93.fejezet

1.4K 45 1
                                    


(Johanna szemszöge)

Már három napja késik, ráadásul elfelejtettem bevenni az utolsó három szem gyógyszerem is ebben a hónapban. Most meg itt állok a drogériában, és terhességi teszteket veszek. Nem hiszem, hogy ez velem történik. Mindig óramű pontossággal működök, erre most elfelejtettem háromszor is az egyik legfontosabb napi teendőmet. Ez egyszerűen képtelenség. Még jó, hogy ma szabadnapos vagyok, Billy pedig őrjáraton van, így enyém a ház. Mármint a Black ház, mert a sajátomat megint megszállta Justin és Tanya, így oda most semmiképpen nem mennék. Ötféle teszt van, azt hiszem, hogy mindegyikből veszek egyet a biztonság kedvéért. A legegyszerűbb az lenne, ha elvégezném a vizsgálatot a kórházban, de azt Carlisle biztosan észrevenné, és elmondaná a többieknek is, hogy milyen teszteket végzek, úgyhogy így a legbiztosabb, azt hiszem.

- Jó napot – mosolyogtam az eladónőre.

- Önnek is – viszonozta a gesztust. – Hűha, gratulálhatok a hölgynek? – kérdezte kedvesen.

- Öhm… nem tudom, azért kell a teszt – húztam el a számat.

- Igaz – kuncogott fel a nő. – Akkor sok sikert kívánok – húzta le a vonalkódokat.

Én pedig villámgyorsan kifizettem a teszteket, majd a biciklimre pattantam és amilyen gyorsan csak tudtam tekertem is La Push felé. Szerencsére rutinos biciklista vagyok már, így nem tartott, csupán húsz percembe, és már le is szállhattam a Black háznál. Igaz, hogy úgy ziháltam, mint aki lefutotta a maratont, de a lényeg, hogy ideértem végre. Azonnal letámadtam a hűtőt, és kivettem egy literes üveg narancslevet. Majd a szatyrommal és a narancslével együtt bevonultam a fürdőszobába. Kinyitottam az üdítőt, és eszeveszetten kezdtem inni, hogy minél előbb tesztképes legyek. Szerencsére elég jól működik az anyagcserém, úgyhogy negyed óra múlva már neki is kezdhettem. Mind az öt tesztet megcsináltam egymás után, majd idegesen sétálgattam a fürdőben, hogy leteljen az a mindent meghatározó három-öt perc, amennyi időbe az telt, hogy a teszt kimutassa, hogy igen, vagy nem. Épp az ajtó előtt sétáltam végig, amikor hirtelen kicsapódott az ajtó, és hanyatt is estem volna, hogyha Billy nem kap el.

- Kicsim, te jó ég, jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Igen, semmi bajom – nyögtem fel.

- Mit keresel itt? Mármint természetesen nem zavarsz, de azt hittem, hogy csak este találkozunk – mosolygott rám kedvesen. – Oh, szóval itt a narancslé – pillantotta meg az üveget. – Várjunk csak, miért idebent iszol… - kezdett bele, de el is akadt a szava, amikor meglátta a mosdókagylón sorakozó tesztjeimet. – Azok ott…

- Igen, azok ott terhességi tesztek – haraptam az ajkamba.

- Én azt hittem, hogy te…

- Elfelejtettem az utolsó három bogyót bevenni – motyogtam az orrom alá. Tudtam, hogy így is meghallja.

- Értem, nem lesz semmi baj, édesem – simított végig az arcomon.

- Már hogyne lenne baj? Késik – mondtam idegesen.

- Mióta késik? – kérdezte Billy.

- Három napja – húztam el a számat.

- Na és lefogadom, hogy te három napja spannolod magad, hogy biztosan terhes lettél – fogta a két keze közé az arcomat. – Tegnap is feszült voltál, amikor magamhoz öleltelek. Miért nem mondtad el?

- Én, nem akartam reményeket kelteni benned – sütöttem le a szemeimet. – Te már biztosan nagyon szeretnél kisbabát, és nem is biztos még, hogy én terhes lettem, de a bátyáidnak már mind van kisbabájuk, illetve hamarosan, és te biztos… - magyarázkodtam összevissza.

La Push VámpirjaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang