⌫53⌫

626 34 1
                                    

Jó olvasást!

Nessa szemszögéből.

Reggel egy női hangra ébredtem.

-Jó reggelt! Nem tudom hogyan de meggyógyult akár már most is el mehet.-bólintottam majd ki száltam az ágyból. Fel öltöztem utána pedig elindultam reggelizni. Leültem Sophia mellé hogy ki kérdezzem.

-Jó reggelt drága barátosném. Mit mondtál tegnap Draco Malfoynak?-bele nézett a szemembe és én is így tettem. Félelem csillant meg benne.

-Ő küldte azokat a cuki leveleket, nem?-Merlin! Komolyan elmondta neki hogy valamelyik idióta a Roxfortból küldözgett nekem leveleket?

-Azonnal el kell mennem.-fel álltam és gyorsan a szobámba szaladtam. Össze pakoltam 2 napra való ruhákat és egyéb tárgyakat majd ki siettem és hopponáltam is a Roxfort elé. Ahogy oda értem be rontottam az iskolába de bele szaladtam McGalagonyba.-Jó reggelt tanárnő.

-Hát maga?-egy kicsit oldalra döntötte a fejét.

-Látogatóba jöttem.-mosolyogtam rá.

-Akkor siessen ki pakolni mert mindjárt vége a reggelinek.-bólintottam és már rohantam is. Fel mentem oda ahol az eddigi szobám volt és csak be dobtam a dolgaim. Le szaladtam a Nagyterembe és leültem Lauren mellé. Ahogy észre vettek mindenki elkezdett pusmogni.

-Hát te?-mosolygott Lauren.

-Látogatóba jöttem.-egy hangos visítás ütötte meg a fülem és amikor arra néztem Pansyt láttam hozzám futni.

-Nessa!-kiabálta és minden szem rám tapadt. A nyakamba ugrott és meg ölelt. Pár évvel ezelőtt még el löktem volna magamtól.

-Szia.-köszöntem. Ahogy elengedett oldalra néztem és láttam ahogy Draco ki viharzik a helységből. Utána futottam.-Draco várj!-kiabáltam utána de nem állt meg. Alig kaptam levegőt ezért megálltam és csak néztem ahogy eltávolodik. Lehet nem hatott annyira minden szervemre a varázslat. Mikor vissza akartam menni mögöttem egy diák sereg jelent meg. Pansyvel az elején.

-Nyugi már tegnap óta ilyen.-megfogta a vállam.

-Ha te mondod.-elindultunk a szobába.

-Akkora bulit fogunk csinálni hogy az egész Roxfort zengeni fog.-lelkesedett mellettem Pansy. Be mentünk a szobába.

-Draco nem szeretnéd elmondani hogy mi a baj?-kérdeztem tőle. Fel állt és át szelte a köztünk lévő távolságott.

-Még te kérdezed hogy mi a baj? Ne csináld az ártatlant.-arrébb tolt egy kicsit majd ki nyitotta az ajtót és utána be is vágta azt.

-Nyugi. Majd meg békél.-sóhajtottam.

-De nem fog.-mondtam és leültem arra az ágyra amin aludtam.-Itt melyikőtök alszik?-nem válaszolt ezért csak kérdő tekintettel néztem rá.

-Draco.-ki mentem és leültem az egyik fotelba. Ki vágódott az ajtó és be lépet rajta Pottet utána pedig Draco.

-Ha egy ujjal is hozzá érsz nem állok jót magamért!-ordíbálta Draco.

-Azt majd meg látjuk Malfoy!-fel álltam és megállt előttem.

-Mit akarsz?-kérdeztem fél mosolyra húzva a szám.

-Minek jöttél vissza?-kérdezte.

-Ahhoz semmi közöd. Esetleg nincs olyan ember akit meg kell ments?-mosolyogtam rá önelégülten. Egy kicsit oldalra néztem de Draco már sehol sincs. Potter el lépet tőlem majd be ment a szobába és be csapta az ajtót. Vissza mentem. Ahogy be mentem Draco ki akart jönni de meg fogtam a kezét és magam felé fordítottam.-Hallgass végig.

-Nem.-ki rántotta a kezét és már el is akart menni de utána ordítottam.

-Draco kibaszott Malfoy ha nem jössz vissza olyat teszek amit meg bánok!-bele nézett a szemembe én is az övébe. Meg vetést és szomorúságot láttam.

-Szia. Denem.-hangsúlyozta az utolsó szót. Elment és meg se állítottam. Egészen a falig hátráltam majd leereszkedtem ülő helyzetbe. Fel húztam a lábam majd bele hajtottam a fejem. Nem tudtam kontrolálni az érzéseim, ez volt a pont az egész életemnek. Draco utál mostmár teljesen szar az életem. Eluralkodott rajtam az érzelem és ki tört belőlem minden amit eddig el nyomtam magamban. Mit vár tőlem ha végig sem hallgat? Igazából csak miatta jöttem el az iskokából szóval most vissza is mehetek. Be mentem a fürdőbe és össze szedtem magam. Ki jöttem és elindultam a szükség szobájába. Ahogy be léptem elém tárult a szekrény is. Oda mentem majd igazítottam rajta. Pár órával később teljesen kész lett. Ki akartam menni de bele ütköztem Dracoba. Fel néztem rá.-Te sírtál?

-Nem tudom miről beszélsz. Mennem kell vissza az iskolába.-ki kerültem de elkapta karom és magához rántott.

-Tudom mikor hazudsz.-súgta a fülembe. Bele borzongtam az érintésébe.-Tudod nem szeretem ha meg csalnak.

-Tessék?-rá emeltem a tekintettem.

-Kinek küldted azokat a leveleket és küldött neked "cuki" leveleket?-imitált idéző jeleket a cuki szónál.

-Egy idióta a Roxfortból. Én nem válaszoltam neki.-bele néztem a szemébe de még mindig meg vetés volt benne.

-Próbálok hinni neked de nem megy.-eltávolodtam tőle.

-Azt mondtad tudod mikor hazudok. Úgy látszik még sem tudod.-ki mentem és egyenes utat vettem a Roxfort udvarára. Leültem az egyik fa tővébe és elmotyogtam egy varázslatot és a kezemben is volt egy könyv. Percek teltek el majd órák. Addig olvastam amíg nem sötétedett. Mikor már úgy gondoltam hogy eleget ültem fel menten a szobába. Ahogy be nyitottam Draco a fal felőli ágyon feküdt Pansy középen Blaise pedig az ablaknál.-Alszok a földön.

-Bocsi de mellettem nem férsz el.-mondta Pansy. Dracora néztem de ő csak be felé volt fordulva.

-Gyere nyugodtan.-húzódott arrébb Blaise.

-Köszi.-mielőtt lefeküdtem volna mellé egy utolsó pillantást vetettem Dracora. Meg se mozdult. Hátra döltem és azt néztem hogy mit olvas Blaise.-Mit olvasol?

-Semmi érdekeset.-felé fordultam.

-Miről szól?-még mindig volt köztünk maximum 15 centi méter.

-Egy mugli lányról aki bele szeret egy Aranyvérű férfibe.-ki másztam mellőle és elmentem fürdeni. Gyorsan le zuhanyoztam és fel vettem a pizsamám ami egy rövid méreg zöld nadrágból és egy fekete trikóból állt. Vissza feküdtem Blaise mellé.-Már most alszol?

-Nem. Miért?-fel ült és vele együtt húzott engem is.

-Hozok italokat.-fel állt majd ki ment. Egy picivel később vissza jött.-Mit kérsz?

-Imádom a Lángnyelv Whiskyt.-mosolyogtam rá. A kezembe adott egy üveget abból az italból amit mondtam. Ő egy sima Whiskyt vett el.

-Egészségedre.-mondta és kocintottunk. Pansy már mélyen aludt Draco pedig még mindig be volt fordulva.-Meg fog enyhülni. Hidd el.

-Tessék?-rá néztem.

-Mióta itt vagy csak Dracot nézed. És látom hogy nézz rád. Szeret téged csak túl hülye hozzá hogy be vallja magának.-egy kisebb nevetés hagyta el a szám.

-Köszönöm Blaise.-mosolyogtam rá.

-Nem tesz semmit.-meg ittuk az többi részét majd mind ketten le feküdtünk aludni.

Folytatás hamarosan!

Az eltitkolt utód  |/Draco Malfoy ff\|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang