La Push Vámpirja

43.fejezet

(Nathalie szemszöge)

Hát eljött az este. Itt az ideje, hogy elinduljak a határ felé, onnan pedig a Cullen házhoz, ahol Carlisle már vár rám. Nagyon ideges voltam, mert nem tudtam, hogy milyen vizsgálatokat akar elvégezni rajtam. Jobb lett volna, hogyha megkérdezem, hogy mit is fogunk csinálni pontosan. Biztos lesz vérvétel. Utálom a tűket, és az orvosokat se túlzottan kedvelem. Talán nőgyógyászati vizsgálat? Még nem voltam eddig ilyen vizsgálaton, és nem is igazán akarok menni. Vérnyomás vizsgálat? DNS teszt? Mi jöhet számításba? Már el kéne indulnom, de lehet, hogy jobb lenne, hogyha letusolnék még egyszer. Igaz, hogy már kétszer megtettem, de nem akarok gondot okozni senkinek a Cullen házban. Hiszen ott az én illatom kellemetlennek számít. 

- Nathalie – lépett be anya a szobámba. 

- Itt vagyok – mosolyogtam rá. Bár nem sikerült a mosolyom túl őszintére. 

- Kicsim, indulnod kéne már – rázta meg a fejét mosolyogva. – Tudom, hogy ideges vagy, ahogy mindenki, hiszen ezek fontos vizsgálatok, de próbálj meg egy kicsit lazítani. Minden rendben lesz – biztatott kedvesen. – Dr. Cullen a legjobb, és Anthony is ott lesz. Nincs mitől félned, és ezt te is tudod – ölelt magához. – Csak hagyd, hogy tegyék a dolgukat, és meglátod, hogy semmi perc alatt túl leszel az egészen. 

- Nem akarsz velem jönni? – kérdeztem reménykedve. 

- Ha ezt szeretnéd, akkor szívesen veled tartok, de akkor nagyon el fogunk késni, mert kocsival egy örökkévalóság lesz odaérni. Bár van már egy jelentkező, aki szívesen veled tartana, hogy támogasson – mondta anyám mosolyogva. A következő pillanatban pedig Anthony lépett be az ajtón. Hé, hogy jutott be úgy, hogy nem is vettem észre? Egyáltalán mit keres itt? Úgy volt, hogy ma késő éjjelig járőröznek. Mindenesetre ez fantasztikus. A jelenlététől valahogy máris jobb lett egy kicsit. Már nem féltem annyira ettől az egésztől. Ketten meg fogjuk oldani.

- Szia – lehelt csókot az ajkaimra. Majd magához húzott, és szorosan átölelt. – Ne félj, Carlisle nem harap – próbálta elviccelni a dolgot. Sajnos nekem nem nagyon esett most le a poén. – Kicsim, ez csak néhány hétköznapi vizsgálat. 

- Aha, mert mindketten olyan hétköznapiak vagyunk, igaz? – néztem rá a homlokomat ráncolva. 

- Hé, csak nyugtatni próbállak – dörzsölgette meg a hátamat. 

- Tudod, csak félek, hogy mi van, ha nem kedvezőek az eredmények – sóhajtottam fel. Igazából emiatt féltem a legjobban. 

- Kedvezőek lesznek, mert összeillünk – vágta rá Anthony gondolkodás nélkül. – Ha pedig mégsem, akkor még mindig örökbe fogadhatunk egy kisbabát. 

- De… - kezdtem bele.

- Nincs de, mert erre nem fog sor kerülni, mert összeillünk, és minden rendben lesz – mondta határozottan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Még soha nem tette ilyen hévvel. A lábaim felmondták a szolgálatot, és hogyha Anthony nem tart erősen, akkor biztosan összecsuklottam volna. 

- Khm… nagyon jók a meggyőző érveid, de még én is itt vagyok – köhintett anyukám, én pedig zavartan sütöttem le a szemeimet és elpirultam. 

- Elnézést, Mrs. Uley – kért bocsánatot Anthony gyorsan. 

- Ugyan már – legyintett anya. – Én is voltam fiatal – kacsintott ránk. – Viszont én inkább most kimegyek. Nektek pedig három perc múlva irány a Cullen ház. Több időt nem hagyok ilyen állapotban, amíg nincsenek meg a vizsgálatok – intett minket játékosan. Majd kisietett a szobából.