La Push Vámpirja

10.fejezet

(Bella szemszöge)

Ma valahogy nem találom a helyem. Már kitakarítottam a házat, kétszer. Sőt végiglátogattam minden farkas bevésődését, kivéve persze Jake-ét, mert őt még nem volt szerencsém megismerni, de holnap Jacob találkozik vele, és akkor majd, ha már a lány is mindent tud rólunk, végre mi is megismerhetjük. Hol vannak már a fiúk? Nem tudok mit kezdeni magammal. Túlságosan felpörögtem. Ez van, hogyha rövid ideig használom a képességem aktív részét, utána alig várom, hogy lefáraszthassam magam vele. Furcsa. A pajzsom használatától legyengülök, de a víz manipulálásától egy ideig teljesen feltöltődöm. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, de most nem mehetünk el Anthonyval a Kecske-sziklához, mert Emmett biztos arra ólálkodik, mint mindig. Bár lehet, hogy Emmettel is jót játszanék. Ő nem fárad ki. Vagy? Oh, igen. Ez lesz az. Fiúk, gyertek már. Ez nagyon jó kis buli lesz. Már évek óta nem csináltunk ilyet, éppen itt az ideje.

- Anya - hallottam meg a hangjukat, ahogy bejöttek az ajtón, én pedig azonnal lerohantam a földszintre.

- Sziasztok - vigyorogtam rájuk.

- Megőrült? - súgta oda Jake Billynek.

- Nem - vágta rá Anthony. - Szerintem csak megint bepörgött. Tudjátok, éjjel használta a képességét - vigyorodott el a fiam. Ő már tudta, hogy mi készül. - Hol vannak a deszkák? Azt hiszem, hogy ma igencsak jó lesz a hullámzás.

- A padláson - mosolyodott el Jake is.

- Szólok a többieknek - mondta Billy, majd ő is eltűnt. Én pedig felszaladtam a szobámba, és átöltöztem.

Nem telt bele néhány percbe, és mindenki, aki szerette a szörfözést a házunk előtt termett a deszkájával, és rám vártak. Mosolyogva léptem ki az otthonunkból, és azonnal a vízhez szaladtam. Derékig belesétáltam, majd megvártam, amíg mindenki elhelyezkedett elég messze a partról, és akkor elkezdődött. Ellöktem a pajzsomat, és több méteres hullámokat szítottam nekik. A fiaim már kiskoruktól kezdve imádták ezt, és La Push-ban akadtak még néhányan, akik szívesen hódoltak az effajta szórakozásnak.

- Szép hullámok - kiáltotta egy szeretett hang. Én pedig odaintegettem neki. Öreg barátom, Seth csoszogott be a tengerbe. Idős bácsi volt már, de még mindig ugyanolyan élettel teli, és vidám volt, mint egész életében. Mindig is ő volt a legkedvesebb ismerősöm itt, persze Jacobon kívül. Nem lehetett nem szeretni. Azonnal elfogadott engem vámpírként is.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, amikor odaért mellém.

- Ha néhány évvel fiatalabb lennék, akkor még én is odakint lennék a vízen - mondta vágyakozva. - Bár szép életem volt, ezt nem tudom tagadni. Emlékszel még, amikor először robbant ki a képességed? - kuncogott fel.

- Hát persze - vigyorogtam rá, és megrohamoztak az emlékek.

„Egy éve voltam vámpír, amikor először csináltunk közös programot a tengernél a többiekkel. Kicsit sokáig tartott, amíg befogadtak engem, de megértettem őket, főleg Samet. Neki volt a legtöbb oka, hogy ne kedveljen, de végül beletörődött a helyzetbe. Hihetetlen volt a fiunk már akkor is. Alig múlt el egy éves, de már tökéletesen beszélt, és kinézett úgy négy-öt évesnek is. Kicsit aggódtam, amiatt, hogy nem-e korai még a mélyvízbe vinni a kicsikémet, hiszen hiába néz ki sokkal többnek, akkor is csak egy éves. Szerencsére a szokásos aggodalmamra megint nem volt senki okom. Anthony olyan volt a tengerben, mint egy kis cápa. Hihetetlenül gyorsan úszott. Jake-nek csak egyszer kellett megmutatnia, hogy hogyan kell, és neki már tökéletesen ment is.

Nem akartam megzavarni a víz nyugalmát, mert tőlük nem féltek a tengeri állatok, ellentétben velem. Hogyha csak a közelbe mentem minden egyes élőlény elmenekült, én pedig ezt nem akartam, mert úgy éreztem, hogy a fiamnak joga van megismerni a tenger élővilágát is. Jake pedig cukkolni kezdett a makacsságom miatt. Úgy gondolta, hogy túl sokat idegeskedem butaságokon.