La Push Vámpirja

80.fejezet

(Nathalie szemszöge)

Már alig vártam, hogy odaérjünk a határhoz, és onnan a Cullen házba, hogy kiélvezhessen a lánybúcsúmat. Nagyon kíváncsi voltam már rá, hogy milyen lesz, mert Alice és a többiek is titkolóztak előttem. Még anya sem volt hajlandó semmit sem elárulni, úgyhogy már tűkön ültem az izgalomtól. Apa csak vigyorogva csóválta a fejét minden egyes alkalommal, amikor információt próbáltam kicsikarni az emberekből, de úgyis tudta, hogy nem fog sikerülni.

- Megérkeztünk, édeseim – állt meg apa nem messze Gaby kocsijától.

- Biztos vagy benne, kicsim, hogy akarod, hogy én is veled menjek? Mégis csak a te leánybúcsúd, nem akarok zavarni. Hiszen az édesanyád vagyok. Nem akarom, hogy feszélyezve érezd magad miattam.

- Ne butáskodj már, anya. Szeretném, hogyha velem jönnél – mondtam neki komolyan.

- Biztos? Nem csak azért akarod, hogy ott legyek, mert nem akartok apáddal egyedül hagyni? – nézett rám gyanakvóan.

- Na de, anya. Hogy gondolhatsz ilyesmit rólam? Én tényleg nagyon szeretném, hogyha velem jönnél – mondtam kicsit durcásan. – De persze, hogyha nem akarsz, akkor nem muszáj – fűztem még hozzá. Jézusom, mit mondtam? Ezt nem én nem is akartam mondani.

- Nathalie – rivallt rám apa.

- Bocsánat – kaptam a szám elé a kezemet. – Nem akartam. Nekem csak kicsúszott.

- Semmi baj, kicsim. Azt hiszem, hogy én is túlzásba estem – fogta meg anya a kezemet. – Nos, mivel ennyire szeretnéd, szívesen veled tartok.

- Az jó – mosolyodtam el. Anya pedig elengedett és kiszállt az autóból. Követni akartam, de apa hirtelen elkapta a kezemet. – Tényleg sajnálom, amit mondtam – néztem rá bűnbánóan.

- Rendben – biccentett apa, de még mindig tartotta a kezemet.

- Baj van? – kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom, te mondd meg – fürkészte az arcomat. – Nem muszáj hozzád menned, ha még nem akarod – állapította meg.

- Már hogyne akarnék hozzámenni? – kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom, kicsit feszült vagy mostanában, és azt hittem, hogy… - magyarázkodott, de félbeszakítottam.

- Semmi baj, apu, csak kicsit ideges vagyok. Ez egy hatalmas lépés az életemben – válaszoltam határozottan.

- Értem, ez esetben, rendben van – mosolyodott el apa. – Gyere, szálljunk ki – mondta. Majd már el is tűnt az autóból, és néhány pillanat múlva már ki is nyitotta nekem az ajtót.

- Kisasszony – segített ki a kocsiból.

- Köszönöm, apu – fogadtam el a kezét. Majd kipattantam az autóból. Gabriella is kiszállt már a kocsiból, és odasétált hozzánk.

- Huh, szép pocak – néztem rá boldogan.

- Köszönöm, nagyon igyekszem szépen növesztgetni – fordult körbe vigyorogva.

- Akkor én megyek is, hölgyeim – húzta magához apa még egy csókra anyát. Nekem is nyomott egy puszit a homlokomra, azután pedig bepattant az autóba és eltűnt.

- Tényleg, na haragudj, az előbbiért, anyu – bújtam hozzá.

- Nem haragszom, drágám – simogatta meg a hátamat. – Na, indulás, bulizzunk – kiáltott fel anya. Gaby pedig helyeslően sikkantott fel. Én pedig csak nevettem rajtuk, de engedelmesen beszálltam a kocsiba, és hagytam, hogy a leánybúcsúm színhelyére vigyenek.