La Push Vámpirja

79.fejezet

(Anthony szemszöge)

Már hajnalodott, szerelmem pedig édesdeden aludt a mellkasomhoz bújva. Már csak egy nap, és egy örökkévalóságon át így fogunk aludni minden éjjel, amíg világ a világ. Tökéletes, boldog élet, remélhetőleg számos gyermekkel megszínesítve. Annyira gyönyörű volt, ahogy aludt. Hosszú, sötét haja egészen a dereka közepéig leomlott, selymes, forró bőre bársonyként simogatta az én bőrömet. Hosszú, feszes combját átvetette a derekamon, míg apró keze a mellkasomon nyugodott. Egyszerűen csodálatos nő, de sajnos lassan indulnom kell, viszont nincs szívem felébreszteni. Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, hogyha írok neki egy levelet, és hagyom pihenni, mert Alice és a lányok biztosan nagyon mozgalmas estét terveznek a számára. Egyébként is, az én menyasszonyomnak gyönyörűnek, és kipihentnek kell lennie, úgyhogy hagynom kell, hogy pihenhessen. Óvatosan kicsusszantam mellőle az ágyból, és az ablakon kisurranva szedtem egy hatalmas csokor virágot, hogy legyen egy kis meglepetésem a számára, ha már találkozni ma nem fogunk. Miután leszedtem egy csokrot, gyorsan visszaosontam a szobába, és megírtam a levelet is.

„A világ legszebb arájának,

Holnaptól csak az Öné vagyok, Mrs. Cullen-Black, de a mai napot még a Black házban töltöm a többiekkel, este pedig vadászni megyünk a srácokkal, legénybúcsú címszóval. Csak remélni merem, hogy egy chippendale fiú sem hódít el tőlem a lánybúcsún. Holnap az oltárnál találkozunk. Szeretlek!

Anthony

Ui.: Ha éjszaka esetleg elfelejtenéd, akkor én vagyok a vőlegény, nem a srác tangában.”

Tudom, hogy ez csak néhány sor, de Nathalie-t ismerve ettől is nagyon boldog lesz. Sosem volt az a fajta lány, aki nagy dolgokat várt volna el bárkitől is. Mindig is jobban szerette az apró, kedves gesztusokat, amik nem kerültek sokba, de kifejezték, hogy milyen sokat jelent valaki számára. Emlékszem, hogy annak a kis zsebpénzének a felét is mindig gondosan eltette, hogy spóroljon a jövőjére. Olyan édes volt, hogy annak az öt dollárnak a felét mindig belecsúsztatta a kis „Jövőalap” címzésű borítékába. Kíváncsi vagyok, hogy megvan-e még neki az a gyűrött, szakadt kis boríték, amit hetente máshová rejtett a biztonság kedvéért. Majd holnap megkérdezem tőle.

- Szia, kincsem – suttogtam a fülébe, majd apró csókot nyomtam az ajkára. Arra azért vigyázva, hogy nehogy felébresszem.

- Szeretlek – motyogta álmában, és a párnámra csúszott, ahol még erős volt az illatom. Még sosem hallottam tőle ilyen megnyilvánulást tudat alatt, de amikor láttam, hogy mit álmodik azonnal elmosolyodtam, és diszkréten kiszálltam a fejéből, mert nem illik látnom a menyasszonyt idő előtt, márpedig Nath már a fehér ruhájában volt. Szerencsére még csak a vállán láttam az apró pántokat, és nem néztem tovább az álmait.

- Én is szeretlek – simogattam meg az arcát. Azután pedig csendesen kiosontam a szobájából.

- Szia, kérsz reggelit? – ütköztem azonnal Nath anyukájába.

- Nem köszönöm, Jules – mosolyogtam rá. –Hogyhogy ilyen korán keltél? – kérdeztem jókedvűen.

- Tudod a terhes nők kívánósak, és hát ez ellen nincs mit tenni – tűnt el a hűtőben.

- Igen, hallottam már valahol – kuncogtam fel. Ha jól emlékszem legutóbb nálunk is csak egy üres hűtőt találtam hála Gabriellának.

- A napot akkor a családoddal töltöd, ugye? – kérdezte kíváncsian.

- Igen, ma már nem is jövök vissza, egyébként sem lenne illendő a menyasszonyommal töltenem az utolsó éjszakát az esküvőnk előtt. Még a végén balszerencsét okozna – mondtam szörnyülködve.