Gyilkos titok

..

-Már az is baj ha itthon vagyok?! - hangjában egy csepp sértetségett lehetett felfedezni.
-Nem, dehogy is! Örülök neki, csak meglepődtem.
-Melany, készen van már az ebédem? Sisessen, én időpontokhoz vagyok kötve!
-Anyu, neki is sok dolga van. - szólalt meg halkan a lány. - Joseph is ekkor trappolt le közéjük.
-Ne szólj bele! Különben is ott van neki az egész nap! Ő rá ér!
-Nem igaz. Rengeteg dolga van neki a házkörül, ugyanúgy, mint neked a munkahelyeden. - védte meg a nőt, aki hálásan pillantott felé.
-Ne feleselj vissza! Tudd, hogy kivel beszélsz, az anyád vagyok nem pedig egy haverod!! Nem így neveltelek!! Veled is csak a gondok vannak!!
Hope azt hitte meg is fogja ütni, ezért ösztönösen elhúzódott és inkább csöndben maradt. Szó nélkül hallgatta az anyukája zsörtölődő, mérges hozzászólásait, majd mikor megkapta ebédjét szinte rohanva távozott.
-Későn jövök!
-Már megszoktuk. - mondta a lány, de szülőjének hűlt helye volt ekkorra.
-Köszönöm Kincsem, hogy megvédtél, de igazán nem kellett volna. Már megszoktam, tudom kezelni. - ölelte magához Hope-ot.
Az ő szendvicsét, és italát is elkészítette, rakott mellé egy kis rágcsát, majd Joseph-el elmentek. Tizenöt perc alatt értek a sulihoz.
-Ha esetleg ma is előbb végezne hívjon fel.
-Oké.
-Jó sulit!
-Köszi. - csukta be az autó ajtót.
A teremben előszedte az angol felszerelését. Mikor elkezdtek beszivárogni a diákok egy eperszőke hajú, smaragdzöld szemű lány leült mellé.
-Szia. Te tüntél a legnormálisabbnak és szimpatikusabbnak.
-Köszi.
-Jessica vagyok. Te?
-Antonia.
Hamar eltelt az óra és elhagyták a termet.
-Te a környéken laksz?
-Ahogy vesszük, kocsival kábé tíz-tizenöt perc. Na és te?
-Én busszal járok, de majdnem fél óra, szóval nem mondhatni.
-Az szívás.
-Igen. A többi órán is ülünk egymás mellé?
-Aha.
Gyorsan ment el a nap hátra lévő része. Otthon semmi érdekest nem csinált a tanuláson kívűl. Na meg beállított egy Marvel-es ébresztőt, elrendezte esti rutinját és aludni ment.

Helló! Egy újabb rész ma. Ha tesztett jelezzétek.