La Push Vámpirja

47.fejezet

(Nathalie szemszöge)

Délután ledőltem egy kicsit pihenni, ha már mást úgy sem tudok kezdeni magammal, és a jelek szerint el is aludtam, mert halványan kezdtem érzékelni, hogy Anthony keltegetni próbál, de ezt olyan óvatosan teszi, hogy jóformán nem is érzem. Ki kéne nyitni a szemeimet, de nincs hozzá túl sok kedvem, mert nagyon is élvezem ezt a fajta kedveskedést, amit éppen kapok. Ahogy óvatosan becsúszott mellém a takaró alá, magához ölelt, és lágyan cirógatni kezdte a hajamat, és az arcomat, majd ujjai végigsimítottak a gerincemen, amibe mindig beleborzongtam. Mi lenne, hogyha így maradnánk még egy darabig? Nincs kedvem felkelni.

- Nath, még mindig gondolatolvasó a kedvesed, szóval mindent hallottam – szólalt meg Anthony. A hangján pedig tisztán hallható volt, hogy vigyorog. Én pedig éreztem, hogy fülig vörösödök. Basszus, mindig megfeledkezem róla, hogy nem kéne ilyeneket gondolnom. – Én kifejezetten élvezem, amikor ilyeneket gondolsz – kuncogott fel szerelmem. 

- Szállj ki a fejemből, különben… - kezdtem bele, de semmi jó büntetés nem jutott az eszembe. 

- Különben? – kérdezte incselkedve. 

- Különben soha többé nem csókollak meg – mondtam határozottan. A kérdés már csak az, hogy ez kinek lesz nagyobb büntetés. 

- Nem gondolod, hogy ez nagyon súlyos büntetés? – kérdezte kicsit csalódottan. – Bár, ha belegondolok, akkor ezt még el tudom viselni. Attól, hogy te nem csókolsz meg engem, én még megcsókolhatlak téged – mondta komolyan. A fene, abba a furmányos észjárásába. Mindig megtalálja a módját, hogy kibúvót találjon a büntetéseim alól. – Viszont most már kénytelen leszel tényleg felkelni. Carlisle már vár minket – fűzte még hozzá. 

- Jesszusom, az ma van? – pattantam fel ijedten. – Akkor már el is vagyunk késve – böktem az óra felé. 

- Nyugodj meg, kicsim. A vámpírok általában rá szoktak érni, úgyhogy senki sem fog belehalni abba, hogy késünk néhány percet, vagy éppen egy fél órát – legyintett Anthony. – Egyébként is még csak most ért haza Carlisle. Nemrég beszéltem Esmével is, aki azt mondta, hogy nyugodtan késhetünk néhány percet, vagy éppen egy fél órát. Úgyhogy zuhanyozz le, öltözz át, és utána indulunk.

- Akkor jó – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. 

Nem akartam rossz benyomást tenni a családjánál, hogy már a második orvosi vizsgálatról elkések. Ráadásul ma elvileg már lesznek eredményeink is, hogy mik a lehetőségeink. Remélem, hogy Anthony nagyapja csupa jó hírrel fog szolgálni nekünk. Semmi perc alatt összeszedtem a ruháimat, amiket fel fogok venni, és a fürdőbe siettem. Az volt a tervem, hogy gyorsan, és hatékonyan fogok tisztálkodni, de amint megéreztem a kellemes vízsugarat a bőrömön rögtön elcsábultam egy kicsit hosszabb tusolásra. Valahogy a bőröm most érzékenyebb volt, mint általában, és a mellemet is duzzadtabbnak éreztem. Valami nem stimmel. Még nem tudom, hogy mi, de valami furcsa dolog történik velem. Majd megkérdezem Carlisle-t, a dologról, ma úgyis megyünk hozzá. Addig pedig nem szólok senkinek, nem kell, hogy aggódjanak. Majd másra koncentrálok, hogy Anthony se jöjjön rá a dologra. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra vettem a ruhákat. Egyszerű öltözet volt. Egy fekete farmer, egy piros pulóver, és egy balerinacipő. Nem akartam túl rétegesen öltözni, mert úgyis le kell majd vennem a ruhák egy részét a vizsgálathoz, ráadásul egyébként sincs szükségem a túlöltözésre, mert tűzforró a bőröm. Amint elkészültem kisiettem Anthonyhoz, aki már várt rám. Kitárta a karjait, én pedig azonnal hozzá siettem. Viszont amikor a karjaiba bújtam megmerevedett. 

- Jól érzed magad? – kérdezte hirtelen. 

- Hát persze, mi baj lenne? – néztem fel rá értetlenül.