Gyilkos titok

30.fejezet

Hope végig a résen szimatolt kifelé, de hallva az erősödő lépteket hátrébb állt.
-Nincs semmi baj. Kijöhetsz, ő a haverom. Aki szeret beállítani szó nélkül az éjszaka közepén. - utolsó mondatát gúnyosan, a vámpír felé fordulva mondta.
-Ne is tagadd, tudom, hogy örülsz itt létemnek.
-Másra se vágytam. - forgatta meg szemeit. - Gyere. - fordult Hope felé mosolyogva.
Közelebb értek hozzá, a farkas vicsorítani kezdett és morogni.
-Nem kedveli a vámpírokat.
-Vettem észre. Hé, pajtás, én nem bántalak. - tette fel kezeit. - Mi történt vele? Nem tud átváltozni?
-Egy hibrid, aki félig vámpír és félig varázsló, belé eresztette a körmeit, miután rájuk gyújtották az épületet. De nem ez az első összetűzése egy vámpírral. Sokszor keresztbe tettek már neki.
-Sajnálom, picike. - a becenév hallattán felerősödött a morgása.
-Nyugi, nem erőltetheted meg a hangszálaid. Engem fognak kinyírni érte...
A vámpír hátrált pár lépést. Hope abbahagyta eddigi tetteit, de a szúrós tekintetét nem vette le róla. Letelepedett a fotel és a szekrény közé, ahonnan beláthatott mindent. Az este hátra lévő részében nem aludt, a vámpírt tartja szemelőtt. Jackson csinált reggelit, de Hope most se evett. Egy percre se akarta levenni a szemét az idegenről. Jackson még a tévét is bekapcsolta neki, hogy megpróbálja legalább egy kicsikét elterelni a figyelmét.
-Enzo, jössz velem edzeni?
-Most?
-Aha.
-Oké, menjünk.
A vámpír lenyomta a kilincset, Hope csak ekkor jött elő, hogy Jackson-hoz mehessen. Vokalizált, hogy felhívja magára a figyelmét.
-Ne aggódj, mindjárt jövünk. Nem lesz semmi baj.
Végig simított Hope orrnyergén és becsukta maga után az ajtót. Hope morgó szerű hangokat adott ki, száját is tátogatta hozzá. Hiába várta, barátja nem fordult vissza. Az ajtóval szembe feküdt, de semmi. Tett néhány kört, majd a nappali és konyha közti részen feküdt le. Idegességében a számára irritáló kötését széttépte. Hope számára mintha az egész nap telt volna el, ellenben az ablakon kinézve nagyjából másfél óra telhetett el, mire a fiúk megérkeztek. Hope felült és lágyan csóválni kezdte farkát.
-Antonia! - szólt rá erélyesen. - Most komolyan? Megint?
Jackson leguggolt elé, hogy letéphesse a két centin megmaradt kinyúlt gézt. Hope lelapította fejét és megnyalta saját orrát. Jackson hozott egy seprűt, amivel arrébb hessegette a farkast, aki szinte elugrott tőle.
-Segítsek valamit? - érdeklődött a vámpír.
-Nem, kössz.
Ahogy végzett a takarítással megkereste a krémet. Hope lelapította füleit és halkat, rövidet nyüszített. Amint leesett neki komolyan gondolja felkelt a helyéről.
-Nem, Antonia. Maradj szépen nyugton. Az orvos megmondta, hogy ezt muszáj és segít gyógyulni. Hamár leszedted magadról a kötszert be is kenlek ezzel. Te csináltad magadnak.
Szinte fogócskázni kezdtek a házban. Egy idő után lankadt a figyelme, és nem kerülte ki a vámpírt, aki felemelte. Hasa és mellkasa így Jackson felé irányult. Hope próbált szabadulni, de nem jött össze neki. Jackson elkezdte kenegetni a krémmel nem törődve Hope nyüszítéseivel.
-Lerakhatod, köszi.
Amint Hope hátsó lábai földet értek eltudott úgy fordulni, hogy megharapja Enzo-t, ki gyorsan elrántotta a kezét, így csak a farkas szemfoga sértette meg mélyebben. Kellett neki egy perc, mire begyógyult.
-Antonia! Most már tényleg elegem van! - megfogta Enzo vállát, hogy magafelé húzva a szobája felé terelje. - Nem csoda, hogy a nevelőapád olyan volt, amilyen. - szúrta oda neki.
Hope-on látszott, hogy ezzel megtörte őt. Jackson nem foglalkozva ezzel magára hagyta.
-Haver, talán ez nem kellett volna. - hallotta meg Enzo halk hangját az ajtócsapódás előtt.
Hope nagyon megbánta, amit tett. Csak ült maga elé merevedve. Jobbnak látta, ha inkább elmegy, így nehézkesen kinyitotta az ajtót és vakon elindult. Időközben az eső is eleredt. Hope sokszor megállt, céltalanul bolyongott, aztán eszébe jutott a tisztás, ahová az egész történés előtt járt. Beletelt sok időbe, mire eltalált oda. Az eső rég abbaradt addigra. Hope csupa kosz lett a sár miatt, ami bundájába száradt. A régi helyére érve lefeküdt a fa tövébe pihenni.

~

-Milyen hűvös lett....
-Túl nagy a csend kint. - szólalt meg Enzo elmélkedve.
A két fiú egymásra nézett és egyszerre álltak fel, hogy kimenjenek. Az ajtó nyitva, Hope sehol.
-Basszus.
-Milyen messzire juthatott?
-Nem tudom, nagyon lassan halad, de már órák teltek el.
-Te nézd meg a környéken, én távolabb megyek.