akadályozta meg.
-         Miután visszajöttünk Forskba, és megtudtuk, hogy életben vagy, Emmett és Jasper fogadtak, hogy mikor fogunk kibékülni, ha egyáltalán megbocsátasz nekem valaha. Ekkor esett meg az a meggondolatlan fogadás, miszerint Emmett arra voksolt, hogy két éven belül a feleségem leszel, míg Jasper szerint jó, hogyha néhány évtized alatt megbékítelek. Én nem akartam belemenni ebbe az ostobaságba, de a fiúk addig élcelődtek, amíg végül én is azt mondtam, hogy jó, hogyha évtizedek alatt sikerül majd elérnem, hogy egyáltalán szóba állj velem. Így Emmett azt mondta, hogyha két éven belül igent mondasz nekem, és a feleségem leszel, akkor ő lesz a pap az esküvőnkön. Mindenki rábólintott a dologra, még Alice is, hiszen egyikünk sem hitte, hogy két év elegendő lesz hozzá, hogy eljussunk idáig. Úgyhogy nem igazán volt más választásunk, mint hagyni, hogy Emmett beteljesítse a nyereményét, és személyesen adjon össze minket – meséltem el az egész fogadási ügyet szerelmemnek.
-         Gondolom, Alice már hetek óta próbálja meggyőzni Emmettet, hogy legyen normális, amíg összead minket – nevetett fel szerelmem.
-         Hát, mi tagadás, eléggé feldúlta ez a helyzet a hugicámat. Egy ideig a farkasokra fogta, hogy miattuk nem látta, hogy meg fogsz bocsájtani ilyen hamar, és ezért nem akadályozta meg a fogadás létrejöttét. Viszont mivel nem haragudtál meg a kis attrakcióért, sőt még vissza is vágtál Emmettnek, mindenki megnyugodott. Igazából rettegtem, hogy mit fogsz reagálni, amikor az idióta bátyám neki kezd a még idiótább szertartásnak – mondtam most már mosolyogva. Reggel még azt tervezgettem, hogy hogyan fogom elrabolni a szerelmemet Vegasba, hogy ne Emmett adjon össze minket.
-         Összességében különleges volt az esküvőnk, és ez a lényeg. Sosem tudtam nekünk egy átlagos lagzit elképzelni – kuncogott fel.
-         Ezt örömmel hallom – nyomtam puszit az ajkaira.
-         Hát igazak a hírek – csendült fel egy vadidegen hang mögöttem. – A mindig fagyos, és megközelíthetetlen Isabella Marie Swan Black férjhez ment – mondta elégedetten. – Megmondtam, hogy nem fogsz tudni örökké ellenállni a szerelem erejének. Az már csak mellékes, hogy nem én vagyok számodra az igazi, hanem az, aki miatt nem tudtalak behálózni – mondta határozottan. Mire Bella csak elvigyorodott.
-         Honnan tudtad meg, Brian? – mosolygott Bella az ismeretlenre.
-         A jó hírek gyorsan terjednek a nomádok között – rántotta meg a vállát.
-         Ki ez? – morogtam fel. Túlságosan is közvetlen viszonyban van ez a fickó a feleségemmel.
-         Csak egy régi barát – válaszolta szerelmem.
-         Hát igen, csak egy régi barát, aki több szeretett volna lenni – fintorodott el egy pillanatra.
-         Megtalálod az igazit, hiszen kedves, és jóképű férfi vagy – bókolt neki Bella.
-         Oh, még a végén zavarba jövök, Mrs. Cullen, ha jól hallottam az új nevedet – fogta meg szerelmem kezét, majd lágy csókot lehelt rá.
-         Lökött vagy még mindig – forgatta meg a szemeit kedvesem. – Bemutatom Brian Everwoodot. Vega, nomád vámpír. Egy régi kedves barát – magyarázta mosolyogva. – Ő pedig itt a férjem, akiről már volt szerencséd hallani, Edward Anthony Masen Cullen.
-         Örvendek a szerencsének – nyújtotta ki a jobbját felém Brian.
-         Részemről a megtiszteltetés – motyogtam az orrom alá. Remélem, hogy nem marad a környéken három percen túl. Nem tetszik a képe.
-         Drágám, nem volt köztem és Brian között soha semmi, úgyhogy légy kedves. Igazán tisztességes vámpír – üzente szerelmem gondolatban. – Ráadásul ő is zenekedvelő, akár össze is hozhatnátok valami jó kis dalt. Brian gitározik.
Imádtam, amikor meglepett engem egy-egy gondolatban üzent mondattal. Megtiszteltetésnek vettem, ha hallhattam a hangját a fejemben. Válaszul pedig csak biccentettem felé egy aprót. Moderálom magam szerelmem kedvéért. Úgysem marad itt ez a ficsúr túl sokáig. Legalábbis nagyon remélem.
-         Nyugi, Edward. Régen odáig voltam a feleségedért, de csak fellángolás volt, amiért annyira tökéletes. Ráadásul nagyon hálás voltam neki, amiért megmentette az életemet, és megtanított rá, hogy nem kell embereket gyilkolnom, ha nem akarok. Csodálatos asszonyod van, de csak azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé. Nem sokkal később rájöttem, hogy inkább csak túláradt a hálám iránta. Bár meg kell hagyni, hogy nem dobnám ki az ágyamból, hogyha engem akarna – nevetett fel. Bella pedig gyomorszájon csapta.
-         Jól van, szóval csak fellángolás voltam neked, és hálából akartál engem. Ezt most egy életre megjegyeztem – emelte fel a fejét dacosan szerelmem.
-         Tudod, hogy hogyan értettem – kacsintott rá Bellára.
-         Jó persze, tudom – csóválta meg a fejét szerelmem.
-         Elrabolhatom a gyönyörű feleségedet egy tánc erejéig? – kérdezte Brian komolyan. Mire kérdőn néztem kedvesemre, aki aprót biccentett. Így, ha kelletlenül is, de átadtam a lehetőséget ennek a Brian gyereknek. Bár ha csak belegondoltam, hogy Bellához ért akár valaha is, máris szétáradt bennem a harci ideg.
-         Mi van öcsisajt? Már lenyúlták az asszonykádat? – lépett mellém Emmett. – Amúgy ki az a csóka, akivel táncol?
-         Valami régi ismerős – morogtam dühösen.
-         Nem érez szerelmet Bella iránt. Szeretetet, azt igen, de a szerelem szikrája sincs meg köztük – mondta Jasper rövid koncentrálás után. – Nincs okod ilyen nagyfokú féltékenységre, amit érzel – fűzte még hozzá. – Az érzelmei és a viselkedése alapján jófiúnak tűnik.
-         Annak tűnik, de a farkas is járhat báránybőrben. Nem bízom benne – morogtam tovább. – Ki kéne dobni innen, hogy a lába se érje a földet – mosolyodtam el.
-         Nem lenne tanácsos, ha kidobnád Bella egy barátját az esküvőtökről. Emmettet még eltűrte, de még egy atrocitás szerintem nem hiányzik a lagzitokon – lépett hozzánk Carlisle is. – Megkérdeztem Billyt a vámpírról. Aki azt mondta, hogy még kisfiú volt, amikor utoljára látta a férfit. Jacob meg akarta ölni, mint minden nomádot, aki La Push közelébe tévedt, de Bella megkérte, hogy ne tegye, mert Brian volt az egyetlen fajtársa, akivel találkozott az átváltoztatása óta. Így egy időre Bella megengedte neki, hogy a Cullen házban lakjon, és gyakran látogatta annak reményében, hogy jó útra téríthet valakit, és talán barátra lel, ha nem is szerelemre. Néhány évig itt élt, és Bella megtanította a tökéletes önuralomra, de amikor közeledni próbált Bellához mindig visszautasítást kapott, így egy idő után feladta, és továbbállt, hátha megtalálja az igaz szerelmét a nagyvilágban – mesélte fogadott apám komolyan. – Ha Bella megbízik benne, akkor én is – tette még hozzá. – Szerintem adjatok neki egy esélyt – tette a vállamra a kezét. – A feleséged sosem lenne hozzád hűtlen, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy több, mint ötven évig várt rád. Türtőztesd magad, és légy kedves, a saját érdekedben.
-         Gyanús, hogy éppen most bukkant fel – ráztam meg a fejem.
-         A hírek gyorsan terjednek. Még Aro is felhívott és gratulált a fiam házasságához – rántotta meg a vállát fogadott apám. – Nem lesz baj a nomáddal, ha pedig mégis, akkor egy szempillantás alatt elintézzük az ügyet. Legyél ésszerű, fiam.
-         Rendben – bólintottam rá.
Bár legbelül még mindig a halál legdurvább módjain gondolkodtam, hogy hogyan fogom kitépni a ficsúr szívét, ha a keze akár csak egy centivel is lejjebb csúszik feleségem karcsú derekáról, a formás hátsója felé.
-         Srácok, valakinek fel kéne kérnie Angelát is. A farkasok már megtáncoltatták, most rajtunk a sor – állapította meg Emmett.
-         Majd én, úgyis régen beszéltünk már egymással – indultam meg Ang felé. Legalább addig is van, ami eltereli a gondolataimat. Sok mindent rejteget ez a jólelkű kislány. Igen, bármennyire is szörnyű dolgok történtek meg vele, ő mégis az a jólelkű kislány maradt, aki akkor volt, amikor még emberkorában megismertük. – Szabad egy táncra? – nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
-         Örömmel – fogadta el a felajánlott karomat. Majd hagyta, hogy a parkett közepére kísérjem, azután pedig magamhoz húzzam, és táncolni kezdjek vele.
-         Merre jártál az ötven éved alatt? – kérdeztem kíváncsian.
-         Igazság szerint bejártam a világot, és mindent megnéztem, amit valaha is szerettem volna, de valahogy mindig is itt Forskban éreztem magam a legjobban. Bár tény, hogy Európa egyszerűen fenséges. Anglia, Olaszország, Hollandia… azt hiszem, hogy ezek voltak a kedvenceim. Hollandiában a virágok, Angliában a táj szépsége, és sok nappali kint lét, Olaszországban pedig a forgatag bűvölt el.
-         Mikor talált rád Viktória? – váltottam hirtelen témát.
-         Ezt ne itt – suttogta idegesen. – Nem akarom elmondani Bellának, hogy Viktória volt. Rögtön magát hibáztatná, és azt te sem akarhatod.
-         Nem fogja megtudni, de én szeretnék tisztán látni – válaszoltam halkan.
-         Miután elmentetek két nappal. Az első napot és éjjelt az eltűnésetek után Bellával töltöttem. Akkor mesélte el, hogy kisbabát vár tőled, de ti csak úgy itt hagytátok. Végigsírta az egész napot és éjjelt. Nem értette, hogy miért nem kellett már nektek. Másnap be kellett mennem dolgozni, és mikor hazafele mentem, akkor kapott el. Láttak engem Bellával, azért esett rám a választásuk. Az eredeti tervük az volt, hogy megölnek, és kiszögeznek meglepetésnek Belláék ajtajára, de Eric megakadályozta őket. Meg akart lepni és elém jött, éppen akkor ért oda hozzám, amikor el akartak ragadni. Mondtam neki, hogy ne tegye, de mégis nekirohant a két támadómnak. Viktória belém meresztette a fogait, hogy ne tudjak menekülni, majd Ericre támadtak, akit azon nyomban meg is öltek. Annyi időre azonban feltartotta őket Eric, amíg én odébb kúsztam, és legurultam egy hatalmas dombról, bele a vízbe. A víz alatt feküdtem, ami elnyomta a fájdalmas sikolyaimat, és a hűvössége valamelyest enyhítette az átváltozásomat. Három nappal később, amikor elmúlt a fájdalmam, azonnal Bellához akartam menni, hátha még megmenthetem, de a házuk már üres volt. Csak a vérszagot éreztem, és a dulakodás nyomait. Tudtam, hogy elkéstem. Eric testét megtaláltam nem messze onnan, ahol megtámadtak engem. Megmosdattam, és elvittem a kórház elé, hogy a testét a szülei örök nyugalomra tudják helyezni. Megmentette az életemet. Illetve megpróbált megmenteni. Arról nem tudtam, hogy Bellát megmentették, csak akkor értesültem róla, amikor Alice rám talált valahogy és idehívott. Ötven évig abban a hitben éltem, hogy meghalt a kisbabájával a hasában.
-         Hihetetlen, hogy ilyen lágy maradtál, ilyen szörnyűségek után is – öleltem magamhoz egy kicsit.
-         Sosem voltam egy vérengző típus – állapította meg. – Bellára sem tudtam haragudni egy percig sem. Nem az ő hibája volt ez az egész. Rosszkor volt rossz helyen, így Viktória meg akarta ölni. Amikor pedig eljött ez a pillanat, akkor én voltam rosszkor rossz helyen. Ennyi. A sors útjai kifürkészhetetlenek. Ez mindig is így volt. Egyébként is már nagyon régen történt, és a sebek egy idő után, ha nehezen is, de begyógyulnak. Egyedül a magány volt nyomasztó a létezésemben. Mivel akármennyire is próbáltam beilleszkedni az emberek közé, teljes mértékben nem tudtak elfogadni, de akármennyire is próbáltam vámpírokkal ismerkedni, nem igazán nyerte el a tetszésemet az átlagos táplálkozási formánk – sóhajtott fel. – Bár már életemben is eléggé különcnek számítottam, így azt hiszem, hogy nem olyan nagy dolog, hogy nem igazán tudtam sohasem beilleszkedni.
-         Hihetetlen életfelfogásod van – mosolyodtam el.
-         Azért mert nem vagyok mazochista, ahogy Bella emlegeted téged olyan sokszor? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Attól, hogy sok szörnyűség történt velem, és nem úgy alakult az életem, ahogy terveztem, még nem volt rossz. Csak meg kell találni a szépet, és jót a világban. Azután nem lesz semmi gond. Neked ezt Bella és Anthony jelenti. Nekem pedig a művészetek, és a másokon való segítség…
-         Lekérhetem a gyönyörű hölgyet, cserébe a feleségedért? – szólalt meg mellettem Brian.
-         A gyönyörű hölggyel éppen beszélgettünk – forgattam meg a szemeimet.
-         Ugyan, semmi gond, majd folytatjuk – mosolygott rám Angela. Majd a hang tulajdonosa felé fordult, és zavarában egyből le is sütötte a szemét. Brian pedig megragadta Angela egyik kezét, és lágy csókot lehelt rá.
-         Megtisztelne ezzel a tánccal, kisasszony? – kérdezte elbűvölően mosolyogva Brian.
Mire Ang csak szemlesütve biccentett. Látszólag nagyon is zavarba jött újdonsült vendégünktől. Néhány pillanattal később azonban már a ritmusra keringtek a parketten.
-         Lehetnél egy kicsit kedvesebb is, drágám – nézett rám Bella rosszallóan.
-         Ne haragudj, de eléggé tenyérbe mászó a barátod – morogtam fel.
-         Edward viselkedj, különben nem lesz nagyon szép, hosszadalmas nászéjszakád velem, tele meglepetéssel – mondta kedvesem kissé fenyegető éllel a hangjában. Mire én nagyot nyeltem.
-         Jó leszek – néztem rá ártatlanul.
-         Nagyon helyes. Egyébként, szerintem Brian megtalálta az egész estére szóló partnerét, és ahogy látom Angelának sincs ellenére a társaság – mosolyodott el Bella. Miközben aprót biccentett az összesimult párocska felé.
-         Hát nem tudom, Angela elég szerény a barátodhoz képest – húztam el a számat. Ha egy szóval is megbántja azt a lányt, én kitekerem a nyakát.
-         Amennyire én tudom, az ellentétek sokszor vonzzák egymást – simult hozzám szerelmem. – Egy gyenge kis ember, egy buta bárány, és a sebezhetetlen vámpír, a mazochista oroszlány is egymásba szerethet. Akkor a macsó és szende miért ne lehetnének egymáséi?
-         Oké, megadom magam, úgyis addig mondod az okosságaidat, ameddig nem adok neked igazat – kuncogtam fel.
-         Na látod, ez pontosan így van – bólintott rá szerelmem. – Na és mivel ilyen jófiú voltál ezért jutalmat is kapsz – fonta a nyakam köré a karjait.
Majd szenvedélyesen megcsókolt. Olyan vad és heves volt, hogy még Rose és Emmett is sírva kérhette volna a receptet, hogy egyetlen érintéssel így feltüzeljék a másikat. Már éppen megfordult a fejemben a gondolat, hogy nem törődve se illemmel, sem pedig szabályokkal felcibálom szerelmem a legközelebbi szobába, és azonnal elhálom vele a nászt, amikor idegesítő húgom kezdett el szétszedni minket.
-         Bellának át kell öltöznie, már újasszony és nem menyasszony – csilingelte lelkesen. – Ha ezt a ruhát le akartad tépni róla, akkor majd még jobban beindulsz, ha meglátod a másikat – kacsintott rám Alice.
-         Sietek vissza – nyomott még egy gyors csókot a számra, majd eltűnt Alice, és Angela társaságában.
-         Ha bántani mered egy szóval is Angelát, akkor kitekerem a nyakad – léptem Brian mellé.
-         Neked súlyos komplexusaid vannak – forgatta meg a szemeid Brian. – Én is csak társra vágyom, ahogy te is arra vágytál hajdanán, és Angela nem csak gyönyörű, hanem intelligens is. Miért ne ismerhetnénk meg egymást egy kicsit jobban? Ang már vámpír, nem úgy, mint a feleségem volt – hajtotta le a fejét.
-         Volt feleséged? – kerekedtek ki a szemeim.
-         Igen, egyszer, régen, amikor még ember voltam, volt asszonyom. Az átváltozásom után azonban nem mertem visszamenni hozzá, és vele élni. Csendben kísértem végig az életét. Láttam, amint újra szerelembe esett hét évvel az eltűnésem után. Majd újra férjhez ment, és a férfi tökéletes volt a számára. Megadta azt a feleségemnek, amit én már nem tudtam volna. Gyengédséget, szerelmet és hosszú, boldog életet.
-         Képes voltál végignézni, ahogy a feleséged mást szeret? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-         Nem, én azt néztem végig, hogy boldog, ez csak nézőpont kérdése. Én hogyan tettem volna boldoggá? Bármelyik érintésem megölhette volna, bármelyik pillanatban a nyakába mélyeszthettem volna a fogaimat. Van, ami fontosabb, mint a saját jólétünk – magyarázta őszintén. Na jó, talán nem is annyira rosszfiú, mint amilyennek kinéz.
Már éppen békejobbot akartam nyújtani új barátunknak, amikor Emmett gátlástalan füttykoncertje törte meg a hirtelen jött békés hangulatot, és abban a pillanatban megláttam Bellát, amint egy mélykék, sokat sejtető ruhában jön lefelé a lépcsőn, ráadásul kecsesebben, mint valaha. Ha a szívem képes lett volna dobogni, akkor már kiugrott volna a helyéből. Micsoda szépség. Tökéletes, gyönyörű, ellenállhatatlan, és csak az enyém, testestől-lelkestől. Feleségem, amint meglátta a bárgyú vigyorra húzódó számat felkuncogott, és néhány gyors lépéssel előttem termett.
-         Lélegzetelállító vagy – búgtam a fülébe. – Most már elrabolhatlak? – kérdeztem, miközben szorosan magamhoz húztam.
-         Csak még egy táncot járok Anthonyval, mert már csak ő maradt ki, azután a tiéd vagyok – harapott a fülcimpámba. – Addig te kérd fel Nathalie-t, biztosan örülne neki – fűzte még hozzá. Mire én engedelmesen Nath elé léptem, aki csak mosolyogva a vállamba csimpaszkodott. Bella pedig elcsípte Anthonyt, aki boldogan vette karjaiba édesanyját.
-         Oh – pillantottam le Nath pocakjára.
-         Ők is buliznak – kuncogott fel Nathalie.
-         Nem fáj, amikor így püfölnek? – húztam fel a szemöldököm.
-         Azt hiszem már megszoktam. Hogyha nem találják el a májamat mondjuk, akkor nincs semmi baj, ha sikerül nekik, akkor kétrét görnyedek – rántotta meg a vállát. – Ez is a terhességgel jár, és szeretem, amikor mocorognak. Jó érzés tudni, hogy már hamarosan itt lesznek velünk, és nem a pocakomban.
-         Ami azt illeti már én is alig várom, hogy láthassam az unokáimat, akárcsak Bella. Kisfiúk, vagy kislányok? Kiderült már?
-         Még nem néztük meg – rázta meg a fejét. – Olyan sok minden történt mostanában. Igazából holnap készültünk egy teljes kivizsgálásra. Anya is jön, így egymás után fogjuk megtudni a babáink nemét. Carlisle csak miattunk vett ki egy egész szabadnapot – mondta pirulva.
-         Mindenképpen idejövünk mi is Bellával, hogy megtudjuk – mosolyogtam rá.
-         Helyes, örülnénk nektek – mondta boldogan.
Majd csendben táncoltunk tovább. Miközben a babák intenzíven rugdalóztak, és én minden egyes rezdülésüket éreztem Nath pocakjából. Hihetetlenül jó érzés volt érezni őket. Az unokáimat. A zene lassan elhalkult, és Anthony termett mellettünk a gyönyörű feleségemmel együtt.
-         Kicsim, ideje lesz pihenned egy kicsit. Már így is nagyon sokáig hagytalak bulizni – mondta fiam gyengéden feleségének.
-         Nem kell győzködni, örömmel lepihenek – bújt Anthony karjaiba. – Elég fáradt vagyok.
-         Helyes – nyomott csókot fiam kedvese szájára, majd a karjaiba kapta. – Sziasztok, további szép estét – mosolygott ránk.
-         Köszönjük, nektek pedig jó pihenést – válaszoltuk Bellával szinte egyszerre.
-         Mit gondolsz, most már elrabolhatom a feleségemet? – rántottam magamhoz Bellát.
-         Ami azt illeti, már alig vártam, hogy előrukkolj ezzel a gondolattal – csimpaszkodott a nyakamba.
Én pedig értve a célzást, azonnal az ölembe kaptam, és már száguldottam is vele a meglepetés felé. Pontosabban Emmett engesztelő meglepetése felé. Szerelmemnek még fogalma sem volt róla, hogy hová megyünk. Amitől csak még izgatottabb lettem, mert nem tudtam, hogy mit fog reagálni, amikor meglátja azt, amit Emmett művelt. Csak akkor kezdett rám kíváncsian sandítani, amikor elhagytam a határ menti házunkat.
-         Meglepetés, legyél egy kicsit türelmes – válaszoltam a ki nem mondott kérdésére. Mire csak mosolyogva bólintott, és a fejét a mellkasomba fúrta. – Megérkeztünk – fékeztem le a faház előtt néhány perccel később.
-         Hűha – kerekedtek el szerelmem szemei. A hegy tetején álltunk, a telihold megvilágította a völgyet, és a hegy legmagasabb pontján állt a meghitt kis faház, ami nem is volt olyan kicsi, mert Emmett saját bevallása szerint belefért öt darab franciaágy, ami azért nem semmi. – Ez gyönyörű – mondta boldogan. – Mikor építetted?
-         Igazából ez Emmett műve. Egyfajta nászajándék – vallottam be. Nem lett volna illendő azt füllentenem, hogy én készítettem.
-         Bemegyünk? – kérdezte izgatottan.
-         Még szép – bólintottam rá.
Majd azonnal az ajtónál termettem, kinyitottam, és átléptem kedvesemmel a küszöbön, de azonnal le is fagyott a vigyor az arcomról. Az öt darab franciaágy valóban ott volt, ami a kényelmünket szolgálta, de azt Emmett nem említette, hogy „tippeket” is festett körbe a falon. Ráadásul vörössel, hogy jól látható legyen. Már éppen készültem visszafordulni a Cullen ház felé, hogy megöljem az idióta bátyámat, de Bella hirtelen felkacagott.
-         Szerinted ezt, hogy csinálják? - terült el az ágyon kedvesem, majd a lábait lehetetlen pocizóba emelve próbálta utánozni, nagy valószínűséggel a Káma-Szútra egyik pózát. – Ez nagyon kényelmetlen – torzult el az arca. – Próbáljunk ki egy másikat – nézett körbe a faházon. – Oh, megvan, ez az – csillantak fel a szemei. Azután pedig pontosan követte a képen látható megnyilvánulást, hogy így mondjam. – Mit gondolsz, ez tetszene? – kérdezte a fejét felém fordítva.
-         Neked ez tetszik? – kérdeztem döbbenten. – Ez a nászéjszakánk, és ennek nagyon romantikusnak, és tökéletesnek, és gyengédnek kéne lennie. Gyertyafényesnek, amire egész örökkévalóságunkban emlékezni fogsz… - fakadtam ki.
-         Vagy vadnak és szenvedélyesnek, minél több újat kipróbálva – vett fel egy újabb pózt. – Ne mondd, hogy téged egy picit sem izgatnak fel ezek az ötletek – harapta be az alsó ajkát.
-         Nos, ami azt illeti, ilyeneket még kétségkívül nem próbáltunk, de biztos, hogy ilyesmire vágysz éppen a nászéjszakánkon?
-         Hé, most fogadtam meg neked, hogy a nap huszonnégy órájában pajzán gondolataim lesznek, és minél több tapasztalatot szerzek veled, úgyhogy ne akadékoskodjon férjuram, hanem teljesítse házastársi kötelességeit – helyezkedett egy újabb pózba.
-         Ezek szerint itt az ideje, hogy megcsonkítsam a ruhatáradat? – vigyorodtam el.
-         Többek között – terült el az ágyon. – Csonkítsd meg a ruhatáramat, azután pedig válasz egy képet. Ma a ház legjobb kurtizánja áll egész éjjel a rendelkezésére, uram – mondta kihívóan.
-         Akkor először így szeretném – böktem egy igencsak kívánatos képre.
-         Amit csak kívánsz – kacsintott rám szempilláit rebegtetve.
Majd felvette a pózt, és hívogatóan megrázta a csípőjét is. Nekem sem kellett már több, inkább én is élveztem a játékot, ha már Bellának is tetszik. Lassan közelítettem meg szerelmemet, mint egy vadász, aki éppen a prédáját cserkészi be. Míg kedvesem csak kihívóan mosolygott rám, és a szempilláit rebegtette, amivel mindig levett a lábamról. Majd egy hirtelen és váratlan mozdulattal a lábait körém tekerte, és magához rántott, azután pedig egy szempillantás alatt már a hátamon feküdtem, szerelmem pedig rajtam.
-         Te kis vadmacska – kuncogtam fel.
-         Ha már a férjem a jelek szerint ilyen nyámnyila. Valakinek kezébe kell vennie a dolgokat – sóhajtott fel tetetett szörnyülködéssel.
-         Majd adok én neked nyámnyilát – téptem le először a szoknyáját, azután pedig a fűzőjét is egy pillanat alatt. Majd egy szempillantás alatt magam alá gyűrtem. – Szóval, szépséges kurtizánom, hogy is volt az a kívánt póz, amit kértem?
-         Valahogy így – emelte mind a két lábát a vállamra.
-         Hm… elég izgalmas testhelyzet – nehezedtem rá egy picit. Ügyelve arra, hogy azért még ne nyomjam agyon. – Neked nem kényelmetlen? – kérdeztem gyengéden.
-         Nem, egy kicsit furcsa, de nem rossz értelemben. Bár ahogy Emmett mondaná, és most idézet következik „akcióban is ki kellene próbálni” – kacsintott rám pimaszul.
-         Na és mi lesz a gyengéd előjátékkal, amit terveztem? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-         Talán az még belefér – nyelt egy nagyot, majd lesütötte a szemeit.
-         Helyes, ezt én is így gondoltam – helyeztem a lábait egyelőre a derekam köré, hogy hozzáférjek a nyakához végre.
Amint lecsaptam szerelmem kecses nyakára halkan felsóhajtott, majd elégedetten felnyögött, amikor harapdálni kezdtem. Már emberkorában is pontosan tudtam, hogy mi a gyenge pontja, de vámpírként csak még kiélezettebb lett a helyzet, hála az égnek. Csak néhány percembe telt, és Bella már önkívületi állapotban nyögdécselt alattam. Azt hittem, hogy már nyert ügyem van a tervemben, miszerint ma csak én kényeztetem őt, amikor keze hirtelen a férfiasságomra tévedt, én pedig azonnal jólesően mordultam fel.
-         Ma éjjel olyan ajándékot kapsz tőlem, amit soha nem felejtesz el – fogta szerelmem két keze közé az arcomat.
Majd tényleg olyan meglepetést kaptam, ami a világ minden kincsénél is többet ért. Bella megnyitotta előttem az elméjét, és minden egyes gondolata és vágya rám zúdult azon a gyönyörű, lágy hangján, amit mindig is vágytam a fejemben hallani. Minden egyes gondolatát meg akartam valósítani. Így gyengéden magamhoz öleltem, majd kecses lábait a vállamra emeltem, hogy kipróbálhassuk végre azt a pózt, amit kiszemeltünk mindketten. Elég érdekes volt, ahogy a testünk kissé nehézkesen simult össze az első néhány percben, de utána egyre inkább megtaláltuk a közös mozdulatokban rejlő gyönyört. Szerelmem pedig talán még soha nem sikoltozott ilyen önkívületben, mint most, miközben gondolaiban hangosan is sikoltozta a nevemet, és hogy hogyan érintsem meg még, hogy még jobb legyen neki. Majd hosszú remegéshullámok után egyszerre kiáltott fel hangosan és sikította a nevemet gondolatban is, hogy teste néhány pillanattal később elernyedjen, amikor én is eljutottam a csúcsra.
-         Annyira szeretlek – csókoltam, ahol csak értem. – Életem legszebb ajándékát adtad nekem. Pontosabban már a második legnagyobb ajándékomat kapom tőled Anthony után.
-         Én is szeretlek – fordított meg minket, hogy most ő legyen felül. – Ha szeretnéd, akkor egész éjjel is képes vagyok nyitva tartani a pajzsomat.
-         Az csodálatos lenne – mosolyogtam rá. Majd szenvedélyesen megcsókoltam miután megint meghallottam a gondolatait, amiben megmutatta, hogy melyik kép legyen a második, amit ki kell próbálnunk ma éjszaka.
-         A fejedbe vetted, hogy ma Emmett minden hülyeségében benne vagy? – kérdeztem nevetve.
-         Amíg van benne partnerem, és tömény erotikáról van szó, addig miért ne? – kacsintott rám.
-         Boszorkány – kuncogtam fel.
-         Így szeretsz, nem igaz? – nevetett fel ő is. – Egyébként is, a férjem vagy. Azt tehetsz velem, amit akarsz, és én is azt tehetem veled, amit csak akarok – harapta be az alsó ajkát.
-         Szóval addig kell veled szerelmeskednem, ameddig el nem fogynak a képek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-         Ez lenne a terv – bólintott rá gyönyörű feleségem.
-         A fenébe – fintorodtam el.
-         Mi a baj? – kérdezte szerelmem döbbenten.
-         Túl kevés képet festett Emmett a falra – mondtam szörnyülködve.
-         Ezt is elég lesz kivégezni egy éjszaka alatt – fordult hasra szerelmem. Majd egy párnát tuszkolt a hasa alá. – Szerintem menjünk sorban – mutatott az első általunk kipróbált kép felé. – Balról jobbra – mutatott körbe.
-         Ahogy kívánod – simultam hozzá azonnal. Majd elkezdtük a féktelen száguldást a beteljesülés felé, miközben Bella számtalan szerelmes és pajzán gondolattal árasztotta el az elmémet…