Gyilkos titok

10.fejezet

Másfél hónap múlva:
Elérkezett a február. Ramon és Antonia jó barátok lettek. Jessica és Carl hiába próbálták lebeszélni erről az egészről, nem sikerült nekik. Egy pénteki nap van, hatodika. Kivételesen csütörtök helyett ma találkoznak, mivel előző nap a fiúnak dolga akadt. Antonia testőrei ilyenkor nem szoktak érte menni, csak ha a lány felhívja őket, amint végeztek. A mai program a séta lett. Egy kávézónál megálltak. A kellemes időnek köszönhetően a kinti részlegen ültek le, hogy elfogyaszthassák a teájukat. Két perc elteltével Antonia rosszul kezdte érezni magát.
-Mi a baj?
-Kicsit…rosszul érzem magam. Forog a világ. - amint kimondta el is ájult.
Még csak nem is sejtette, hogy Ramon áll e mögött. Míg lehajolt bekötni cipőjét a fiú valamit csepegtetett a lány italába. Mielőtt leesett volna a székről Ramon megfogta.
-Hozhatjátok a kocsit. - beszélt az embereihez a fülében lévő hangszórón keresztül.
Pillanatok alatt egy fekete mercedes jeep parkolt be eléjük. A lányt berakták és elhajtottak. Az embereknek ebből fel se tűnt semmi. Mindenki elvan a maga dolgával. Antonia egész délután nem tért magához. Este, ébredésekor rádöbbent, hogy kezei és lábai össze vannak kötözve, szája betapasztva. Egy sarokban kuksol a pincében. Nem túl nagy, de nem is olyan kicsi. Egy kamera található a vele szembeni sarokban. Ideje bőven volt körülnézni, bár szinte semmit se látott a sötétben. Csak reggel mentek be hozzá.
-A főnök örülni fog neki, hogy ébren vagy.
Egy hatalmas ládát hozott be két nagydarab férfi. Eloldozták a lányt és talpra állították. Eközben még több hozzájuk hasonló gorilla érkezett.
-Hol vagyok? Mit akartok tőlem?! - hangzott Antonia hangja.
-Mindent a maga idejében, édes. - szólt az ismerős hang az öt fős "tömegből". - Nos, válaszolj pár kérdésre. - lépett elő Ramon Russo.
-Te?
-Igen.
-Miért vagyok itt?
-Itt csak én kérdezek. Ha jó kislány leszel elengedünk. De ha nem… - a behozott tárgy intett, amit felnyitottak. - Bekerülsz oda.
A ládában pókok vannak. Már a sima, egyszerű, hétköznapi pókoktól is fél. Viszont ebben a ládában a legnagyobb az harminc centis, ez a világ legnagyobb pókja. Góliát madárpóknak hívják. Legalább húsz darab tenyérnyi méretű szőrös tarantula is van. A láda tartalmaz szőrtelen, citromsárga pókokat is, amik akkorák, mint egy szilva, lábaik tizenöt centiméter hosszúak. Találhatóak még minimum tizenöt darab ausztrál  huntsman pókok, amelyek palacsinta méretűek. Ezeken kívül legalább hatvan közepesek és kisméretűek is vannak. Félelmében lesokkolódott, ami kicsi hányingerrel társult. Egyből a kijárat felé kezdett futni, de az egyik gorilla lefogta, szembe fordította a ládával.
-Ne! Kérlek! Ezt nem teheted! - kiabálta. - Nem tehetsz be oda!
A fiú arca nem mutatott semmi érzelmet. A lány azt hitte, hogy barátok. Azt hitte tényleg jó barátjának tekinti őt. "Nem! Nem lehetett igazuk a többieknek! Miért nem hallgattam rájuk, mikor óva intettek, hogy legyek óvatos vele?"
-Válaszolj a kérdésekre, különben igenis beteszlek a ládába. - szólalt meg zordan Ramon.
"Nem árulhatok el neki semmit. Teljesen kizárt. Ők tényleg a barátaim, a családom. Ráadásul nem is tudnék mit mondani."
-Én nem tudok semmiről!
Az előtte álló a fejével biccentett a láda felé, ezért elkezdte felé vinni, aki lefogja őt.
-NEEE!! - sikította amilyen hangosan tudta, és könnyezni kezdett.
Ám ekkor hirtelen berobbant az ajtó és Evony jött be rajta, a védelmező farkasa. A hozzá legközelebb esőket kezdte el támadni. Közben szemeivel Antonia-t kereste, hamar megtalálta. A férfi ismét megindult vele a ládához, amit Antonia egy sikítással díjazott. Vele szembe hiába próbálkozott szabadulni. Nyilvánvalóan sokkal erősebb nála, a vak is látja. 
-Csukjátok bele és hozzátok a reptérre. - itt a magán repülőjére gondolt.
Ramon gyorsan lelépett két emberével.
-Neee!

Itt is van, remélem tetszik. Jó olvasást!